Teljesen új időpontba pakolja premier sorozatát a VIASAT3

2018. február 09. - Jasinka Ádám

Január másodikán két, idehaza még nem vetített sorozatot mutatott be a VIASAT3. A Matt LeBlanc főszereplésével készült Jóapátok első évada annak köszönhetően, hogy minden hétköznap este képernyőre került, hamar véget ért. A másik újdonság, a kritikailag is elismert humoros drámasorozat, a Szeplőtelen Jane-ből viszont már a második szezont láthatja a közönség, de ettől a héttől kezdve teljesen új időpontban.

viasat3_musorvaltozas_18feb_jane.jpgA Szeplőtelen Jane címszereplője (fotó: Sony)

Január 2-tól heteken keresztül hétfőtől péntekig 18 órától kerültek képernyőre a széria epizódjai. A második évad február 1-jén azonban már új időpontban, 15 órakor debütált. Ettől a héttől kezdve pedig ismét megváltoztatta a sorozat vetítési időpontját a tévécsatorna, sőt elköltöztette hétköznapról hétvégére.

A Szeplőtelen Jane második etapjának második része február 2-án pénteken délután volt látható, a harmadik epizód viszont február 11-én, vasárnap 10 óra 05 perctől lesz adásban, és rögtön követi a negyedik rész is a VIASAT3 műsorán. A sorozat tehát elkerül hétköznap délután három óráról vasárnap délelőttre és öt helyett csak kettő új epizódot láthatnak belőle a tévézők hetente.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása