Német sorozattal is készül a januárra az M1

2014. december 25. - Jasinka Ádám

 A köztévé téli tévés szezonjának kétségtelenül legnagyobb dobása a 2015-ös A Dal lesz, aminek a múltkor jelentették be a zsűritagjait és a harminc kiválasztott versenydalt is. Az M1-re azonban nem csak saját gyártású műsorok és sorozatok kerülnek majd januárban, ugyanis premierként mutatják be a Hart of Dixie című drámasorozatot, aminek a főszereplője egy fiatal orvosnő, aki a mellkas-sebészi ösztöndíj megszerzése érdekében kénytelen egy évig háziorvosként praktizálni. Az alabamai Bluebell-ben viszont nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt elsőre elképzelte. A Szívek doktora a Maradj talpon! című vetélkedő műsort váltja, így minden hétköznap 18:40-kor lesz adásban.

zurosszivugyek.jpg

 Az M1-re azonban nem csak ez a premier sorozat érkezik, ugyanis bemutatnak egy német drámasorozatot is, Zűrös szívügyek címmel. A történet főszereplője egy fiatal orvosnő, aki jó úton halad aféle, hogy ő legyen minden idők legfiatalabb szívsebésze és egy jóképű doktornak a felesége. A férfi azonban máshoz megy feleségül, a doktornő ezért pedig úgy dönt, hogy hátrahagyja eddig életét és Kanadába költözik, hogy háziorvosként praktizáljon egy vidéki kis faluban.

 A Hart of Dixie és a Doc Meets Dorf közötti hasonlóságok miatt az utóbbit sokan a német Hart of Dixie-ként is emlegetik, talán emiatt is lett a két sorozatnak hasonló magyar címe. A Zűrös szívügyek a Gran Hotel című spanyol drámával párban, kedden esténként lesz képernyőn január hatodikától.

A kép forrása: rtl-now.rtl.de

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása