Kezdetnek annyi: aki csak kicsit is szereti az akciót, a részeken át húzódó, több szálon futó „high concept” sorozatokat, és még nem nézi a Person of Interestet, sürgősen kezdje el, vagy hozza be a lemaradását. Nem fog csalódni. A részletekkel máris folytatom, spoiler-mentesen.
Az alaptörténet minden rész elején elhangzik: Harold Finch (Michael Emerson) megépített egy számítógépet, ami mindent megfigyel és lehallgat, és az alapján előrejelzi, kik jelentenek terroristaveszélyt az USA-nak. Talál még „érdektelen” embereket is, akik vagy tettesek, vagy áldozatok. Ezek nyomába ered a szemüveges, sántikáló szobatudós Finch, a kiugrott titkos ügynök és katona, keveset mosolygó John Reese (Jim Caviezel) segítségével.
Ez alapból egy lenne a CBS által futószalagon termelt nyomozós sorozatokból, de hála égnek John Nolan showrunner és írógárdája gondoskodik a minőségi szórakoztatásunkról. A „napi” ügy mellett folyamatosan több szálon fut a történet. New York bűnszervezetei harcolnak a korrupt rendőrökkel, több titkos és még titkosabb szervezet védi a gépet, vagy épp próbál rátörni, miközben visszaemlékezések formájában megtudhatjuk a főbb karakterek múltját: mi miért lett úgy, kit mi motivált, vagy motivál.
Főhőseinket két rendőr is segíti, ezért, vagy azért. Tegyük hozzá, nekik se napsütéses tengerparti nyaralás az életük. A széria egyik erénye a komor, életszagú hangulat, amit nagyon jól old a szereplők egymás közötti élcelődése, és egy kis cinikus, olykor abszurd, de minőségi humor: nem véletlen, hogy sűrűn szokott egy-egy beszólás a sorozatjunkie hét idézete listájára feljutni. Vagy ott vannak a kikacsintások: például egy nukleáris energiához köthető mellékszereplő neve Szilárd Leo előtt tisztelegve Lawrence Szilard.
A kemény férfi karaktereket az első évadban még csak 1 női ellensúlyozta, a másodikban három gyönyörű nő került még többször a képernyőre: Paige Turco, Amy Acker és Sarah Shani. Mindhárman szépek, érdekesek, veszélyesek, és nem csak eyecandyként voltak jelen. Megemlíteném még a nagyzenekari zenét, ami a filmzene minőségben kíséri a cselekményeket, pont ott és annyira szólal meg, ahol a hatásos.
Az évad történéseiről nem szeretnék hosszan értekezni, mindenki fedezze fel magának, és higgye el nekem a két szép szememért: méltó a lécet magasra rakó elsőhöz. Az utolsó két rész olyan fordulatokat hozott, hogy letettem hajam, vetekszik a legjobb Lost évadzárókkal. De a többivel se volt gond, többször kilépett a megszokott menetrendből a cselekmény, és a múlttal való foglalkozás is jól ki van egyensúlyozva. Apró negatívum, hogy túl sokszor derül ki a célszemélyről, hogy áldozat, és csak kevésszer, hogy elkövető. De ez már csak szőrözés részemről. Tényleg. Nézze. Mindenki.
9/10
