Magyar nézettség: 36. hét - Brutálisan kezdett az X-faktor

2013. szeptember 10. - Jasinka Ádám

 A múlt hét több szempontból is érdekes volt, ugyanis ez volt az első kimondottan őszi televíziós hét, habár a premierek nagy része augusztus végén már képernyőre került. Bemutatkozott a legnépszerűbb hazai tehetségkutató, az X-faktor új évada, hétköznap is bemutatkozott A következő, volt foci és Formula 1, valamint országos adón is láthatták a nézők a Sons of Anarchy-t.

 A hét legjobb nézettségét az X-faktor hozta, ami mind a két korosztályban magasan verte a többi műsort. Az érdekes az, hogy a mostani premier nézőszám a második legnagyobb, mivel az első és a harmadik szezon is bőven 2M alatt kezdett. A dominanciát azonban nem kimondottan a nettó nézettség mutatja, elég csak megnézni a célközönségnél a szombati főműsoridős közönségarányokat, ugyanis mindegyik csatornát szinte a földbe állította a tehetségkutató reality (RTL Klub: 41.9%, TV2: 6.9%, Viasat3: 5.6%, Cool TV: 4.9%, M1: 2.9%, Film+: 2.9%). A hét legnézettebb napi sorozata a Barátok Közt lett, míg a heti szériák között a Szulejmán a teljes lakosságban, a Dr. Csont a célközönségnél az első. A filmeknél szintén az RTL Klub-osok a népszerűek, habár a Mamma Mia!, amit a TV2 adott igencsak erős nézettséget ért el. A hírműsoroknál a Napló, köszönhetően a Cobra 11 szünetének, lett a legnézettebb verve a Tényeket, ami a második a képzeletbeli tabellán. A köztelevízió két sportközvetítéssel van jelen a top10-ben, míg a sorozataik és a saját gyártásaik a top20-on kívül szerepelnek.

 A célközönségnél a főműsoridőben az első az RTL Klub lett 27.2%-kal, ami 7%-kal jobb arány, mint az előző héten. A második helyen a TV2 van 0.2%-ot javítva 14.3%-kal, míg a harmadik az M1 és a Cool TV holtversenyben 5.2%-os közönségaránnyal. A többi csatorna rendre; Film+ (4.9%) és Viasat3 (4.4%). A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A per jel utáni adatok a célközönségre vonatkoznak.)

Tovább a cikk folytatásához.

VideóVízió 3. - Vikingek dara a Viasat3-on

 A History Channel saját gyártású, pöpec szériáját a Viasat3 egyedi módon tűzi képernyőre. A hangulatos és izgalmas sorozat magyar szinkronjáról annyit tudtam meg az ajánlóból, hogy a főszereplőt, Ragnar-t Hujber Ferenc hangolja. Mindenképpen ajánlom a Vikingeket azoknak, akik szeretik a skandináv légkört és tájakat, kedvelik a történelmi műsorokat és akarnak egy olyan sorozatot, ami azon felül, hogy véres és izgalmas, még érdekes is. A videót a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

VideóVízió 2. - True Detective

 Az HBO megint drámát készít, ráadásul egy igen nyomasztó, de roppant hangulatos krimit. A tipikusan amerikai világban játszódó nyomózos sorozatról nem tudom, hogy epizodikus vagy átívelő történetszálas lesz-e, de tippra az utóbbi. A két főszereplő Woody Harrelson és Matthew McConaughey, akik tökéletes párosnak tűnnek. A videót a tovább mögött nézhetitek meg.

TD_1.PNG

Tovább a cikk folytatásához.

VideóVízió 1. - Resurrection

 Az ABC egyik új sorozata, ami a leírás alapján abszolút nem érdekelt, de látva az ajánlót igencsak megjött hozzá a kedvem. A hangulat remek, erős drámai töltete van, gondolkodtat, és a promó alapján misztikus beütése lesz filozofikus kérdésekkel vegyítve. Erre a sorozatra mondták, hogy koppintja a francia Les Revenants-ot, de szerintem csak a kiinduló ötlet azonos, a történet felépítése és a karakterek alakulása teljesen más lesz. A videót a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Hírek

  • Akit érdekel, hogy milyen lett volna a Backstorm, a CBS által be nem rendelt nyomozós sorozat Rainn Wilson főszereplésével az ezen a linken nézheti meg az előzetest. Mondjuk ennyi alapján nem tűnik nagy eresztésnek, pedig a leírás alapján sokkal komorabb hangulatot képzeltem el.
  • Az Éjjel-nappal Budapest két epizódja és tizenkilenc előzetese miatt 14,3 millió forintra büntették az RTL Klub-ot. A médiahatóság a vizsgált részekre 6-6 milliós, míg az ajánlókra több, mint 2 millió forintos bírságot szabott ki. Az NMHH a döntést azzal indokolta, hogy "az adások károsan befolyásolhatták a kiskorúak személyiségfejlődését. Több jelenet azért volt különösen problematikus, mert szereplőik maguk is kiskorúak voltak".
  • Katherine Heigl CIA-s drámával tér vissza a képernyőre, ugyanis az NBC berendelte - az egyelőre cím nélküli - Alexi Hawley sorozatot. Azt mondják olyasmi lesz a történet és a hangulat, mintha kereszteznénk a Botrányt Az elnök embereivel.
  • Augusztus végére a magyar háztartások közel három százalékában van analóg tévéadás, ami ötöde az egy évvel korábbi értéknek - írja a DTV News. Ez a digitális átállásnak is köszönhető, aminek során július 31-én az ország nagy részében lekapcsolták a földfelszíni műsorszórást. Érdekesség az is, hogy a teljes népesség augusztusban átlagosan 4 óra 26 percet fordított televízió nézésre egy nap.
  • Az NFL döntőjének a félidejében Bruno Mars fog fellépni.
  • Interjú: Pikali Gerda, Hajdu Steve, Szebeni István, Lyn Paolo (a Scandal jelmeztervezője)
  • Szerep: Greg Germann (HR), Ravi Patel (Super Fun Night), Danny Huston (American Horror Story), Matt Davis (CSI), Simon Merrells (Tomorrow People), Paul Adelstein (Scandal), D.B. Sweeney (Betrayal), Harry Treadaway (Penny Dreadful)

Itt az új magyar báb-szitkom

 A köztelevízió az egyik a magyar televíziós piacon, akinek vannak saját gyártású sorozatai. Jó, tudom, a Barátok Közt, a Jóban Rosszban, a Családi Titkok, meg az Éjjel-nappal Budapest is saját gyártás, de lássuk be, nem kimondottan olyan formátumok, mint amiket mi sorozatnak hívunk. Csak a tisztesség kedvéért, az első kettő szappanopera, végeláthatatlan epizódszámmal, míg utóbbi kettő konstruált doku-reality amatőr szereplőkkel. Egyik se azt a rendet követ, amit az amerikai, angol, svéd vagy spanyol sorozatoknál látunk. Egy szó, mint száz, minőségi magyar sorozatot Magyarországon az HBO és az M1 ad.

Loti_es_futi.jpg

 Előbbinél ugye ott van a Társas Játék és a Terápia, míg utóbbinál a Munkaügyek - IrReality Show, amik kiemelkedőek a magyar médiában. A köztelevízió úgy döntött, hogy a gyerekcsatornává avanzsált M2-re is készít egy saját gyártású sorozatot, méghozzá báb-szitkomot. Maga a műfaj, habár keveset hallani róla, nem újdonság. Gondolom sokan ismerik a Teletubbies-t, a brit gyerek szériát, amiben színészek bábfigura-jelmezt öltve hozták a bolondos, színes karaktereket. A magyar műsorban, aminek a címe Lóti és Futi, a két címszereplő mindennapi kalandjait követhetik végig a kicsik.

 Az epizódokban szereplő mesék, történetek olyan dolgokról szólnak majd, mint a cipőfűzés, a csúfolódás, az ovis szerelem, a lámpaláz vagy a hiszti. Ezeket vicces, de a kicsik számára is érthető párbeszédekre fűzik fel, melyekből okulhatnak is a gyerekek. A sorozat írói között találjuk Divinyi Rékát (Barátok Közt, Társas Játék), Huszár Pétert, Kormos Anettet és Szabó Virágot, míg a két főszereplőt Mátyás Zoltán (Lóti) és Érsek-Csanádi Györgyi (Futi) alakítja.

13/14: Trophy Wife – 1x00

 Az ABC elkezdte feltenni a netre az új sorozatainak első részét, jobban mondva azokat az első részeket, amik alapján megtették a berendeléseket. Mert, ahogy a Trophy Wife esetében is, a tévébe kerülő verzióban lesznek változások, hiszen itt a főszereplő lányát alakító Gianna LePera-t lecserélték egy fiatalabb színésznőre, Bailee Madison-ra. Érdekes lépés, mivel nekem nem volt problémám a lánnyal, igaz, nem is kapott sok lehetőséget bizonyítani egy tipikusan klisés szerepkörben.

vlcsnap-2013-09-08-10h01m18s200.png

 Az alapötlet az, hogy egy kicsapongó életet élő, gyakran bulizó lány szó szerint az ölébe hullik egy férfinak, majd rendesen el is töri a csávó orrát. Ez pedig elég volt arra, hogy egymásba szeressenek, majd össze is házasodjanak. Az írók nem dörgölnek sok minden az orrunk alá, visszaemlékezés formájában gyorsan lezavarják a megismerkedést és a család bemutatását.

vlcsnap-2013-09-08-10h05m14s254.png

 Sejthető volt, hogy nem a magasb gondolatok, és az újító történetvezetés lesz az, amitől (már ha) nézős lesz a Trophy Wife. A berendeléskor is a családban, az ex-feleségekben és az őket alakító színészekben láttam a potenciált, amit hellyel-közzel, de sikerült is kamatoztatni.

 Az első rész történetének megírásakor a biztosra mentek, már látott köröket futottunk újra és sablon volt sablon hátán, de azért mégis szórakoztató volt. Nem mondom, hogy tele van poénokkal, de könnyed darab, aminek a hangulata jó, még úgy is, hogy kilométerekről kiszúrható helyzetkomikumokkal dolgoznak. Attól, hogy mindent bele akartak tenni a készítők az első részbe, attól olyan lett mint egy vígjáték film vágott verziója.

vlcsnap-2013-09-08-10h05m08s191.png

 Szerencsére nem szétvágott, és nem is hektikus a pilot, inkább azt mondanám, hogy zsúfolt. Szinte minden szereplőnek adtak játékidőt és így lényegében pár percenként változott a központi karakter. Lehet, hogy ezzel a pörgéssel akarták érzékeltetni, hogy milyen nagy a család és mennyire élettel teli, de sokszor vakvágányra kerültek. Az iskolás rész például jó volt, pedig ilyet is láttunk már, míg ennek a történetrésznek a megoldása inkább volt sebtében lezárt és klisés, mintsem szórakoztató.

vlcsnap-2013-09-08-10h02m06s168.png

 A szereplők között megtaláljuk a tipikus családi szitkom karaktereket, így van lázadó, tinédzserkorú lány, fantáziáló kissrác, valamint rendkívül érett gondolkodású kisgyerek is. Hármuk közül utóbbi az, aki valamelyest jobb, mint a többiek, de ez a fajta figura se számít akkora újdonságnak a Modern Family Manny-je óta. A gyerekek nem sok vizet zavarnak és meglepetésemre az exek se működtek olyan fokon, ahogy a szereposztás adta volna. A három különböző habitusú feleségben van lehetőség, de a pilotban egy-két poént, vicces helyzetet leszámítva nem sokat látunk ebből a kémiából.

vlcsnap-2013-09-08-10h05m26s128.png

Értékelés: A sorozat berendelésekor, amikor csak az alapötlet és a színészek voltak ismertek, akkor úgy 5 és 6 pont közé lőttem be a szériát. Látva az első részt viszont vegyesek az érzéseim, mert vannak jó pillanatai, és a színészek/karakterek kompenzálják az írók ügyetlenkedését, de az egész valahogy tucatnak tűnik. Tipikus családi szitkom, nem tudom, hogy nézném-e még egyszer a szokásos köröket csak azért, mert impozáns a színészgárda.

4/10

Emlékeztető: X-faktor

 Az RTL Klub-on kezdődik az X-faktor negyedik évada, ami egy kis vérfrissítésen esett át. Nem csak, hogy a négy mentorból lecseréltek hármat, de újak a műsorvezetők, változtak a szabályok és a műsorsávok is. Aki szeretne csemegézni a műsorral kapcsolatos hírekből, plakátokat, képeket és ajánlókat nézegetni az erre a linkre kattintva teheti meg.

 Az új mentorgárda ugyebár Tóth Gabiból, Alföldi Róbertből, Szikora Róbertből és Geszti Péterből áll, a műsorvezetők pedig Lilu és Istenes Bence. A szabályokon annyit változtattak, hogy csapatok mellett együttesek is elindulhatnak, ami mindenképpen jó ötlet, mivel saját dalokat is előadhatnak, illetve kiugrási lehetőségnek se rossz. Valamint a műsor adásba kerülésének módján is variáltak, így az élő show-k két naposra bővültek. A tovább mögött megnézhetitek az egyes adások időpontjait.

RTL Klub: X-faktor 4x01 20:00

X-faktor.jpg

Fotó: Nánási Pál

Tovább a cikk folytatásához.

Magyar nézettség: Kábelcsatornák - Fem3

 A kábeles nézettséggel kicsit elcsúsztunk, ami annak köszönhető, hogy nem tudunk friss táblázatokat szerezni, ezért elnézést kérünk. Viszont a TV2 holduvarába tartozó kábelcsatornák, egyszóval a kábelportolfói adóinak nézettségi adataival rendelkezünk. Az elmaradt adatokat toplista formájában pótoljuk, ami azért is jó, mert látszik, hogy a 30. és a 35. hét között melyik műsorok voltak a legnépszerűbbek. A legnézettebb női adónak titulált kábelcsatorna nézőszámai nem relevánsak annyira, mivel csak a célközönségre vonatkoznak, illetve azon belül is, csak a női nézőket jelentik. Így nem tudni, hogy valójában mennyien is nézték az adott műsort, s ezért összehasonlítani sem érdemes más kábeles nézettségekkel. A toplistát - amiért köszönet Lengabornak - a tovább mögött találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Hihetetlenül jó Breaking Bad-es fotók

 A sorozatot ugyan nem nézem, de tervben van, mivel szinte mindenhol dicsérik. Az alapötlet tetszik, de az első résznek eddig kétszer álltam neki és kétszer ki is kapcsoltam. Valahogy nem fogott meg, pedig mind a színészek, mind a reklámok és ajánlók tetszenek. Az Entertainment Weekly csinált egy fotósorozatot a színészekkel és itt is az van, hogy zseniális a sorozat körüli reklám, hangulat, és emiatt kedvem lett belenézni. A többi képet a tovább mögött találjátok.

BB1.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

VideóVízió 3. - A szállító

 Az RTL Klub-ra érkezik szeptember huszonkettedikén A szállító-filmek készítőinek új sorozata a Transporter: The Series. A sorozat alapötlete ugyanaz, mint ami a filmeknek, csak nem Jason Statham, hanem Chris Vance a főszereplő, és a segítőtársa pedig Osvárt Andrea. A szinkronnal kapcsolatban érdekes dolog az, hogy a színésznő nem fogja saját magát hangolni, így Huszárik Kata fogja vinni a női főszerepet, míg a férfit Varga Gábor. A tovább mögött nézhetitek meg az ajánlót és a többi szinkronhangot.

Transporter.The.Series.2012_053.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

VideóVízió 2. - A híd

 A svéd sorozatok közül talán az egyik legnépszerűbb A híd, aminek az első évadát szinkronosan a Viasat3 hozta el, először a ViasatPlay-re, majd a főadóra is. Annak ellenére, hogy remek és a hangulata is borzongatós nem néztem végig az első évadát, pedig nem ártana, mivel érkezik a széria második etapja. Az ajánlót és a promóképeket a tovább mögött nézhetitek meg.

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása