Showder Klub - 11x03 (1. rész)

2013. április 23. - Flankerr

 (Az aktuális epizódról két kritikát is olvashattok, melyek közül ez az első.)

 A kezdetektől figyelem a Showder Klubot, már csak azért, mert lelkes Rádiókabaré és Humorfesztivál hallgatóként tudtam, ki mire képes, és a rokonműsor Comedy Central Bemutatjá-nak meg több felvételén is voltam. Örömmel tudatom az olvasókkal, hogy az idei évad két közepes adása után a harmadik már egész szórakoztatóra sikeredett.

Showder3.jpg

 Aranyosi Péter a kezdetekben nálam másodvonal (elmegy, de semmi extra) volt, ma már a legjobbak mögé felzárkózott, ezt most is megmutatta: nem tökéletes, viszont amit tud, jól hozta. Dombóvári nekem évek óta lefelé menő spirálba hullott, ebből most kilábalt: jó volt, talán mert szinte teljesen hanyagolta kedvenceit, a nulla értékű celebeket. Magát megcáfolni azért nem tudta, mert az altesti témákra hegyezte ki performanszát, amivel nincs baj, ha vicces (az volt nagy része), csak túlmagyarázza, túlreagálja. Nem tudom, mi a rosszabb: ha csak „ennyit tud”, és nem tűnik fel neki, esetleg még kiforratlan az előadása eme blokkja, vagy ha szándékos, és ez esetben butának, hülyének néz többszázezer nézőt.

Showder1.jpg

 Nála nagyságrendekkel jobb volt Kőhalmi Zoltán, akit nem csak azért imádok, mert sok szempontból (kor, tanár szülő, szemüveg, mérnöki diploma) sorstársak vagyunk, hanem mert vérprofi, és olyan egyéni látásmódja van mellé, ami kiemeli a tömegből. Ez nyolc éve nem változott, szerencsére, csak így tovább! Még az a történetszál, amit már elmondott máshol (Safranek szál, jelzem egy humorista macskáját hívják is így), se volt szóról szóra ismétlés (sokan sajnos a copy-paste módszert követik), hanem más köntösbe integrálta, és belefűzött egy olyan új poént, amiért bőven megérte. Az már nem az ő hibája, hogy a helyi közönség pont ezen a zseniális Macskafogó referencián röhögött a legkevésbé.

Showder5.jpg

 Hajdú Balázs az Hajdú Balázs volt, ezúttal gyengébb poénokkal. Értékelésként annyit, hogy a rohamosztagos geg gyenge volt, és simán túl volt húzva, de ezt leszámítva a kezdeti időket idéző, nem hibátlan, de élvezhető adást láttunk: pontszámilag ez nálam 7,5/10. Aki pedig a produkcióból kilépett Bödöcs Tiborra vágyik, annak irány a Magyar Rádió honlapja, böngéssze elő az április 13.-ai Rádiókabarét (13:00-14:00), és az egyébként kiválóra sikerült rész végén meghallgathatja kedvencét.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2013.05.07. 16:06:38

Hajdú Balázs guminős eszmefuttatása nagyon fárasztó volt. Egyébként nem volt rossz a műsor.

(Most pótolgatom az elmaradásaimat.)

Jasinka Ádám 2013.05.07. 16:12:02

@desmondwallace: Most írtam meg a tegnapi részről. Ajánlom azt, Mogács Dániel zseniális volt.
süti beállítások módosítása