Hazánkban is bemutatkozik a Feketelista: Megváltás, a címében is szereplő Feketelista testvérsorozata. Ennek az újdonságnak a főszerepében azonban már nem egy bűnözőzseni, hanem egy elit zsoldoscsapat áll, akiknek tagjai diplomáciailag is kényes ügyeket oldanak meg.
A nyolc epizódból álló akciószéria augusztus 30-án, 21 órakor debütál az AXN-en, a magyar változat munkálatai azonban már tavasszal lezajlottak. Ekkor volt lehetőségem ellátogatni a szinkronstúdióba, ahol Mészáros Mátéval, a csapat technikai gurujának magyar hangjával beszélgettem.
Mátét mostanában egyre több sorozatban és filmben hallhatjuk, egy időben azonban egyáltalán nem szinkronizált. Ennek okairól, a szabadúszásról és reklámszerepéről is mesélt.
Ismét megtalált egy olyan szinkronszerep, amikor te vagy a számítógépes guru a történetben.
Ez zsinórban talán a harmadik vagy negyedik ilyen sorozatszinkronom. Ami csak azért fura, mert az életben ennyire nem vagyok kocka. Ebben most én vagyok az a technikai ember, aki a terepen dolgozó csapatot segíti és ha kell, a megfelelő irányba tereli őket. Egy kicsit vicces figura. Nemrég szinkronizáltam egy másik sorozatban, az NCIS: New Orleansban, szintén Aprics Lacinál, és ott is egy olyan karakter hangja voltam, aki nagyon otthon van ezekben a dolgokban. Olyan szavakat használ, hogy néha azt sem értettem, mit beszélek (nevet).
Ha nem is mindig, de többségében azért egymáshoz elég hasonló figurákat szinkronizálsz. Érzed a skatulyát, vagy ez belülről ennyire nem feltűnő?
Mostanában kezdtem csak egyre többet stúdiókba járni, és azt veszem észre, hogy van összefüggés aközött, hogy hogyan néz ki a szinkronizáló színész és hogyan az a figura, akit meg kell szólaltatni. Nem tudom, hogy mennyire jó ha csak a külsődleges hasonlóságot nézik a rendezők, de tény, hogy van amikor ezt sem lehet figyelmen kívül hagyni.
Talán úgy gondolják, hogy jobban esik, jobban megy egy olyan szerep, ami közelebb áll hozzám, akár kinézetben, akár személyiségét tekintve. És bevallom, nagy szerepben, sovány embert még nem szinkronizáltam (nevet).
Ami nekem feltűnt, hogy akiket te szinkronizálsz, azok valahogyan mindig különcök, sosem sótlan, hétköznapi figurák. Vagy a hangod teszi őket érdekessé?
Látod, ezt nem tudom. A rendezők viszont lehet, hogy látnak színpadon és emiatt tudják, hogy képes vagyok nagyon hirtelen váltani, és egy pillanat alatt a plafonon leszek. Ha van lehetőségem szélsőséges figurákat játszani, akkor azokban mindig kiélem magam és lehet, hogy ez az oka annak, hogy a szinkronban is ilyesfajta szerepek találnak meg.
Említetted, hogy mostanában kezdtél el egyre többet szinkronizálni. Mi volt az oka, hogy régebben ez háttérbe szorult?
A főiskola után nyolc évig az egri színházban játszottam, így igazán gyakorlatot se szereztem a szinkronban. Amikor 2011-ben a Vígszínházhoz szerződtem, és elkezdtem felvenni a kapcsolatot a stúdiókkal, akkor majdnem olyan voltam, mint egy pályakezdő.
Aprics Laci volt az, aki még emlékezett rám az iskolából és ő hívott eleinte egy-egy mondatra, kisebb szerepre, és ezeken keresztül tanultam meg szinkronizálni. Mert attól, hogy az ember színész és évekig játszik színpadon, még nem fog tudni szinkronizálni. Ez teljesen másfajta technikát igényel, de tény és való, kell hozzá a színészi véna, hogy ki tudd a hangodból hozni azokat a színeket, érzelmeket, amit elvárnak.
Ahogy bekerültél, egy idő után gondolom öngerjesztő lett a folyamat és egyre többen hívtak.
Igen, egymás kezére adtak a rendezők, de így sem tudtam azért olyan sokat szinkronizálni, mert a társulati tagság jelentett egyfajta kötöttséget. Ha próbáltunk, akkor éjjel-nappal el volt foglalva az ember. A szünetekben tudtunk csak szinkronizálni, és nem is maga a munka, hanem a stúdiók közötti utazás vitt el rengeteg időt. Ha pedig még ügyeket is intéztél, akkor tényleg nem tudtál pihenni, és ez egy idő után felőröli az embert.
Amióta viszont szabadúszó vagyok és vettem egy robogót, azóta azt érzem, hogy logisztikailag is sokkal könnyebben tudom egyeztetni a munkákat. Nyugodt lelkiismerettel jövök ki akár Újpestre is egy 20 perces munkára, mert tudom, hogy nem kell az utazás miatt stresszelnem. Jut időm az ügyekre, a kutyasétáltatásra és még a pihenésre is a próbák között. És azzal, hogy nyugodtabb lettem, úgy érzem, hogy egyre több szép szinkronmunka is megtalál, olyanok, amiket élmény csinálni.
Nagyon érdekes, hogy sokan felszabadulnak azzal, hogy szabadúszók lettek. Pedig pont azt gondolnám, hogy így sokkal több a stressz, és azon kattogtok, hogy lesz-e munka, hívnak-e.
Tény, hogy sok szempontból egyszerűbb az élet a kőszínházakban, és főként vidéken. Aki társulati tag az biztonságban van, másrészt úgy mész be reggel a színházba mint egy munkahelyre. Ha nem hívnak próbára, nem vagy kiírva, akkor olvasod a szöveget, tanulsz, majd este felveszed a kikészített jelmezeket, megcsináljátok az előadást és nem is nézed, hogy be kell-e menned, mert minden nap kell menned valami miatt.
Azzal, hogy szabadúszó lettem, mindent nekem kell intéznem, és ez valóban nehézség, de szabadságot ad az, hogy én dönthetem el, mennyit vállalok. Ha sokat dolgozom, ha keveset, az mind az én döntésem, és nem várok ölbe tett kézzel, mert nincs feladatom és nem értem, miért van így. Bármikor tudom azt mondani, hogy igen, és bármikor, hogy ez már nem fér bele.
Kern András, Mészáros Máté és Szabó Kimmel Tamás a Pesti barokk című eladásban.
Akkor több is a szabadidő?
Ha nem figyelsz oda, akkor egyáltalán nem, mert az attól való félelemben, hogy nem lesz munkád, nem lesz pénzed, bevállalsz mindent és kapaszkodnod kell, hogy utolérd magad. És akkor már nem is annyira szabad az az úszás. Eleinte én is sokat vállaltam, de most már látom, hogy nem kell rémülten mindenre igent mondani.
Egy sorozatszinkron például veszélyes, mert ha sikeres lesz, akkor akár évekig is eltarthat. Jönnek az újabb évadok, és ha esetleg egy olyan előadást próbálsz, ami mellett nem fér bele más, akkor nem mondhatod, hogy „bocsi, de ezt a pár részt most nem tudom”. Volt már problémám ilyen miatt, egyszerűen nem gondoltam bele, hogy ha jönnek az új részek, akkor csinálni kell, nem tologathatod.
Azok is láthatnak téged, akik nem járnak színházba, hiszen már régóta te vagy az egyik édesség reklámarca.
Három éve elhívtak egy szereplőválogatásra, elpróbáltunk egy jelenetet és pár nap múlva csörgött a telefon, hogy én kaptam meg. Nem tagadom, nagy segítség.
Többen megismernek emiatt?
Mivel a reklámban bajuszt viselek és be vagyok öltöztetve, még a kollégáim sem ismertek fel. Nem érzem amúgy, hogy ez extra ismertséget hozott volna. Még végig tudok menni anélkül az utcán, hogy rám rohannának (nevet).
Hogyan érzed, alapvetően ismernek téged az emberek?
Úgy érzem, hogy annyira nem. Ha több filmben, sorozatban szerepelnék, akkor talán jobban ismernének, de csak azért nem akarok filmezni, hogy minél több ember tudja, hogy ki vagyok. Legutóbb játszottam például a Kincsemben, és ugyan csak egy nyúlfarknyi szerepet, de csodálatos élmény volt benne lenni egy ilyen szuperprodukcióban.
Ezért az impulzusért jó filmezni. Amikor Egerben játszottam, akkor azért előfordult, hogy reggel odaköszöntek, megszólítottak és elmesélték, miben láttak és hazudnék ha azt mondám, hogy rosszul esett, de nem hiányzik, hogy lépten-nyomon megismerjenek.
Köszönet a segítségért az AXN-nek és az SDI Media Hungarynek is!
Fotó: vasarnapihirek.hu, vanyabacsi.blog.hu (Galambos Eszter), cultura.hu
