Nem fogok kertelni. Ennél jobb sorozatot még nem láttam. Az eddigi Sherlock próbálkozások közül számomra az etalon a Jeremy Brett főszereplésével készült sokrészes széria volt. Elsőre kétségeim voltak azzal kapcsolatban, hogy ez is olyan Sherlock Holmes karakter lesz, mint a Guy Ritchie-féle film, ami teljesen ellentétes az általam olvasáskor alkotott Sherlock-érzéssel. Ám a BBC Sherlock-ja az első résszel meggyőzött, hogy ez több, mint szimpla regény- és vagy novellafeldolgozás lesz. Egy szóval jellemezhető az, amit a rendezők, producerek, forgatókönyvírók és színészek művelnek: döbbenetes.
Angliában kedvelt formátum egy-egy szériát filmszerűen forgatni, 3x90 percben. Viszont az eddig leadott két évad rövidsége ellenére színvonalban magasan ver mindent. És ezt a kiejelentést nyugodtan komolyan lehet venni. Az amerikai sorozat és filmpiac soha nem fog, és eddig sem tudott ehhez hasonlót alkotni. Már csak azért sem, mert ha detektív- vagy nyomozós regényekről van szó, egyértemű, hogy Nagy-Britannia és Svédország a legjobb. Persze rájuk lehet fogni, hogy sablonosak a skandináv krimik, lassúak, vagy már megkopottak, nem világmegváltóak, de kérem, Nagy-Britannia az utóbbi idők könyv- és filmforrás országa. De most vissza a sorozatra, máskor méltatom tovább Nagy-Britanniát.
Az alapkoncepció adott. Sherlock Holmes és Dr. Watson összeismerkedésére az első évad első része elég volt. A novellák, könyvek több nyomozóval dolgoznak, eme széria azonban Lestrade felügyelővel foglalkozik a rendőrségtől. Valamint persze, ki nem hagyhatnám Mrs. Hudson-t a házvezetőnőt.
Az első évad nagyon jó volt, bevallom nem voltam teljes oda tőle, és szégyellem bevallani, de a szinkron lehetett az oka, nem szeretném a szinkronosok, és a hangok munkáját kicsinyíteni, de meg se közelítik az eredeti orgánumok által nyújtott élményt. Csak ajánlani tudom, hogy ezt a sorozotat felirattal nézzük, persze aki ért jól angolul, annak nem kell felirat, bár többször hadarnak benne, aminél azért kell kapkodni a fejünket.
A második évad pedig olyan hatást gyakorolt rám, amit eddig csak a Ragyogás tudott könyv formában. Megbabonáz, nem enged szabadulni, minden percben, mikor nem vagy a közelében beférkőzik az elmédbe, gondolataid közé. Ez pedig többek között Steven Moffat-nak és Mark Gatiss-nek köszönhető, akik belenyúltak a tutiba. Valamint, ki ne felejtsem, az érzéshez kellett az is, hogy összeszedjék ezt a színészarzenált. Egytől egyig olyan odaadással, átéléssel és profizmussal játszák a rájuk szabott szerepet, hogy élmény nézni. A párbeszédek élethűek, pörgősek és hitelesek. Benedict Cumberbatch, Martin Freeman és Andrew Scott messze elviszik hátukon a sorozatot.
Na de most tényleg a második évadról. Három részes évad volt, és a második rész, azt hiszem a legismertebb Sherlock Holmes történetet dolgozta fel és alakította át, A sátán kutyáját. Több vélemény és internetes cikk szerint a második évad leggyengébb része, azonban ez nem igaz. Aki olvasta a könyvet, annak igazán élmény, hiszen egy teljesen más típusú megközelítést kap a történetről, amit lecsupaszítottak és új ruhába öltöztettek.
Az első rész nem szűkölködött a poénokban és az izgalmakban. Sherlock-ékat maga a királyi család bérli fel, hogy bizonyos fotókat szerezzenek vissza egy hölgytől, akit nemes egyszerűséggel A nőnek neveznek. Ki is derül miért. A részben Sherlock-ot megkísérti a szerelem lehellete, amiről a 90 perc alatt többször kétes érzéseink lesznek, most vagy Sherlock titkolja érzéseit, vagy A nő, ám mindenre az utolsó pár másodperc ad választ. Igen, érzelmeket is vittek az írók a történetbe, de ami jó, nem a nyomozás, a pörgős gondolatok és élménydús jelenetek kárára. Ismét olyan összefüggéseket eszeltek ki az eredeti történet felfrissítésére, hogy akaratlanul is elmosolyodtam a zsenialitásuk miatt.
A második rész egy regényátdolgozás. A történetet megtartották, A sátán kutyája történet megvan, de teljesen más. Egy titkos kísérleti bázis található a környéken, és ez minden baj forrása. A sátán kutyája, vagyis vérebe nem is csak egy állat, hanem egy régi projekt, de erről nem is árulok el többet. A szereplők kiszakadnak Londonból és ellátogatnak Baskerville Hall-ba. És ismét lenyűgöztek az írok, akik elrugaszkodtak az eredeti történetől, de megint tökéletes átkötéseket, és történetfűzést dolgoztak ki.
A harmadik rész, pedig ahogy szokás mondani feltette az íre a pontot. Annak ellenére, hogy ismertem ezt a történetet is, el tudtam előző élményeimet felejteni és átadtam magam a 90 percnek. Beszívott az epizód. Olyan tökéletesen volt megtervezve minden perce, hogy azt hittem a végén leesem a székről (nem az utolsó másodpercekre gondolok). Az eredeti eseményeket most is átírták, de ha lehet fogalmazni, az eddigi legjobban. Olyan megoldásokat hoztak össze és olyan kameramozgás, diaológusok jellemezték az utolsó részt, hogy szerelmes lettem ebbe a sorozatba. A főgonosz James Moriarty úgy irányította a történetet, és a színész úgy termetette meg JM alakját, ahogy az eddigi színészek soha, tényleg borzongató, mindenképp őrült, néha gyerekes jellemként.
A végkifejlet ismert a Sherlock Holmes történetekben jártasok számára, azonban nem lőném le a poént az újak számára. Több, mint jó sorozat lett a Sherlock, ez egy életérzés, ami megmutatja, hogy milyen is Nagy-Britannia, milyen Sir Arthur Conan Doyle világa. Nem mellesleg az is megmutatkozott, hogy Nagy-Britannia nem csak írókban és gyártási minőségben előzte be nálam a nagy Amerikai Egyesült Államokat, hanem újfent megállapítottam azt, hogy színészekben a szigetország verhetetlen.
Értékelés: Azt hiszem ismét elfogult vagyok. Nem is csoda, ha csak olyan szériákról írok, amelyek tetszenek. Azonban ez most több volt mindennél. Ez az a műfaj, amit olvasva és nézve is át kell élni. Nem is kérdés, újra fogom nézni a második évadot. Sőt az elsőt is, mivel hamarosan újra képernyőre kerül itthon. Annyit zárszónak, hogy ezt mindenkinek látnia kell, aki pedig látta, mutassa meg másoknak is.
10/10
