Ketten Párizs ellen, a köztévé új minisorozata

2014. szeptember 08. - Jasinka Ádám

 A köztévé mostanában igencsak belejött a sorozatkészítésbe, ezt pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy se szeri se száma az új, saját gyártású produkcióknak. A sorozatkínálat az egész magyar tévés piacon elég szegényes, ha pedig a naponta képernyőn levő tartalmakat nem számoljuk, akkor egyenesen siralmas a saját gyártású sorozatok helyzete Magyarországon. Ennek persze főként anyagi okai vannak, mert amíg egy amatőr szereplős, egy-két kamerát használó produkció képes milliós nagyságrendű nézőt a tévé elé ültetni, addig a tévéadók ritkán kockáztatják a pénzüket. Elég csak az RTL Klub-os Casinot példaként hozni, amin bejáratott tévés stáb dolgozott, a szerepeket pedig tanult színészek játszották, de mivel nem nézték elegen, nem érte meg gyártatni. Ezért is nagy hír ha egy tévéadó - és most ne azt nézzük, hogy reklámbevételekből vagy közpénzből - sorozatgyártásra adja a fejét. A köztévénél ugyanis valami ilyesmi történik.

KettenParizsellen.jpg

 Az persze túlzás lenne, ha azt írnám, hogy rengeteg sorozatot készíttet az MTVA, de nem is lennék messze az igazságtól. A 2011-es megújuláskor sok műfajjal kísérleteztek, de ezek közül csak egy legény maradt talpon, mégpedig az utóbbi idők szerintem legjobban sikerült magyar sorozata, a Munkaügyek - IrReality Show. Nem is csoda tehát, hogy ennek a sorozatnak az egyik készítőjétől kértek egy másik szitkomot, a huszonnégy epizódos Fapadot. De nem szabad elfeledkezni a Rudolf Péter nevével fémjelzett regényadaptációról, a Kossuthkifliről sem, ami már a benne szereplő színészekkel magasra tette a lécet. A harmadik új sorozat ezektől teljesen eltérő lesz mind témaválasztásban, mind stílusában, hiszen a Dyga Zsombor által készített Egynyári kaland című sorozatot kimondottan a fiatal tévézőknek szánják.

 A köztévére pedig 2015 nyarán vagy őszén fog érkezni egy másik regényadaptáció, a három részes minisorozat Vaszary Gábor Ketten Párizs ellen című regényéből. A sorozat forgatása jelenleg is zajlik, és a Facebook oldalukra feltöltött képek alapján nagyon jónak tűnik. A háromszor ötven perces minisorozatot Papp Gábor Zsigmond készíti, akinek korábbi munkái között olyanok szerepelnek, mint a Magyar retró, illetve a Tálentum című ismeretterjesztő filmsorozatok.

 A Ketten Párizs ellen főszereplőit két fiatal színész, a Társas Játékból is ismert Sándor Péter, illetve Barna Zsombor, a Barátok közt című sorozat egykori szereplője formálja meg. A sorozatban rajtuk kívül szerepelni fog még Pécsi Ildikó, Pindroch Csaba (Fapad), Malek Andrea, Elek Ferenc (Munkaügyek), Thuróczy Szabolcs (Társas Játék) és Fesztbaum Béla is. A történet két pesti, kamaszodó ifjúról szól, akik Bécs helyett Párizs felé veszik az irányt, hogy felfedezzék kicsit az ismeretlent a szüleiktől kapott kirándulópénzből.

Forrás: Ketten Párizs ellen Facebook oldala

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása