Beauty and the Beast – 1x01

2013. május 19. - Jasinka Ádám

 Az amerikai országos csatornák közül, mondhatjuk, hogy a legkisebb adó a nőkre fókuszál, mint célcsoport. Ezért is van, hogy előszeretettel szerepelnek jóképű pasik és vonzó hölgyek a sorozataikban. Na, a The CW úgy döntött, hogy megpróbálja elegyíteni ezt a vonalat, az eyecandy-t valami kedvelt sorozatfelállással és a krimi műfajával. Hogy sikerült-e? Felemásan, mert a két főszereplő eléggé attraktív, míg a történet és a megvalósítás bizony hagy kivetnivaló maga után.

vlcsnap-2013-05-19-15h54m23s131.png

 A pilot első jeleneteiben meg is kapjuk a főhősnő karakterét, azt, miért lett rendőr belőle és mi motiválja. Ugyanis a főiskolai tandíjra gyűjtve egy kocsmában, étteremben dolgozik. Látjuk, semmi problémája nincs, csak rosszra fordulnak a dolgok, mikor egyik munkanap után meggyilkolják az anyját, az ő életét pedig egy szörny menti meg. Ez annyira megviseli, illetve, hogy senki nem hiszi el, amit mondd, hogy rendőrnek áll, gondolom, hogy nyomozzon az anyja meggyilkolásának ügyében. Ezt a készítők jelenetek alatt lerendezik, mondhatjuk, fel is építették a főszereplőt.

vlcsnap-2013-05-19-15h51m03s181.png

 A sorozat viszont nyomozós, elkerülhetetlenül belefutunk epizodikus ügyekbe. Az első rész alapján maga a nyomozás nincs annyira kulcsszerepben. Se nem kidolgozott, se nem jól tálalt nem volt. Kaptunk pár vendégszereplőt, egy-két történetszálat, helyszínelést, de láthatóan kényszerből gurították az írók a rész ezen történetszálát. Mert oké, hogy sablonos volt, de még nem is törekedtek arra, szerintem, hogy meghökkentő, vagy izgalmas legyen.

vlcsnap-2013-05-19-15h51m18s90.png

 Az epizód főképp a szörnyről, jobban mondva a két főszereplő kapcsolatáról szólt. Ugyanis a szörny DNS-ét megtalálták az egyik helyszínen, de kiderült, hogy halott. Persze csak papíron, mivel üldözik és nem volt más választása. Viszont a lelkiismerete nem engedi, hogy egy helyben üljön, ezért segít másokon, s így került a DNS-e a helyszínre. A nyomozónő persze rájön, hogy a férfi, akinek a DNS-ét megtalálták a helyszínen él és a részben találkozik is vele. Mikor meglátja felismeri, ő mentette meg. Ez most nagyon sarkítva hangzik, de ennyi történt, semmi izgalom, érdekesség nem volt ebben a részben.

 A két főszereplő máris egymásba szeret, vagyis még konkrétan nem írtak ilyet a készítők, de a pillantásokból én ezt vettem ki. Megtudtuk, hogy a férfiból azért lett szörny, mert bevonult katonának és ott kísérleteztek rajta és társain, csak azt nem mondták nekik, hogy erősebbek, gyorsabbak lesznek, illetve ha felpörög bennük az adrenalin, akkor szörnyeteggé változnak.

Értékelés: A sorozat elsőre se tűnik érdekesnek, látva a részt pedig nem is az. Voltak benne jó jelenetek, például a metrónál a verekedés, az tetszett, de a történet annyira kaptafa, annyira sablonos, hogy élvezhetetlen. A nyomozás csak ürügy, mert inkább tinidráma kicsit a sorozat, mintsem krimi. A párbeszédek nem voltak annyira erőltetettek, inkább klisések. Viszont akinek bejönnek az ilyen drámás, már használt történetelemek az próbálja meg. Tipikus matinésávos sorozat, már látott eszközökkel.

4/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2013.05.20. 06:39:14

Épp olvastam, hogy a szörnyű kezdés ellenére egész jó sorozat lett belőle..:)
süti beállítások módosítása