Kiderült, mikor kezd A konyhafőnök harmadik évada

2015. szeptember 21. - Jasinka Ádám

 Az RTL Klub nagy sikerű főzős realityjéből idén már a második, összességében a harmadik kört láthatják a nézők és a népszerűségét ezen felül az is mutatja, hogy nem csak a felnőtt, hanem egy gyerek verzió is érkezik majd ősszel, igaz nem a főadóra, hanem az RTLII-re.

akonyhafonokevad.jpg

 A konyhafőnök első évada 25 epizódból állt és talán az újdonság varázsa és a rövidebb szezon miatt, de sokkal jobban kedvelték a nézők, mint a másodikat, ami ugyan stabil, jó számokat hozott, nyerte a műsorsávját, de nem volt annyira kiemelkedő és csak egyszer ültetett egymilliónál is több tévézőt a képernyők elé. Azonban egy tavaszi szezont nem szabad teljesen egy őszihez hasonlítani, mások a tévézési szokások, máshogy is viselkedhetnek a tévézők, viszont az érdekes, hogy ebből az "új" produkcióból rögtön ennyi évadot kisajtol az RTL.

 A műsor harmadik etapjáról egyelőre nem tudni, hogy hány részes lesz, megtartják-e vajon a tavaszi formát a jó és rossz húzásokkal egyaránt, vagy visszatérnek az első évados adásmenethez, mindenesetre ettől függetlenül A konyhafőnök lehet az RTL egyik késő őszi húzó, hétköznap esténként jelentkező saját gyártása.

 A konyhafőnök az 1 perc és nyersz! váltásaként érkezik majd, azaz érdemben nem változik az RTL Klub főműsorideje, hiszen csak a Híradó utáni műsort cserélik le. A főzős reality harmadik szezonjának premierje október ötödikén lesz, azon a héten, amikor a Hungary's Got Talent is debütál, azaz nagyon megtolja október első hetét az RTL Klub.

A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása