Piszkos húzások, remek magyar hangpárok

Piszkos pénz, tiszta szerelem (Kara Para Ask) szinkronkritika

2017. november 12. - műsorvízió

A nyár közepén került először képernyőre hazánkban a "Piszkos pénz, tiszta szerelem", mely pár hét alatt a nézők kedvence lett. Ma már részről részre több mint százezren követik figyelemmel az Izaurán, egy kábelcsatornán a rendkívül izgalmas, akcióban és mesteri magyar hangokban gazdag török sorozat eseményeit. Arina Karenina írása.

szinkronkritika_piszkospenz2.jpgÖmer és Elif tíz pontot ad erre a magyar szinkronra.

A "Piszkos pénz, tiszta szerelem"-hez egyszerűen nem lehet rövid kritikát írni, mivel már az első 10 részben is több, mint száz szereplőt kellett Nikas Dániel rendezőnek kiosztania, akik bizony mind fontos történetszálakat visznek. A fiatal direktor viszont remekül megoldotta a feladatot, hiszen elképesztő szereplőgárdát sikerült összeállítani. Dániel egy teljesen új vonalat képvisel a rendezők között, minden munkájában találhatunk valamilyen merész újítást, amivel nem mindig nyeri el elsőre a nézők elismerését, ám hosszú távon minden általa rendezett sorozat köré komoly rajongótábor szerveződik (lásd a "Végtelen szerelem"). A sorozat 80. epizódjától Zentai Mária vette át a rendezői feladatokat, aki szintén ezt az irányvonalat viszi tovább, amire a legjobb példa Bognár Anna szerepeltetése. Ő kapta meg Öykü Karayel szerepét Szinetár Dórától, akinek kisfia született éppen a felvételek idejében.

szinkronkritika_piszkospenz5.jpg

Engin Akyüreknek ismét Horváth Illés kölcsönzi a hangját, ahogy a "Fatmagül"-ben már megszokhattuk. Ömer karakterében sokkal többet tud megmutatni színészi képességeiből, hiszen ez a figura sokkal összetettebb. Illés többek között ezért a szerepért is kapta meg ebben az évben a Selmeczi Roland Tálentum-díjat, alakítása kiemelkedő.

szinkronkritika_piszkospenz4.jpg

Tuba Büyüküstün új hangot kapott (Urbán Andrea volt az "Egy ellopott élet" című sorozatban), Szilágyi Csenge szólaltatja meg. A törékeny szépségű lány először kifejezetten furcsa párosításnak tűnik a kicsit rekedtes, füstös hangú színésznővel, ám ahogy a karakter egyre jobban kibontakozik, egyértelműen jó választásnak bizonyul. Az érzelmek széles skáláját, ami a gyász okozta fájdalomból pillanatok alatt csap át szenvedélyes dühbe, Csenge remekül oldja meg.

A legmeglepőbb név a szereplők között egyértelműen Szacsvay Lászlóé. A Nemzet Színésze sosem vállalt még ilyen hosszú sorozatot, amiben ráadásul a főgonosz, Tayyar számára kölcsönzi hangját. Minden jelenet fantasztikus, amiben szerepel.

szinkronkritika_piszkospenz6.jpg

Nebahat Cehre a "Tiltott szerelem" után ismét Bencze Ilona hangján szólal meg (a "Szulejmán"-ban Frajt Edit kölcsönözte neki a hangját), sajnos a szerepe igen rövid, pedig még hallgattuk volna kiemelkedő játékát.

Elif családjában több kiváló fiatal színésznő mutatja meg magát, Földes Eszter az indulatos testvérnek, Aslinak, Bogdányi Titanilla Baharnak, az ármánykodó nevelt lánynak, míg Trokán Nóra a lázadó Nilüfernek adja a hangját. Nórának a sorozat elején rengeteget kell sírnia és ordítania, ami nagyon nehéz feladat, de ő remekül megoldja. Essen szó a fiatal férfi színészekről is, Fehér Tibor, Szatory Dávid és Makray Gábor visznek nagyobb szerepeket, a tőlük megszokott magas színvonalon.

szinkronkritika_piszkospenz1.png

Tayyar mellett több negatív karakter is gondoskodik a cselekmény izgalmasságáról, köztük is a fiát alakító Saygon Soysal a legérdekesebb. Metin engedelmes segítőjének tűnik a sorozat elején, ám kiderül, hogy csak a bosszú fűti, az édesanyját és az őt ért igazságtalanságokat akarja megtorolni. Bozsó Péter lubickol ebben az összetett szerepben, gyönyörűen kidolgozottak a Nilüferrel való szerelmi jelenetek is, nem csak az indulatosabb részek.

szinkronkritika_piszkospenz3.jpg

Besenczi Árpád ismét főszerepet visz, méghozzá nem is akárhogyan. A jólelkűnek megismert főnyomozó, Hüseyin, Ömer bátyja, rengeteg titkot rejteget a családja elől, ezek megtartása csak rengeteg ármánykodás és hazugság árán sikerül, belső vívódását Besenczi remekül érzékelteti.

Kisebb szerepekben olyan kiválóságokat hallhatunk mint Igó Éva, Tóth Enikő, Rubold Ödön, Beregi Péter, Csifó Dorina, Mészáros Béla, természetesen a teljesség igénye nélkül.

A MűsorVízió által minden hónapban meghirdetett „A hónap szinkronja” szavazáson a "Piszkos pénz, tiszta szerelem" nyerte el a júliusi díjat a nézők szavazatai alapján. Nem véletlenül. Gratulálunk ezúton is az alkotóknak!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása