Magyarul is folytatódik a misztikus, amerikai tinikrimi

2016. április 06. - Jasinka Ádám

 Az RTLII-n debütált 2014 májusában a Hazug csajok társasága (Pretty Little Liars) első évada, és ritka az olyan sorozat, amelynek ilyen kalandos a hazai előélete. Az amerikai, rejtélyközpontú tiniszéria érkezése már jóval a bemutatkozása előtt kitudódott, ugyanis felkerült az internetre az, hogy kik lesznek a szereplők magyar hangjai, de az első epizód adásra tűzését csak nem akarta meglépni a magyar RTL. A sorozaton ráadásul olyan sokáig csücsültek, hogy a csak egy évadot kapott spinoff, a Ravenswood hamarabb került Magyarországon képrenyőre, mint maga az alap széria. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy a Hazug csajok társasága első, hivatalos magyar premieridőpontját lefújták, és csak 2014 május 15-én vetítették le az első részt.

hazugcsajoktarsasagapremier.jpg

 A rajongók szerencséjére a bemutatkozó szezont a finálé után azonnal követte is a második, a harmadik évadra azonban - vélhetően az alacsony nézettség miatt - egy évet kellett várniuk a tévézőknek, de 2015 októberében elért hozzánk is a folytatás. A harmadik etap a napi vetítés miatt gyorsan, egy hónap alatt adásba került, és 2015 novembere óta nincs képernyőn új epizód ebből a tinithrillerből. Az Amerikai Egyesült Államokban 2013-2014-ben vetített negyedik szezon most viszont a magyar nézőkhöz is megérkezik, sajnos azonban nem naponta, hanem csak heti egyszer jelentkezik majd friss epizódokkal a széria. A folytatás premiere április 23-án, szombaton délben lesz az RTLII-n.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: RTLII Sajtóklub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása