Végre hazánkba is megérkezik a látványos sportvetélkedő

2016. november 12. - Jasinka Ádám

Pár hete felröppent az a pletyka, hogy a TV2 vezérigazgatója, az egykoron az RTL Klubot irányító Dirk Gerkens feláll (vagy kirúgják) új munkahelyéről, a Tényekkel sorban botrányt okozó TV2-től, de ez a hír nem bizonyult igaznak. Arra azonban jó volt, hogy számos tévés szaklap rávesse magát interjú címszó alatt Gerkensre, és ennek a gyümölcsét szüretelhetjük most bőséggel. A Kreatív cikkében Gerkens a TV2 jövőjét illetően konkrétumokkal is szolgált, így kiderült, hogy vissza szeretnék hozni A Nagy Duettet és ami még érdekesebb, jövőre több új formátumot is elindítanak.

Ezek közül az egyik az Amerikai Egyesült Államokban roppant sikerrel futó American Ninja Warrior című ügyességi vetélkedő lesz. A Ninja Warrior azonban nem egyszerű vetélkedő. A műsorba bekerült embereknek ugyanis nem az 1 perc és nyersz!-ben látott játékokhoz hasonlókat, hanem konkrét, minden izmot igénybe vevő akadálypályát kell teljesíteniük. A már-már emberfeletti teljesítményt és állóképességet igénylő pályákon a legkülönfélébb feladatokat megoldva jutnak a versenyzők a városi válogatókból a Las Vegas-i döntőbe. A műsor különlegessége nem csak abban áll, hogy a sportolók látványos, tényleg lenyűgöző teljesítményt nyújtanak, hanem hogy mindezt a városok utcáin felállított díszletben teszik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása