Revolution - Élet az áram után

2013. június 28. - wolfclaw

 Mindig is érdekeltek a posztapokaliptikus történetek, mert izgatja a fantáziám, hogy mi lenne egy adott szituban. Aztán rendre csalódnom kell az ilyen sorozatokban. Már a Jericho sem tudott igazán megfogni az atomrobbantásos sztori ellenére, az Égszakadástól pedig szabályosan szenvedtem - a pilot után fel is hagytam vele. Most pedig itt ez az áramtalanítós történet némi diktatúrával felhúzva. Ettől sem estem hanyatt. Vigyázat, mert egyeseknek spoileres leszek!

rev.PNG

Tovább a cikk folytatásához.

M1-es sorozatok - ajánló

 A közszolgálati csatorna a nyári műsorrendjében bemutatja az egyik legnépszerűbb amerikai krimi sorozatot, ami egy dán széria feldolgozása. A The Killing nem csak, hogy nyomasztó, de hatásos sorozat is, bár nekem annyira nem tetszik, köszönhetően a nézőkre pakolt folyamatos érezelmi terheknek. Ezen felül persze új részeket adnak mind a Bosszúból és a Párizsi helyszínelőkből, de láthatják a nézők a King-et és a Borgiákat is.

Hírek

  • Az FX újabb izgalmas sorozatot rendelt be. A limitált évadot kapó sorozat Az utolsó mohikán című film alapján készül. A Daniel Day-Lewis főszereplésével készült Oscar-díjas alkotás társ forgatókönyvírója, Chris Crowe segít az adaptációban.
  • A CBS-es Elementary-ben Sherlock Holmes bátyját, Mycroft Holmes-t egy wales-i színész, Rhys Ifans alakítja.
  • Maggie Gyllenhaal szerepet kapott a Sundance Channel The Honourable Woman című sorozatában.
  • USA-nézettség kedd: A So You Think You Can Dance (4,49M, 18-49: 1.7) közepes nézettséget hozott, ahogyan az Extreme Weight Loss (3,92M, 18-49: 1.2) is. Az America's Got Talent (10,23M, 18-49: 2.6) mind a két korcsoportban a legnézettebb, de a célközönségnél nem olyan népszerű, mint a The Voice.
  • Az FX-es Anger Management-hez csatlakozik állandó szereplőként Brian Austin Green.
  • USA-nézettség szerda: A Big Brother (6,51M, 18-49: 2.2) évadpremiere nem hozta lázba a nézőket, de a teljes lakosságban nézettebb volt, mint a MasterChef (5,57M, 18-49: 2.2), míg a célközönségnél egálban hoztak. A Family Tools (2,79M, 18-49: 0.7) közel három milliós nézettsége alacsony, aminél az ismétlés Modern Family is jobbat ér el. A MasterChef (6,21M, 18-49: 2.5) második része már jobban hozott, de a nap legnézettebb főműsoridős műsora a CBS-es reality lett a teljes lakosságban. A The American Baking Competition (5,10M, 18-49: 1.2) a teljes lakosságban nézett. A How To Live With Your Parents (3,06M, 18-49: 0.9) évadzárója nem ért el rossz nézettséget.
  • A Netflix berendelte az Orange Is The New Black második évadát.

Under The Dome – 1x01

 A CBS-nél láttak fantáziát az egyik legismertebb amerikai író, a thriller és horror mesterének, Stephen King-nek új regényében, az Under The Dome-ban. Az új regényt persze nem kell szó szerint érteni, ugyanis azóta nem egy könyve jelent már meg az írónak. Míg az ötlet nem éppen szokásos, addig a megfilmesítése annak mondható, hiszen lefutották azokat a köröket, amiket szinte mindegyik King-könyvnél. De itt szerencsénkre eljutottak a film tervének elvetése után az adaptáció elkészítéséig, és nem bánkódhatnak, ugyanis hihetetlenül jó nyári nézettséget (13,53M, 18-49: 3.3) hozott a sorozat első része.

vlcsnap-2013-06-26-19h16m40s112.png

 A sorozat nevezhető high conceptnek a címben szereplő bura miatt is, meg ez a jelző általában jellemző az író nagyobb szabású könyveire. Gondolok itt arra, hogy sokszor talál ki olyan történeteket, amikben az adott város szinte mindegyik lakója részt vesz, mindenkinek megvan a helye az eseményekben és mindenkit átformálnak azok. Az ötlet pedig itt sem kisebb volumenű, mint népszerű regényeiben. Egy tipikus King-féle kisváros köré ugyanis valamilyen bura kerül, s se kijönni, se bemenni nem lehet. A városka, Chester’s Mill lakói pedig, ahogy az várható az írótól kifordulnak magukból.

vlcsnap-2013-06-26-19h20m15s227.png

 Aki szereti az író műveit annak ezzel a sorozattal se lesz gondja szerintem. Ha a hangulatot nézzük sikerült megragadni azokat a lényegi pontokat, amiket King remekül felvázol a könyvekben. Az Under The Dome-ot nem olvastam, viszont pár remek regénye nyújtott már nekem hátborzongató élményt és szinte mindegyikben megvan az a fajta ijesztgetős, félelmetes légkör, ami egyedivé teszi a munkásságát. Az első rész pedig ezeket a sarokpontokat emelte ki és helyezte el ügyesen. Hogy ne legyek sejtelmes, pár példa; hirtelen, szinte a semmiből feltűnő, hatásos történések, borongós, szürke időjárás, rendkívül zárt kisváros, egysíkú szereplők, de jó értelemben. Valahogy ezeket ragadták meg jól és olyan hangulatot kaptam, amit olvasáskor szoktam elképzelni. A továbbiakban spoileresebben folytatom.

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: Kábelcsatornák

 A huszonkettedik héten is a Film+ a legnézettebb kábelcsatorna 5.6%-kal. Növelve egy tized százalékkal korábbi közönségarányát. A Cool TV 5.1%-kal a második háromtized százalékot csökkenve előző heti arányához képest. Az RTL Klub-os kábelcsatornák között a harmadik az újfent közönségarányt csökkentő RTLII 1.6%-kal. A nézettségi adatok a célközönségre vonatkoznak. A részletesebb nézettséget a tovább mögött olvashatjátok.

Cool TV:

 A csatorna legnézettebb filmje a Halálos fegyver negyedik rész lett, míg a sorozatok között a Dr. Csont lett a legnézettebb.

Halálos fegyver 4.: 18-49: 192 735 (12.8%)
Dr. Csont: 18-49: 152 426 (8.2%)
A csúf igazság: 18-49: 137 194 (6.9%)
Döglött akták: 18-49: 134 495 (9.7%)

Film+:

 A legnézettebb film A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című film lett, a legjobb közönségarányt a top tízből a Halálfutam második része ért el.

A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső: 18-49: 156 895 (8.2%)
A pláza ásza: 18-49: 151 776 (8.1%)
Bíbor folyók: 18-49: 139 896 (7.8%)
Halálfutam 2.: 18-49: 85 241 (10.1%)

Tovább a cikk folytatásához.

Breaking Bad - plakát

 Az egyik legnépszerűbb sorozat, ahogyan látom, a sorozatnézők között a Breaking Bad. A magyar címével most ne foglalkozzunk. Én úgy vagyok vele, hogy biztos jó lehet, ha ennyire népszerű, és egy-egy figurája, jegye annyira kultikus, hogy elég meghallani őket és már be is azonosítottuk, melyik szériáról van szó. A sorozatot viszont se nem ismerem, se nem nézem. Az első részbe belekezdtem, de mivel csak kíváncsiságból tettem és igazán nem is akartam megnézni, el is kapcsoltam. Szóval lehet bejönne, csak kedv kellene a nézéséhez. Addig is itt egy plakát az utolsó évadhoz.

BBposter.jpg

Hírek

  • Remélem nem zavaró annyira, hogy énblogok kicsit, de muszáj ennyit. Az van, hogy sikerült a bloggal keresztbe szervezni programokat és nem mindig lesz időm, sőt nem mindig van, hogy írjak. Nem kedvem nincs, szerencsére ihletet tudok meríteni, inkább az akadályoz, hogy ha kevés szabadidőm van, akkor feszélyez, hogy nem sikerül olyan szintűre megírni a bejegyzéseket, mint amilyeneket én is olvasnék. Ezért arra gondoltam, hogy kétnaponta lennének újabb, komolyabb bejegyzések.
  • Az OWN berendelt még tizenhat epizódot Typer Perry sorozatából a The Haves & Have Nots-ból.
  • A HGTV berendelte a Renovation Raiders második évadát.
  • A Starz csatorna berendelte tizenhat részes sorozatnak a Diana Gabalon Outlander című könyvéből készülő sorozatot.
  • USA-nézettség hétfő: A CBS új sorozata, az Under The Dome (13,53M, 18-49: 3.3) brutális nyári premier nézettséget hozott, ami még a fő szezonban sem hagyható figyelmem kívül. A The Bacherlorette (6,56M, 18-49: 2.0) közepes nézettséget hozott, s a vele egy műsorsávban adott NHL ráhangolónál (5,18M, 18-49: 1.7) többen nézték. A mérközés (8,16M, 18-49: 3.3) a teljes lakosságban kikapott a CBS-es új sorozattól, a célközönségnél pedig picivel hozott jobb arányt. A Mistresses (3,57M, 18-49: 1.1), szintén nyári premier, nézettsége alacsony.
  • A History Channel websorozat formájában készíti spin off-ot a Counting Cars-hoz és a Swamp People-höz.
  • A 24 új évadához, a Live Another Day-hez visszatér a sorozat zeneszerzője, Sean Callery is.
  • Az MTVA ötven órányi Jamei Olvier-műsort vett, a BBC-s Laconia és Exile, és az ITV-s Kidnap and Ransom mellett.
  • A The CW bejelentette műsorainak időpontjai. Az új sorozatok félkövérek, a premiereket a tovább mögött olvashatjátok.
Tovább a cikk folytatásához.

Itt az M1 nyári műsorrendje

 Az m1 nyáron országos premiereket és korábban már képernyőre tűzött sorozatokat is ad. A saját gyártású műsorai közük a Maradj talpon!, a Magyarország, szeretlek!, a Hacktion Újratöltve és a Gasztroangyal szünetel, bár utóbbiból ismétléseket ad a csatorna. A hétköznapi főműsoridőt ismétlésekkel vezetik fel. Mindenképpen érdekesek azonban az országos premier sorozatai, mivel mind a Bosszú, mind pedig a Gyilkosság náluk kerül képernyőre először. Előbbi a második évad záró részeivel, utóbbi pedig az első részével. A tovább mögött olvashatjátok a részletesebb műsorrendet.

Tovább a cikk folytatásához.

Hírek

  • A Discovey Channel a tavaly berendelt San Diego-i motoros sorozat, a The Devils Ride mellé berendel még egy hasonlót Warlocks Rising címmel.
  • Az NTSF: SD: SUV::-ban fog vendégszerepelni Ed Helms, Alia Shawkat és Jack McBrayer. A Másnaposokból ismert színészről itt egy forgatási kép.
  • Paul Giamatti csatlakozik a Downton Abbey-hez.
  • Julianne Nicholson csatlakozik a Sundance Channel hat részes sorozatához, a The Descendants-hoz. A történet egy seriffről szól, akinek egy időben kell összetartania családját és kordában tartani a városban garázdálkodó két társaságot. A színésznő alakítja a seriff feleségét, aki a problémák miatt alkoholista lesz.
  • A Suits-ban szereplni fog a Rescue Me-ből ismert James McCaffrey, aki Harvey apját alakítja.
  • USA-nézettség csütörtök: Az ismétlésekkel nem foglalkozunk. A Hell's Kitchen (5,19M, 18-49: 2.0) közepes nézettséget hoz, de nézettebb volt, mint az NBA-s Jimmy Kimmel különkiadás (3,74M, 18-49: 1.2). Az NBA (26,32M, 18-49: 10.6) mérkőzés brutális nézettséget hozott, a teljes lakosságban több, mint 25M-an voltak rá kíváncsiak. A Hannibal (1,98M, 18-49: 0.8) évadzárója alacsony nézettséget ért el, de a második évadot berendelte a csatorna.
  • Itt egy fotó a Dexter stábjának tortájáról.
  • Az NBC bejelentette őszi műsorrendjének időpontjait, az új sorozatok félkövérek:
    (09.23.: The Voice (S05), The Blacklist, 09.24.: The Voice, Chicago Fire (S02), 09.25.: Revolution (S02), Law & Order (S15), 09.26.: Parks and Recreation (S06), The Michael J. Fox Show (dupla), Parenthood (S05), 09.27.: Dateline NBC, 10.02.: Ironside, 10.03.: Welcome to the FamilySean Saves the World, 10.08.: The Biggest Loser, 10.25.: Dateline NBC, Grimm (S03), Dracula)

The Newsroom – 1x01

 A Híradósokkal először szinkronosan találkoztam talán a televízióban, de amennyit láttam belőle, annyi alapján felejtősnek tűnt mind a készítő, mind a színészek ellenére. Ez nem az én világom, gondoltam. A lassan csordogáló, drámásabb sorozatoknál kell valami, ami megfog, legyen az egy színész, vagy egy karakter, amihez kötődhetek. Ebben a sorozatban pedig nem volt ilyen. Eddig. Mert meg kellett néznem az első részt az elejétől, hogy rájöjjek, ekkora királyság mellett nem lehet csak úgy elmenni pár jelenetnyi nem tetszés miatt.

vlcsnap-2013-06-23-09h39m39s51.png

 A sorozat nem szól többről, mint a híradóról, annak a szerepéről, a rajta dolgozókról és úgy az egész szakmáról. Látjuk, hogyan kapják a híreket, hogyan szerkesztik egésszé, eladhatóvá őket, mivel fejelik meg, hogy felkeltsék a nézők és esetenként a reklámozók érdeklődését és abba is betekintést nyerünk, hogy mennyire éles harc folyik a televíziós piacon és a híradónál, mint munkahelyen.

vlcsnap-2013-06-23-09h49m15s180.png

 A készítő nem egy kispályás ember, hiszen olyan dolgokat tud a háta mögött, mint Az elnök emberei, vagy A közösségi háló forgatókönyve, amik egytől egyig remek, szinte megkomponált munkák. Aaron Sorkin pedig úgy döntött, hogy karakterközpontú sorozatot készít egy olyan valamiről, amit mindenki ismer, amit mindenki néz. A híradósok pedig remek alapot szolgáltatnak ahhoz, hogy az író ismét megcsillogtassa tudását.

 Az első rész hatásos jelenettel kezdődik, amikor a főszereplő egy diáklányt lehord a sárga földig, majd utána a hazájának, az Amerikai Egyesült Államoknak is beolvas egy ízeset, rávilágítva igen égető és bajos problémákra. A szabadszájúsága azonban nem csak a jelen levő egyetemisták és politikus körében, hanem munkaadó csatorna dolgozóinál is kiveri a biztosítékot. Főhősünket pedig szabadságra küldik. És itt kapcsolódunk bele a fordulatos eseményekbe. A továbbiakban spoileresebben folytatom.

Tovább a cikk folytatásához.

Itt a TV2 nyári műsorrendje

 A TV2 a nyáron nem ad annyi premiert, mint az RTL Klub. A műsorai között szerepel a Bűnök és szerelmek, amiknek az új részeit a SuperTV2-n már láthatták a nézők. Az NCIS-ekből ismétlések kerülnek képernyőre. A Sherlock és Watson kifutása után nem tudni, hogy ismétli-e a részeket a csatorna vagy sorozatot vagy filmet tesz abba a műsorsávba. A nézők azonban nem maradnak premier nélkül, mivel a Grimm új részekkel jelentkezik, valamint bemutatják a Fairly Legal című sorozatot is. A részletesebb műsorrendet a tovább mögött olvashatjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: Elbukott A szépségkirálynő

 A múlt héten az RTL Klub bezsebelte mind a hét főműsoridőt. A Revolution dupla évadpremiere a múlt hét legjobb sorozatos nézettségét hozta. A Barátok Közt tudott csak 1M feletti nézettséget hozni. A Hacktion Újratöltve finálézott, a Ringer pedig országos platformon is bemutatkozott. A legnézettebb film a Garfield 2. lett.

 A legnézettebb csatorna a célközönségnél, a főműsoridőt vizsgálva az RTL Klub lett, igaz, az előző heti közönségarányához képest 1%-kal alacsonyabbat ért el a 22%-kal. A második a TV2, 16.3%-kal, ami 2.1%-kal alacsonyabb, mint az előző heti, Az Ének Iskolájával megtámogatott közönségarány. A harmadik a Cool TV lett, megelőzve a múlt heti elsőt, a Film+-t a 6.1%-os aránnyal. A többiek rendre; m1 (5.4%), Film+ (5.4%) és Viasat3 (4.5%). A részletes nézettségi adatokat a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Hírek

  • Szolgálati közlemény: Na, megint. Lehet lesznek olyan napok, amikor a hírek nem kimondottan a szokásos időpontban, reggel kerülnek ki, de igyekszem előre dolgozni.
  • A Doctor Who-ból ismert színésznő, Jenna Coleman is csatlakozik a három részes, BBC-s bűnügyi dráma sorozathoz, a Death Comes to Pemberly-hez, ami P.D. James azonos című regénye alapján készül, amiben a szereplők hasonlítanak Jane Austin Büszkeség és balítélet című regényének szereplőihez, csak sokkal rejtélyesebbek és gyilkosabbak.
  • Charlie Sheen kirúgatta Selma Blair-t, amiért panaszkodott a producereknek a Két pasi meg egy kicsiből kirúgott színész viselkedése és munkavégzése miatt. Ezt Charlie Sheen meghallotta és választás elé állította a készítőket, hogy vagy ő, vagy Blair lép ki a sorozatból. A színésznő szerepére elkezdték a válogatást.
  • Liv Tyler csatlakozi Damon Lindelof HBO-s sorozatához a The Leftovers-hez, amiben a férfi főszereplő Justin Theroux.
  • A The Newsroom készítője Aaron Sorkin megkérte az HBO-t, hogy a második évad első két részét had forgassák újra, mert nem érzi elég jónak azt, amit írt. A csatorna beleegyezett és lerövidítette az évadot kilenc részesre.
  • Az FX berendelte Martin Lawrence és Kelsey Grammer vígjáték sorozatát, amiben a színészek két, nem éppen kecsegtető barátságot ápoló ügyvédeket alakítanak.
  • A Netflix berendelte a Hemlock Grove második évadát tíz részre.
  • A Comedy Central berendelte a The Meltdown With Jonah And Kumail című stand-up-os műsort, aminek az egyik producere Ben Stiller.

Gyilkos hajsza – három rész után

2013. június 23. - wolfclaw

"S szólt a Holló: Sohamár!"

 Sok sorozatgyilkosos filmet és sorozatot láttam már, így amikor megtudtam, hogy az RTL műsorra tűzi a The Followingot úgy voltam vele, kap esélyt, de sok reményt nem fűztem hozzá. Aztán adtam egy második, meg egy harmadik esélyt és nem bántam meg.

following_girl640_s640x427.jpg

 Nem szokványos már maga a sztori sem, hiszen ez egy több éves "barátság" története, ahol az egyik fél egy FBI-ügynök, a másik egy irodalom professzor. Így nem annyira érdekes, de ha hozzáteszem, hogy az ügynök leszerelt, az egyetemi tanárból pedig sorozatgyilkos lett, akinek ráadásul még rajongói is vannak. Talán pont ez fogott meg benne, hiszen itt minden gyilkosság egy nagy egész része, ami nem más, mint a bosszú. Ugyanis Joe Carroll, a zseniálisan őrült sorozatgyilkos kicsit rosz néven vette, amiért az őt elkapó Ryan Hardy FBI-os rámozdult az asszonyára miután elváltak.

 A legfantasztikusabb az, ahogy Carroll a kvázi szektáját használja saját céljaira. Nem is tudom megmondani, milyen típusú sorozat a Gyilkos hajsza. A Wikipedia azt mondja dráma, thiller, pszichológiai thiller, de szerintem egy bonyolult kombinációja ezeknek, amire rátesz egy lapáttal az igazi csemege, amitől igazán nyomasztó lett a hangulata. Ez pedig nem más, mint Edgar Allan Poe munkássága. A költő művei amúgy sem a stand-up comedy műfajának a hangulatát idézik, de azáltal, hogy ezek inspiráljanak szadista sorozatgyilkosokat még borzasztóbbá válnak.

poe_following.jpg

 Kevin Bacon, mint a leszázalékolt ügynök teljesen helyén van még úgy is, hogy szerintem egy szívbeteg FBI-os annyira hasznos mintha a rendőrség egy vakot kérne fel íráselemzőnek. James Purefoy ránézésre nem az a tipikus nárcisztikus sorozatgyilkos, de tény hogy senki nem tetováltatja a homlokára az ilyen irányú vágyait. Ami viszont még meglepőbb, hogy a magyar hangja Kerekes József lett. Elfogadom, hogy nem szabad beskatulyázni senkit és Jim Carreynek is volt egy szokatlan szerepe a 23-s szám című filmben (amiben természetesen Pubi - ami Kerekes beceneve- volt a hangja) de elsőre akkor is furcsa kombináció volt.

 Sokan szidják ezt a sorozatot, én legfeljebb a magyar cím kitalálóját. Nekem igazából csak az a bajom, hogy túl sokszor kell visszaemlékezéseket betolni a cselekménybe ahhoz, hogy értelmet nyerjenek a most történő dolgok. Ezek az állandó időugrálások kicsit idegesítőek ugyan, de elfogadhatóak. Akinek a Gyilkos elmék már kevés, annak a Gyilkos hajsza ideális alternatíva lehet.

"S fenn a csöndes szobron ülve a Holló egyedül e szót
tagolta mintha lelke ebbe lenne öntve már.
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, halkan sóhajtva: "Majd csak elmegy, messziszáll.
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll.
"S szólt a Holló: Soha már!"

Magyar nézettség: Kábelcsatornák

 A huszonegyedik héten is a Film+ a legnézettebb kábelcsatorna 5.5%-os közönségaránnyal. A második mögötte a Cool TV 5.4%-kal. Az RTL Klub-os csatornák közül az RTLII az előző heti arányához képest csökkent egy tizeddel és 1.7%-ot hozott. A nézettségi adatok a célközönségra vonatkoznak. A tovább mögött olvashatjátok a többi kábelcsatorna nézettségét.

Cool TV:

 A csatorna legnézettebb műsora az Angyalok és Démonok című film lett, ami a legjobb közönségarányt érte el. A legnézettebb sorozat a Dr. Csont lett, de jól hozott a Con Air - A fegyencjárat és A mentalista is.

Angyalok és Démonok: 18-49: 220 506 (11.6%)
Dr. Csont: 18-49: 149 694 (8.2%)
Con Air - A fegyencjárat: 18-49: 128 378 (7.1%)
A mentalista: 18-49: 118 661 (6.1%)

Film+:

 A legnézettebb film a Vámpíros film lett. De A kaptár: Túlvilág és a Harry Potter és az azkabani fogoly is jól hozott a csatornának.

Vámpíros film: 18-49: 180 981 (9.1%)
A kaptár: Túlvilág: 18-49: 162 361 (8.6%)
Szemben a Nappal: 18-49: 133 403 (7.1%)
Harry Potter és az azkabani fogoly: 18-49: 117 218 (8.2%)

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása