Ismét vágnak egyet A szultánán

2017. január 30. - Jasinka Ádám

Elég kalandosan alakul A szultána sorsa hazánkban. Az első tervek még arról szóltak, hogy a premier nyár végén lesz, és kedd esténként kapjuk majd a friss epizódokat. A premiert azonban eltolták, a keddi adásnap viszont megmaradt, és 2016. szeptember 13-án, késő este, a Star Academy felvezetésével elindult a Szulejmán folytatásának kikiáltott széria. Az első részt nem sokan figyelték, de mégis nézhették elegen, ha a premier hetében a Sztárban sztár mögött megismételték azt.

aszultanaepizodvaltozas.jpg

Mivel a Star Academy nem hozta az előzetesen várt számokat, így a TV2 lépett. Későre pakolta a műsor napi adásait, a helyére pedig berakta A szultánát. Azt a sorozatot, amelyet eredetileg heti bontásban szerették volna képernyőre tűzni. Hiába hosszúak a török epizódok, a napi vetítésnek köszönhetően sokkal gyorsabban kezdtek el fogyni a részek, mint azt tervezték, és bár tavaly ősszel még nem láttuk azt, mi lehet ennek a következménye, idén megtapasztalhattuk.

Január 2-tól ugyanis a TV2 lecsökkentette A szultána epizódhosszát, és naponta már csak 25 perces részeket nézhet a közönség. Ráadásul nem csak a játékidő hossza változott, hiszen a heti öt epizódot is visszavették, és péntekenként már nem tűzik műsorra ezt a török szériát. Sok rajongó már ezért a lépésért is háborgott, de most itt az újabb sokk; a TV2-nél még tovább faragják A szultánát! Január 30-tól a heti négy helyett már csak heti három epizódot sugároznak és csütörtök esténként is filmeket ad majd a tévéadó. A döntés okáról megkérdeztük a TV2-t, amint válaszolnak, megírjuk.

Ha érdekelnek a magyar szinkronnal adott török sorozatok, lájkolj minket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Márton Miklósné 2017.02.06. 21:56:29

Igen érdekel hogy miért rövidült meg heti három napra a szultána török sorozat vetitése. Gondolom nem csak engem érdekel a döntés oka.

Jasinka Ádám 2017.02.06. 22:27:07

@Márton Miklósné: Márciusban indul a TV2 tavaszi műsorstruktúrája, új napi és heti tartalmakkal. Mivel a napi 40+ perces részekkel már véget ért volna A szultána első évad idehaza is, ezért vették vissza 25 percesre és heti 5-ről heti 4-re, és most ezért adnak heti 3 részt. Átmeneti megoldás, sajnos nem nézőbarát, de cserébe szünet nélkül jön majd a második évad, igaz, abból csak heti egy részt láthatunk majd.
süti beállítások módosítása