The Neighbors - űrlénykomédia

2012. szeptember 29. - Jasinka Ádám

 Az ABC szolgáltatja számomra a családias vígjáték sorozatokat. Ezt úgy kell érteni, hogy az ABC-n futnak azok a sorozatok, nem csak drámák, amik tetszenek és az egész család nézheti, kortól függetlenül. Míg a 2 Broke Girls a poénok egy részét a káromkodásra hegyezi ki, addig a legtöbb ABC-s sorozatban olyanok a vicces részek, hogy azt bárki megértheti és nem kell eltakarni a gyerek fülét-szemét, lehetőleg egyszerre. Mondjuk, a The Neighbors esetében lehet eltakarnák a szülők a gyerek szemét.

theneighbors.png

 A sorozat alapja az, hogy egy csapat űrlény érkezik a Földre, New Jersey-be, ahol egy frissen kialakított lakótelepen az össze eladó házat megveszik. Azért érkeztek a Földre, mivel a bolygójukon a globális felmelegedés miatt már nem maradhatnak, és ezért új hely után kell nézniük. A kis csapat azonban nem hozta el a kapcsolattartó eszköz, a Pupar töltőjét, és a Földön kénytelenek boldogulni.

theneighbors3.png

 A csapat űrlény viszont új helyzet elé kerül, mikor egy űrlénypár úgy dönt, nem maradnak tovább a Földön és hazamennek. A helyükre pedig földi emberek érkeznek. Az új család furcsállja a szomszédok viselkedését, és mikor a legfiatalabb űrlény leleplezi magát az embergyerekek előtt, az űrlények nem tartják tovább titokban űrlénységüket. A furcsa viselkedésük megmarad, és emberi formában járnak az utcán továbbra is.

theneighbors5.png

 A sorozatot Dan Fogelman írja, készíti, aki a Verdák első és második részének a forgatókönyvét is írta. Űrlényes sorozat volt már televízióban é nem voltak rosszak, mint például a 3rd Rock from the Sun, ami itthon Űrbalekok címen fut.

theneighbors2.png

 A hangulata a sorozatnak élvezhető, a poénok az első részben arra álltak rá, hogy az űrlények hogyan, s mint viszonyulnak a földi tárgyakhoz, hogyan használják őket. Azt is megismerhettük, hogy maguk az űrlények miben térnek el a földi emberekhez képest. Például enni nem szoktak, hanem olvasnak és így jutnak táplálékhoz.

 Összességében tetszett az első rész, hülyeség, és a maga nemében bolond a sorozat. A különféle űrlény szokások, viselkedések jók, és a hirtelen feltűnés és a hozzá tett zene is erősít azon, hogy ezt a sorozatot nem kell komolyan venni. Leülsz és megnézed. Jól szórakozol rajta, az űrlényeken, a néha kínos szituációkon.

Értékelés: Nem volt rossz. Tetszett. Elszórakoztatott és érdeke a többi része is. A sorozat többi epizódját illetve lehet, hogy mást is ki kellene találni a szimpla űrlény poénokon túl. Egy idő után a néző valami mást is vár, ugyanúgy, mint az Animal Practice-nél, csak az állatok nem tudják elvinni a hátukon a sorozatot, történet is kell, és jól megírt párbeszédek. A The Neighbors-nál ezek megvoltak és ha kilépnek az űrlénypoénokból, vagyis abból, hogy csak azok vannak, akkor még jobb lesz. A kezdés korrekt volt.

7/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása