Újra besült a TV2 bombás vetélkedője

Magyar nézettség: 2017. 21. hét

2017. május 29. - Jasinka Ádám

(Az előző heti számok.) Pár nap múlva vége a májusnak, és a tavaszi tévés szezonnak is. Talán nem elhamarkodott kijelenteni már most, hogy az idei év első öt hónapja nem Till Attila műsorainak kedvezett. Az 50 milliós játszma váltásaként behozott Annyit ésszel, mint erővel! nagyon hamar elvérzett, és a TV2-nél kénytelenek voltak váltani és a főadóra tenni az Extrém Activity új évadát, amit vélhetően újfent a SuperTV2-re szántak.

bummtilla_1.JPG

Azonban ez sem mentette meg a kevert műfajú vetélkedőt, amely volt, hogy csak heti két alkalommal jelentkezett új epizódokkal. Most pedig úgy tűnik, hogy egy újabb olyan műsor botlik meg, amelyben Till Attila a házigazda. Ez a sikertelenség azonban koránt sem írható az ő számlájára, egyszerűen rossz szériát, rossz műsorokat fogott ki. Mivel még adásban van az Ördög Nóra vezette Vigyázat, gyerekkel vagyok!, így nincs baj, de júniustól összedőlhet a főműsor. Az elemzés folytatását és a részletes adatokat a Továbbra kattintva olvashatjátok.

A TV2-nél ugyanis a Bumm!-ra és az Ezek megőrültek! ismétlésére építik a nyár első heteit, a bombás vetélkedő pedig egy a régi nézettségi fölényétől messze járó 1 perc és nyersz! ellen sem volt képes közepes eredményekre, sőt, pénteken régen látott mélységekbe húzta le a TV2-t. A Bumm! pénteken a célközönségnél a heti, főműsoridős csatornaátlag (10,5%) éppen csak, hogy a felét tudta elérni (5%), és a többi nap is botrányosan teljesített.

Miközben a Vigyázat, gyerekkel vagyok! végig a csatornaátlagot megjavítva, roppant stabilan hoz a konyhára, szerdánként pedig még a Barátok köztöt is meg tudta előzni, igaz, csak egy félórás idősávban. A nyár közeledtét azonban mi sem mutatja jobban, minthogy szombatonként egyre kevesebben, mondhatni alig ülnek nézők a tévéképernyők előtt. A szombat este legnézettebb filmje az a Shrek a vége, fuss el véle! lett, amelyet kevesebb mint 300 ezren néztek.

Így utólag belegondolva lehet, hogy mégsem volt jó választás a szombati adásnap az Egynyári kaland számára, bár azt el kell ismerni, hogy a sorozat minden tőle telhetőt megtesz és képes volt javítani az előző heti számain. Bár teljes lista nem áll rendelkezésünkre, könnyen elképzelhető, hogy a fiatal felnőttek körében az Egynyári kaland harmadik része lett a Duna TV legnézettebb produkciója a múlt héten, a főműsoridőben pedig biztosan nyerte a házon belüli csatát.

A napi műsorok közül szót érdemel a Fatmagül, ugyanis az új évad első két epizódja nagyon felcsigázta a tévézőket. A szerdán és csütörtökön adásba kerülő részeket több mint félmillióan, 550-560 ezren követték, ami május végén, egy délutáni műsortól több mint pazar eredmény. Ellenben a Duna TV nem büszkélkedhet semmi jóval, A hegyi doktor - Újra rendel ismétlése és a Maradj talpon! már több hete olyan mélyen jár, ahonnan talán még a csoda sem terelheti új mederbe a főadót.

Hétfő:

TV2: Fatmagül: 472 297 (23,5%), 18-49: 68 228 (12,7%)
RTL Klub: Fókusz: 257 918 (12,4%), 18-49: 60 024 (10,7%)
Duna TV: Ridikül: 111 318 (5,4%), 18-49: 16 697 (3%)

RTL Klub: Híradó: 670 487 (26,1%), 18-49: 154 773 (22,3%)
TV2: Tények: 606 275 (23%), 18-49: 136 412 (19,2%)
RTL Klub: 1 perc és nyersz!: 520 374 (16,7%), 18-49: 157 839 (17,4%)
TV2: Bumm! (P): 316 028 (9,3%), 18-49: 86 207 (8,3%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel (ism.): 280 966 (9,8%), 18-49: 29 488 (3,8%)
Duna TV: Maradj talpon!: 263 990 (8%), 18-49: 13 076 (1,3%)

RTL Klub: Barátok közt: 727 868 (19,2%), 18-49: 234 399 (17,8%)
RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 578 402 (15,2%), 18-49: 237 508 (19,3%)
TV2: Vigyázat, gyerekkel vagyok! 1x19: 523 220 (13,7%), 18-49: 156 016 (11,9%)
Duna TV: Kékfény: 270 699 (7%), 18-49: 38 501 (3%)
Duna TV: Hawaii Five-0 3x19: 200 535 (5,4%), 18-49: 34 702 (2,7%)

RTL Klub: Dr. Csont (ism.): 400 321 (14,1%), 18-49: 167 284 (14,7%)
TV2: Alkonyat: 164 302 (8,3%), 18-49: 77 622 (9,4%)
Duna TV: SOKO - Alpesi nyomozók 4x04: 120 669 (4,5%), 18-49: 15 169 (1,4%)

Kedd:

TV2: Fatmagül: 498 155 (22,8%), 18-49: 64 853 (12,3%)
RTL Klub: Fókusz: 257 783 (11,5%), 18-49: 59 852 (11,2%)
Duna TV: Ridikül: 125 652 (5,6%), 18-49: 13 624 (2,5%)

RTL Klub: Híradó: 751 212 (27,2%), 18-49: 177 558 (24,6%)
RTL Klub: 1 perc és nyersz!: 626 696 (18,9%), 18-49: 181 496 (19,4%)
TV2: Tények: 604 160 (21,4%), 18-49: 119 741 (16,2%)
TV2: Bumm!: 345 214 (9,6%), 18-49: 86 185 (7,9%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel (ism.): 291 166 (9,5%), 18-49: 26 292 (3,2%)
Duna TV: Maradj talpon!: 278 080 (7,9%), 18-49: 19 012 (1,8%)

RTL Klub: Barátok közt: 740 609 (20,1%), 18-49: 207 588 (15,7%)
RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 645 119 (16,5%), 18-49: 263 277 (20,8%)
TV2: Vigyázat, gyerekkel vagyok! 1x20: 523 880 (13,7%), 18-49: 144 827 (10,9%)
Duna TV: Önök kérték: 193 385 (4,9%), 18-49: 6 928 (0,5%)
Duna TV: Velvet Divatház 2x11: 101 748 (2,8%), 18-49: 11 873 (0,9%)

RTL Klub: Castle 8x02: 381 582 (14,2%), 18-49: 122 755 (11,6%)
TV2: Született szobalányok 1x13 (F): 194 487 (7,6%), 18-49: 76 210 (7,5%)

RTL Klub: XXI. század: 185 432 (12,4%), 18-49: 61 211 (9,8%)
TV2: Propaganda: 79 550 (5,4%), 18-49: 33 127 (5,3%)

Szerda:

TV2: Fatmagül: 552 226 (22,5%), 18-49: 93 041 (13,4%)
RTL Klub: Fókusz: 258 644 (10,1%), 18-49: 73 591 (10,1%)
Duna TV: Ridikül: 124 043 (4,8%), 18-49: 14 202 (1,9%)

RTL Klub: Híradó: 743 326 (23,7%), 18-49: 141 266 (15,4%)
TV2: Tények: 706 166 (22,1%), 18-49: 150 987 (16%)
RTL Klub: 1 perc és nyersz!: 578 468 (15,7%), 18-49: 153 676 (13,4%)
TV2: Bumm!: 387 994 (9,9%), 18-49: 92 159 (7,2%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel (ism.): 317 891 (9,4%), 18-49: 33 099 (3,2%)
Duna TV: Maradj talpon!: 290 262 (7,5%), 18-49: 25 630 (2,1%)

RTL Klub: Barátok közt: 648 318 (16,5%), 18-49: 193 339 (13,3%)
TV2: Vigyázat, gyerekkel vagyok! 1x21: 568 861 (14,3%), 18-49: 154 946 (10,7%)
RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 549 719 (13,4%), 18-49: 201 382 (14,2%)
Duna TV: Zsaruvér 1x19: 181 069 (4,4%), 18-49: 11 928 (0,8%)

RTL Klub: Szulejmán: 482 017 (17,4%), 18-49: 144 579 (12,8%)
TV2: Ízek, imák, szerelmek: 158 368 (8,8%), 18-49: 71 657 (9,3%)

Csütörtök:

TV2: Fatmagül: 560 383 (26,8%), 18-49: 76 115 (14,7%)
RTL Klub: Fókusz: 188 337 (8,5%), 18-49: 47 109 (8,4%)
Duna TV: Ridikül: 134 284 (6,1%), 18-49: 14 663 (2,7%)

TV2: Tények: 700 690 (25,1%), 18-49: 144 275 (19%)
RTL Klub: Híradó: 693 115 (25,5%), 18-49: 140 765 (19,4%)
RTL Klub: 1 perc és nyersz!: 599 663 (18,1%), 18-49: 171 217 (16,1%)
TV2: Bumm!: 362 221 (10,1%), 18-49: 90 586 (8,1%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel (ism.): 298 095 (9,9%), 18-49: 30 680 (3,5%)
Duna TV: Maradj talpon!: 279 356 (7,9%), 18-49: 16 655 (1,5%)

RTL Klub: Barátok közt: 659 905 (17,7%), 18-49: 237 442 (18,3%)
RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 586 181 (15%), 18-49: 242 661 (19%)
TV2: Vigyázat, gyerekkel vagyok! 1x22: 541 414 (14,4%), 18-49: 143 871 (11,1%)
Duna TV: Fábry: 205 239 (5,7%), 18-49: 27 408 (2,2%)
Duna TV: Tóth János 1x12: 147 845 (3,7%), 18-49: 16 623 (1,3%)

RTL Klub: Halálos fegyver 1x18 (F): 337 165 (12,6%), 18-49: 136 185 (13,2%)
TV2: A szultána: 222 460 (8,6%), 18-49: 57 330 (5,8%)
TV2: I/I Azurák Csabával: 99 917 (7%), 18-49: 35 744 (5,8%)
Duna: Rossz társaság: 85 589 (4,6%), 18-49: 18 674 (2,4%)

Péntek:

TV2: Fatmagül: 472 206 (24,6%), 18-49: 55 447 (11,5%)
RTL Klub: Fókusz: 214 410 (10,7%), 18-49: 37 273 (7,2%)
Duna TV: Ridikül: 98 145 (4,9%), 18-49: 12 453 (2,4%)

RTL Klub: Híradó: 615 836 (25,4%), 18-49: 101 876 (16,2%)
RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 556 989 (15,5%), 18-49: 216 417 (20,1%)
TV2: Tények: 540 819 (21,8%), 18-49: 108 630 (16,8%)
RTL Klub: 1 perc és nyersz!: 527 470 (17,6%), 18-49: 132 042 (16,3%)
Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel (ism.): 294 843 (10,8%), 18-49: 23 426 (3,3%)
TV2: Bumm!: 289 168 (8,8%), 18-49: 45 721 (5%)
TV2: Tények Különkiadás: 256 146 (7%), 18-49: 45 560 (4,1%)
Duna TV: Virtuozók 3x07: 191 379 (5,5%), 18-49: 13 773 (1,3%)

RTL Klub: Barátok közt: 732 281 (20,2%), 18-49: 221 548 (17,9%)
RTL Klub: Showder Klub: 380 727 (14%), 18-49: 147 669 (13%)
TV2: Terminator - Genisys: 209 380 (6,8%), 18-49: 122 052 (10,6%)
TV2: Hello Hollywood - Návai Anikóval: 81 715 (5,2%), 18-49: 54 437 (7,5%)
Duna TV: Agatha Raisin (ism.): 75 075 (2,7%), 18-49: 15 056 (1,3%)

Szombat:

TV2: Megtört szívek: 330 696 (15,2%), 18-49: 22 869 (3,4%)
Duna TV: Gasztroangyal: 280 507 (12,8%), 18-49: 34 390 (5,1%)

RTL Klub: Híradó: 548 715 (21,3%), 18-49: 130 268 (18,1%)
TV2: Tények: 504 610 (19,6%), 18-49: 75 785 (10,5%)
RTL Klub: Fókusz Plusz: 358 982 (12,8%), 18-49: 89 363 (12%)
Duna TV: SzerencseSzombat: 299 087 (10,7%), 18-49: 20 806 (2,8%)
TV2: Shrek a vége, fuss el véle!: 292 931 (9,4%), 18-49: 95 589 (10,7%)
RTL Klub: Verdák: 256 536 (7,6%), 18-49: 118 260 (11,3%)
TV2: A múmia - A Sárkánycsászár sírja: 252 154 (7,5%), 18-49: 126 605 (10%)
Duna TV: Egynyári kaland 2x03: 231 802 (7,3%), 18-49: 46 903 (5,1%)
RTL Klub: Pancser Police: 220 574 (8%), 18-49: 102 728 (8,8%)
Duna TV: Top Gun: 211 151 (5,9%), 18-49: 42 893 (3,5%)

Vasárnap:

M4 Sport: Forma 1 - Monacoi Nagydíj: 532 179 (24,4%), 18-49: 204 440 (27,1%)

TV2: Ripost: 161 257 (7,3%), 18-49: 32 944 (4,7%)
RTL Klub: Az aranyi iránytű: 158 180 (7,2%), 18-49: 48 957 (6,8%)

Duna TV: Hogy volt?!: 69 819 (3,2%), 18-49: 2 176 (0,3%)

TV2: A Nagy Duett 5x09: 980 010 (26,4%), 18-49: 267 483 (21,8%)
RTL Klub: Híradó: 611 590 (22,9%), 18-49: 129 456 (16,3%)
RTL Klub: Bazi nagy görög lagzi 2.: 532 808 (13,1%), 18-49: 197 719 (13,7%)
TV2: Tények: 528 900 (20%), 18-49: 107 804 (13,8%)
RTL Klub: Cobra 11 21x08: 413 592 (12,6%), 18-49: 126 130 (12,2%)
TV2: Otthon, édes pokol: 350 843 (10,6%), 18-49: 144 231 (10,6%)
RTL Klub: Lánybúcsú: 323 270 (11,5%), 18-49: 138 174 (11,5%)
Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 226 853 (5,8%), 18-49: 24 393 (1,8%)
Duna TV: Miss Fisher rejtélyes esetei 3x02: 127 534 (4,2%), 18-49: 8 803 (0,9%)
Duna TV: Kártyavár 3x08: 78 760 (1,9%), 18-49: 4 861 (0,3%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától (Live+AsLive) oldaláról származnak.
Fotó: TV2

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása