Elhunyt Szokolay Ottó

2018. május 27. - Jasinka Ádám

80 éves korában elhunyt Szokolay Ottó, Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész. Kispesten született, 1957 és 1961 között volt a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója, és egy évfolyamon végzett többek között Tímár Évával, Sztankay Istvánnal, Pap Évával, Szilágyi Istvánnal, Verebély Ivánnal és Mécs Károllyal.

gyasz_szokolayotto.jpgFotó: Földi Tamás

A főiskolai oklevél megszerzése után 1963-ig a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt, majd játszott Miskolcon, a Vígszínházban és a Nemzeti Színházban is. A Színházi adattárban több mint 100 bemutatóját regisztrálták, játszott Shakespeare királydrámáiban, volt Rómeó is és olyan magyar szerzők darabjaiban is láthatta a közönség, mint Molnár Ferenc, Szabó Magda vagy Móricz Zsigmond.

Az évek során, köszönhetően számtalan sorozat- és filmszinkron-szerepének, hangján generációk nőttek fel. Olyan régi nagy klasszikusokban is szinkronizált mint a Bűvölet, A chateauvalloni polgárok, a Twin Peaks, az Álomhajó vagy a Marimar. Ő szólaltatta meg több ízben is James Cromwellt, James Rebhornt és hallhattuk többek között a Harry Potter-filmekben Jim Broadment magyar orgánumaként is, valamint ő volt 2017-ig az NCIS egyik népszerű karakterének, a kórboncnok Doki hangja is.

Az elmúlt években egészségi állapota miatt keveset, és egy idő után már egyáltalán nem szinkronizált.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása