Gönczi Gábor távozik az RTL Klubtól (frissítve!)

2016. március 08. - Jasinka Ádám

 A hazai médiapiac tavának víztükre úgy látszik, nem tud megnyugodni és kisímulni, mivel mondhatni havi rendszerességgel történik valami, ami felborítja az unalmas hétköznapokat. A legutóbb Jakupcsek Gabriella köztévétől és Vujity Tvrtkó TV2-től való kirúgásától volt hangos az írott és online sajtó, most pedig egy újabb átigazolás keltette hullámcsapások mossák a szerkesztőségek oldalfalait. Az RTL Klubnál az indulás, azaz 1997 óta dolgozó Gönczi Gábor ugyanis beadta felmondását, kiszáll a Fókuszból és ha hihetünk a pletykáknak, akkor a TV2-höz igazol, ahol a Tények híradósának, Azurák Csaba székében foglal majd helyet. Gönczi Gábort a Tényekben legelőször április 11-én láthatjuk majd.

gonczigaborfokusz.jpg

 Az RTL Klub közleményben erősítette meg a hírt, miszerint a rutinos műsorvezető távozik a tévétől, ezzel együtt pedig bejelentették, hogy teljesen megújul a napi magazinműsoruk, a Fókusz, Barabás Éva új váltótársának kilétét azonban egyelőre még nem fedték fel. Mivel a napokban kiderült, hogy a televízió vezérigazgató-helyettese és programigazgatója, Kolosi Péter és a TV2-től nemrég menesztett, szintén rutinos tévés, Vujity Tvrtkó együtt tárgyalt, így nincs kizárva, hogy az ex-TV2-s váltja majd Gönczi Gábort a napi magazinműsorban. Bár a Fókusz főszerkesztője, Jakab Ádám azt nyilatkozta, hogy a műsor szerkesztőségében dolgozó egyik riporter lesz majd a befutó.

 A Fókusz március 21-től, a tavaszi műsorkínálatban az őszihöz hasonlóan kikerül a főműsoridőből, és ismét a Híradó előtt lesz látható 17:25-től, míg a Szabó Zsófi vezette Story Extra 17:00-ra csúszik előrébb, így eddig talán példátlan módon délután öt és este hét óra között csak infotainment műsorok lesznek képernyőn az RTL Klubon.

FRISSÍTVE! A TV2 nemrég közleményt adott ki, melyben azt írják, hogy hivatalosak a hírek; Gönczi Gábor hozzájuk igazolt, és nem csak ő, hanem a köztévénél, és az OzoneNetwork-nél is dolgozó egykori TV2-s Szebeni István is náluk fog majd dolgozni, azonban nem a híradójukban, hanem a reggeli műsorukban, a Mokkában. A TV2 új hírigazgatója, Kökény-Szalai Vivien célja, hogy megújítsa a TV2 Csoport hír és aktuális műsorait, és ennek a stratégiának az első lépése volt a két úriember szerződtetése.

A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása