Ez a sorozat kerül a Válótársak helyére

2018. január 30. - Jasinka Ádám

Azzal, hogy a heti egy epizód helyett kettőt ad az RTL Klub a Válótársakból, hamarabb véget ér saját gyártású sorozatuk utolsó évada, mint azt az év eleji premierkor gondoltuk volna. A finálé azonban picikét még odébb van, de már megtudtuk, hogy melyik sorozat szereplőit láthatjuk majd a Kanlak lakóinak helyén.

halalos_fegyver_masodik_evad_premier.jpg

Tavaly dupla résszel indult el hazánkban az egyik legújabb olyan amerikai tévésorozat, amelynek egy mára minden szempontból legendás filmsorozat adja az alapját. A Halálos fegyver kapcsán bár sok olyan véleményt lehetett olvasni, hogy nem ér fel a Mel Gibson és Danny Glover főszereplésével készült filmekhez, ám hamar bebizonyosodott, hogy nem jobb, hanem pontosan ugyanolyan jó és szórakoztató mint elődje.

A két főszereplővel, Clayne Crawforddal és Damon Wayansszal, valamint magyar hangjaikkal, Varga Gáborral és Kálid Artúrral nemsokára újra találkozhatunk, méghozzá heti két alkalommal. A Halálos fegyver második évadának első része február 13-án, kedden 22 óra 10 perctől lesz látható az RTL Klubon, a folytatás pedig már 15-én, csütörtök este megérkezik, ugyanebben az időpontban.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása