Hannibal – 1x07

2013. május 24. - Jasinka Ádám

 A Hannibal továbbra is egy rendkívül élvezetes és szórakoztató, de morbid sorozat. Képes hatni a nézőkre, leterhelni érzelmileg, drasztikus módszereket bemutatva és komor hangulatot teremtve. Mindezt úgy teszi, hogy megengedi magának azt, hogy poénra vegye a filmes történelem egyik legrettenetesebb alakját. Nagyon pimasz humora van, amihez erős látványvilág és remek színészi játék párosul.

vlcsnap-2013-05-24-13h56m19s247.png

 Az NBC idei, szerintem legjobb új sorozatából hét részt láttam, és azt kell, mondjam, hogy Bryan Fuller-t nem véletlenül szeretik sokan. Ebből, a sokak által már ismert és többször megfilmesített történetből képes volt úgy újat alkotni, hogy hű maradt az eredeti alkotásokhoz, nem másolja őket, hanem modernizálta, hatásosabbá tette Hannibalt, ezzel kiemelkedve az átlag sorozatok közül.

A továbbiakban spoileres leszek.

 Az első pár részben megismertünk egy sorozatgyilkost és a lányát, majd ők kikerültek a képből és várható volt egy másik, részeken átívelő gyilkos előkerülése. Azonban nem egy újabb pár részes gyilkost kaptunk, hanem magát a címszereplőt, Hannibalt. Eddig is tudtuk, hogy ő kicsoda és micsoda, azonban az írók nem foglalkoztak az ő szerepével, az ő sötétebb oldalával komolyan. Most azonban belecsaptak a lecsóba.

vlcsnap-2013-05-24-13h55m22s160.png

 A doktor eddig is irányította az eseményeket, a szereplőket, most viszont jóval nagyobb hatást gyakorol mind Will-re, mind Jack-re, illetve a nyomozásokra. Ez a rész már lazább, kedvesebb volt, mint az előző, de még mindig rideg, feszült a sorozat, nem beszélve a naturalista képi világról. De valahogy könnyedebbre vették a hangulatot, több volt a fricska, a poén, valamint az epizodikus nyomozás se volt annyira érdekes most.

vlcsnap-2013-05-24-13h59m08s135.png

 Sőt, a rész leggyengébb pontja a nyomozás volt. Eddig jól oldották meg az egy rész egy ügy vonalat, most viszont érdektelen és kidolgozatlan volt. Nem tudtam tőle se megborzadni, se feszült lenni. A gyilkosnak motivációit se ismertük meg, valahogy a levegőben lógott az egész, majd a végén lecsapták. Ezt látva nem vagyok elégedett a Hanniballal. Viszont, ha ezt nem nézzük egy teljesen korrekt sorozatok látunk.

 Ugyanis ebben a részben is ellopta a showt a főszereplő a többi szereplő elől. Annak ellenére, hogy mindegyik színész jól játszik, Mads Mikkelsen és az ő Hannibalja ver mindenkit. Nem csak stílusban a legkifinomultabb, legkiforrottabb szereplő, hanem hozzáállásban és habitusban is más, mint a többiek. Will kicsit esetlen, szelídebb férfi, aki inkább fiatal, mintsem érett, Jack egy komor, masszív szereplő, akit gyötör a bűntudat. Ők mind a ketten ellentétei a kiegyensúlyozott doktornak. Ez persze mind felépített, ugyanis ebből is látszik, hogy miért képes manipulálni őket Hannibal.

vlcsnap-2013-05-24-13h57m43s39.png

 A rész legjobbja az volt, mikor Hannibal vacsorapartit adott. Gondolhatnánk, hogy lemegy a boltba és bevásárol, mindenből a legjobbat veszi meg. Csak nem láttuk még ezt a sorozatot, ha így gondoljuk. Hannibal a maga praktikus módján étlapról választ. Felcsapta a szakácsdobozt, előhúzott egy receptet majd hozzá kiválasztotta az alapanyagot. De honnan is? Ja, persze, a névjegyzékből, honnan máshonnan jutna az ember friss húshoz? Ezt remekül oldották meg, humoros volt. Az egész előkészületet, a vacsorapartira a főzést pedig megkoronázta ezzel a mondattal:

  • Ezen étkek közül egyik sem vegetáriánus.

Értékelés: A hetedik rész is rendben volt, de nem tudta újra azt hozni, amit a hatodik. Persze nézői szemmel megterhelő a sok borzalom, de amennyire jó és élvezetes jelenetek voltak ebben a részben, annyira semmilyen volt az epizodikus ügy. Azt sajnálom, hogy egy ilyen dolgon elúszik a sorozat.

7/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása