Összeállt A Konyhafőnök VIP döntős mezőnye

2017. április 22. - Jasinka Ádám

A héten lezárult A Konyhafőnök VIP középdöntője és ezzel véglegessé vált, hogy mely versenyzők jutottak a döntőbe, és kik azok, akikhez csak egy fakanálnyújtásnyira került a 10 millió forintos főnyeremény. A Konyhafőnök celeb évada negyedik hete látható az RTL Klub képernyőjén és nem igen akad a nézettséget tekintve sem ellenfele. Az utolsó adáshét, azaz a finálé azonban még hátra van. A Továbbra kattintva mutatjuk a döntősök névsorát, és szavazni is tudtok arról, hogy Ti kit szeretnétek a győztesként látni.

konyhafonokvip3.jpg

A csapatverseny eredményeként már csütörtökön a finalisták közé kerültek a zöldek, Peller Anna, Szabó Győző és Sváby András. A többi, még versenyben levő hat ismert embernek azonban újra a pult mögé kellett állnia. A pénteki első feladat legjobbja automatikusan továbbjutott, így Kovács Katalinnal hamar négy fős lett a döntős mezőny. A többieknek azonban ismét főznie kellett, így tényleg az adás legvégén derült csak ki, hogy a fináléba jutott Gáspár Bea és Nagy Ervin is.

Fotó: rtl.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása