A Farm miatt borul minden tavasszal az RTL Klubon

2016. március 20. - Jasinka Ádám

 A Farm bejelentése tavaly év végén számomra a semmiből jött, és magánál a formátumnál csak az a két dolog lepett meg jobban, hogy egyrészt az RTL Klub ismét egy beköltözős, nem celebes valóságshow-t fog adni a főműsoridőben, illetve hogy egy olyan műsorra építik a tavaszi kínálatukat, ami nem náluk debütál először. A Farm ugyanis legelső ízben a VIASAT3-on futott még nagyon régen, és bár annyira talán nem lett ismert mint az Éden Hotel, azért mégsem egy szín tiszta újdonságról van szó. Ennek kapcsán pedig felmerült bennem az a kérdés, hogy látva a TV2 tavalyi problémáit, melyeket a VIASAT3-tól "elcsaklizott" Éden Hotel okozott, vajon nem ül-e átok a tévéadók közt vándorló produkciókon?

rtlklubtavasz2.jpg

 Az RTL Klub persze nem TV2, és lehet hogy ezzel a húzásukkal hosszú időre bebiztosíthatják a nyár előtti tévés idényük kínálatát, illetve ha visszagondolok arra, hogy a Farmhoz hasonló környezetben játszódó Házasodna a Gazda milyen sikeres is volt, akkor ez a műsor akár nagyon nagyot is szólhat, mivel pont nem azt a fajta kicsit trashrealitys vonalat képviseli, amit sokan éppen hogy nem kedvelnek például a ValóVilágban sem. A Farmban ugyanis nagyon kevés mindent kapnak készen és kézhez a versenyzők, így bizony meg kell dolgozniuk a javakért, az esetleges luxuscikkekért, és maga a "villa" sem lesz éppen elsőosztályú, és tényleg csak minimális felszereltséggel fog rendelkezni. Ebben a környezetben pedig máris nem tűnik olyan egyszerűnek akár egy hónapot is a kamerák kereszttüzében eltölteni, így a versenyzők sem azért jönnek, hogy beüljenek az ingyen luxusba.

 A Farm végső győztese, aki 20 millió forinttal lesz majd gazdagabb, csak 75 napot fog a tanyán tölteni, és talán pont a nehezebb körülmények miatt sem olyan hosszú egy évad ebből a realityből. A műsor lebonyolítási rendje amúgy kifejezetten érdekes, ugyanis az elején a játékosok maguk között döntik el, hogy ki essen ki az adott héten, azaz a nézőknek nem lesz beleszólása, ki jusson el a kvázi döntőbe. A fináléban viszont a közönségen fog múlni az, hogy ki nyeri a Farmot, és ez a kettős rendszer szerintem nagyon izgalmasnak ígérkezik.

 A Farm március 21-től minden hétköznap este, a Híradó után lesz majd képernyőn, valamint szombat esténként, a Fókusz Plusz után kerülnek adásba azok az epizódok, melyekben eldől, hogy a versenyzők közül ki lesz az éppen aktuális kieső. A műsor így heti hatszor lesz majd látható az RTL Klubon, ami szintén nem annyira szokványos, mivel például a ValóVilág minden nap képernyőn szokott lenni. Emiatt lényegében csak a hétköznapi kínálat borul fel az RTL Klubon, vasárnap továbbra is filmeket adnak majd, és vélhetően hamarosan április 10-től a Cobra 11 folytatása is megérkezik, Semirék után pedig úgy látszik most egy ideig ismét Jack Sparrow foglalja a vasárnapi, televíziós áramlatokat.

rtlklubtavasz1.jpg

 Ahogyan korábban A konyhafőnök, úgy most a Farm miatt is későbbre tolódnak a napi és heti műsorok, sorozatok a főműsoridőben. Mivel a reality a Híradó után lesz képernyőn, így a Fókusz - immáron majd Gönczi Gábor nélkül - a hírműsor előtt kerül adásba, ezzel pedig korábbi időpontra, délután öt órára csúszik a Story Extra. Ennek köszönhetően az RTL Klubon szerintem eddig még nem látott módon közel két órás infotainment blokk jön létre. A kérdés csak az, hogy felveszi-e majd a versenyt ez a kínálat a TV2 latin-amerikai és török sorozataival.

 Az Éjjel-nappal Budapest kapja meg felvezetéséül a Farmot és szerintem jól ki fogják egymást egészíteni, mivel hasonló műfajúak. A Barátok közt az eddig a heti sorozatok által elfoglalt este kilenc óra utáni műsorsávban lesz majd látható, ami lehet, hogy nem fog annyira jót tenni a nézettségének, de ha megtartja az egymillió körüli átlagot, akkor már nyer az RTL Klub, ugyanis a külföldi szériák közül csak a Szulejmán tud ezt megközelítő számokat hozni hétköznap esténként. Mivel A mentalista hetedik és egyben utolsó évada hamarosan befejeződik, így sejthető, hogy lesz egy kis átrendeződés a hétköznap esti sorozatok között; a Castle a tervek szerint csütörtökről keddre költözik, a helyére pedig a CSI: Miami helyszínelők érkezik. Péntekenként a Showder Klub lesz majd adásban, valamint áprilisban késő este képernyőre kerül majd egy, egy évados szitkom, a The New Normal is az RTL Klubon.

gyertekat2.jpg

 A Dr. Csont, A mentalista, a Szulejmán, a Castle és a többi, a főműsoridő vége felé adott sorozat rajongói viszont nem fognak annyira lelkesedni a Farmért, mivel miatta csúszik közel este tíz órára minden heti tartalom kezdési időpontja. A szombat este az RTL Klubra kapcsolók viszont megtalálhatják a szórakozásukat, ugyanis március 26-án tér vissza az utóbbi idők legviccesebb saját gyártású gameshow-ja, a Gyertek át szombat este!. Az új évadban az ajánló alapján benne lesz Kiss Ramóna, Istenes Bence, Dombóvári István, Kiss Ádám, Ganxsta Zolee és hacsak nem régi epizódokból vágtak be jeleneteket, akkor láthatjuk majd többek között például az idén a TV2 Kismenők című műsorába szerződött Ábel Anitát is. Azt hiszem, legutóbb Friderikusz Sándor játszotta azt meg, hogy egyszerre három különböző tévéadó képernyőjén is látható volt.

12:25: Story Extra (ism.)
13:00: Nevelésből elégséges
13:25: Éjjel-nappal Budapest (ism.)
14:40: Farm (ism.)
15:45: Isten áldjon, Esperanza!
16:55: Story Extra
17:25: Fókusz
18:00: Híradó
18:55: Farm
19:55: Éjjel-nappal Budapest
21:10: Barátok közt
21:50:

Hétfő: Dr. Csont
Kedd: A mentalista/Castle
Szerda: Szulejmán
Csütörtök: Castle/CSI: Miami helyszínelők
Péntek: film/Showder Klub

A képek forrása: RTL Klub Sajtóklub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása