Érkezik A bosszú, Beren Saat újabb sorozata

2017. március 16. - Jasinka Ádám

Beren Saat az egyik legkedveltebb török színésznő, és ezt mi sem bizonyítja jobban mint hogy a vele készült sorozatok idehaza is a legnézettebbek közé tartoznak. Pár hete ért véget A szultána első évada, és mivel az új részekben a főszereplőnőt, Kösemet már nem Saat alakítja, így a török színésznőt jelenleg csak egy sorozatban, a hétköznap délutánonként vetített Fatmagülben láthatjuk. Ez azonban április közepétől megváltozik!

berensaatintikam.jpg

Megérkezik ugyanis hazánkba Beren Saat egy újabb munkája, méghozzá az Intikam. A 2013 és 2014 között futott, két évadot megélt drámasorozat a Magyarországon is vetített amerikai széria, a Bosszú (Revenge) török adaptációja, és ha röviden szeretnénk jellemezni, akkor azt mondhatnánk, hogy egyfajta Monte Cristo-történetről van szó.

A Saat által játszott Derin még kislány volt akkor, amikor édesapját koholt vádak alapján elítélték és őt magát árvaházba küldték. A lány évekig élt abban a hiszemben, hogy apja bűnöző, és csak mikor nagykorú lett, tudta meg a teljes igazságot. Ekkor azonban már nem tudott az édesapján segíteni, mivel a férfi idő közben meghalt a börtönben. Derin előtt így két út állt; vagy megbocsát azoknak, akik tönkretették a családját, vagy pedig bosszút áll. A lány ez utóbbit választja, új személyazonosságot kreál magának és visszatér Isztambulba.

A bosszú hazai premierje április 19-én 19:00-kor lesz az AXN White műsorán és minden hétköznap este 7 órától kerülnek képernyőre a friss epizódok. Az ismétlések hétköznap kora délutánonként, 13:15-kor kezdődnek majd.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Fotó: milliyet.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása