A Downton Abbey szinkronforgatásakor készült interjúkból olyan szép anyag gyűlt össze, hogy nem volt szívem megkurtítani, így három cikkben olvashatjátok el, hogy a színészek és stábtagok hogyan nyilatkoznak a szériáról, amely hamarosan Magyarországon is a végéhez ér.
Az első részben a magyar szöveggel, a nyugodt munkatempóval kapcsolatban olvashattatok véleményeket. A második, azaz jelen cikkben a színészek a karakterükről és azok tetteiről osztották meg veletek a gondolataikat, elmondták, mi az előnye annak, ha egyedül állnak a mikrofonnál, valamint meséltek arról is, miért különleges sorozat a Downton Abbey.
A nemsokára érkező harmadik cikkben pedig a technikai háttérről, a rendezésről, a hangmérnöki munkáról, a gyártásvezető teendőiről, valamint a Csengetett, Mylord? és a Downton Abbey között levő hasonlóságokról is olvashattok. A cikksorozat második részét a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.
Egyedül a mikrofonnál
„Az idő szempontjából lassan már mindig egyedül dolgozunk. Ha szerelemi jelenetet, vagy egy nagy kiborulást csinálunk, akkor talán jobb lenne, ha ott lenne a partner, de könnyebb az utómunka, ha külön vagyunk a mikrofonnál. Ha én egyedül hibázom, azt könnyebb korrigálni, mintha tízen állnák a stúdióban, és mindenkinek újra kellene csinálnia a tekercset.” – mesélte Györgyi Anna.
A színésznőhöz hasonlóan nyilatkozott a sorozatbeli édesapját szinkronizáló Rosta Sándor is: „Itt mindenki mindig egyedül van. Ez a vágónak is jó, könnyebben tudja mozgatni a hanganyagot. De egyébként a mozifilmeket is külön veszünk, soha nem találkozom a partnerrel. Sorozatnál előfordul, hogy egyszerre hívnak a stúdióba több embert, de alapvetően már bevett szokás, hogy mindenkit szólóban vesznek.”
Ugyan ez lett az általános, de azért előfordul, hogy a régi időket megidézve több főszereplő is egyszerre van ott a felvételnél. Ennek kapcsán emlékezett vissza kicsit a Pannóniás évekre a Mr. Carsont megszólaltató Konrád Antal: „Régen ez teljesen másként ment. Kezdjük ott, hogy nem is volt fejhallgató, csak végszükség esetén adtak egyet. Többször is megnéztük a tekercset, utána párszor hang nélkül, majd pedig végtelenítve ment a szalag addig, amíg jól meg nem csináltuk a jelenetet. Ha valaki mondjuk az utolsó szót elrontotta, akkor vehettük az egészet elölről. De megvolt annak is a varázsa, amikor többen voltunk a felvételnél.
A Csengetett, Mylord?-ot is így vettük, és érződik rajta még ma is, hogy nem külön-külön szinkronizáltuk, hanem eljátszottuk a jelenetet a mikrofon előtt. Élő kapcsolat volt a színészek között, mulattunk, egymást frocliztuk, drukkoltunk, és örültünk, amikor valami jól sikerült. Ez adott egy plusz hangulatot neki. Most ez ilyen szempontból kicsit soványabb, de legyünk őszinték, kétségkívül hatékonyabb és kényelmesebb. Nem kell attól félni, hogy a másik elrontja. A világ változik és vele változunk mi is.” – zárta a gondolatmenetet a színművész.
Az utómunka során habár kényelmesebb és könnyebb, ha a színészek egyedül állnak a mikrofonnál, a párbeszédek felvétele extra figyelmet igényel mind tőlük, mind a szinkronrendező részéről. Erről már Rosta Sándor mesélt: „Az, hogy egyedül vagyok csupán annyiból fárasztó, hogy olvasnom kell a párbeszéd többi részét. Ha ott áll mellettem a partner, akkor nem feltétlenül olvasom el, mert hallom, amit mond. E nélkül viszont az egész dialógot át kell néznem, hogy tudjam miről beszélünk, és a megfelelő hangsúllyal válaszoljak.
De ez nem vészes, nem jelent különösebben problémát, mivel ha a partner már felvette, akkor a rendező egyben hallja a párbeszédet és pontosan meg tudja mondani, hogyan kell reagálnom. A visszakérdezésekre kell nagyon figyelni, mert sokféleképpen megtehetjük, és ha nem jól csináljuk, akkor az sajnos baki.”
Kitűnni a tömegből
A Downton Abbey valóban egyediséget mutat, főleg a mostanában egyre inkább jellemzővé és uralkodóvá váló erőszakkal teli tévés palettán. Ennek kapcsán, illetve azt tekintve is meglepően nagy volt a színészek közti egyetértés, hogy ez a sorozat mind játékot, de főleg díszleteit tekintve is csodálatos.
„Mivel édesanya vagyok, így különösen zavar, hogy már a durvaságon is nevetünk, és a vígjátékok, a poénok arra épülnek, hogy például jól fejbe dobnak valakit. A sok akciófilm, borzalom és szörnyűség közepette ez tényleg egy csoda.” – kezdte a dicsérő szavakat a mikrofon előtt lenyűgözően rutinosan dolgozó és kortalan szép hangú Györgyi Anna. „Sajnos csak munka közben látom ezt a sorozatot, nem nagyon nézek tévét, de látszik azokból a jelenetekből, melyekben Mary szerepel, hogy nagyon jó színészek játszanak benne. Nagyon jó a forgatókönyv, gyönyörű a környezet, a díszlet és a jelmez, úgyhogy érthető, miért vonzza annyira az embereket.”
„Nagyon szeretem a Downton Abbey-t nézőként is, mert míves munka, gyönyörű a kiállítása, a színészi játék pedig egyszerűen csodálatos. Nem véletlenül nyert ennyi díjat. Az pedig, hogy szinkronizálhatok benne, és hogy ennek a kedves színésznőnek lehetek a hangja, az végképp egy csoda.” – csatlakozott kollégájához Málnai Zsuzsa.
„Amikor kapcsolgatok a tévécsatornák között, néha már nem is veszem észre, hogy új filmet nézek, szinte minden ugyanott folytatódik.” – kezdte Konrád Antal. „Ütik, verik és kínozzák egymást, lövöldöznek és fenyegetőznek, lehetetlen szerelmi helyzetekbe kerülnek lehetetlen emberek és ebben a káoszban egyszer csak feltűnik egy ilyen tiszteletre méltó gondossággal készített okos film, amiből tanulni lehet. Jó látni a Downton Abbey-t, amiben igazi emberek igazi problémákkal szembesülnek, és az életüket emberi módon próbálják meg élni. Örülök, hogy Virág kifogott egy ilyen szép munkát.”
Ki is vagyok valójában?
Ahogyan az ennyi év munka után sejthető, a színészek elég jól megismerték saját figurájukat, sőt, szinte kivétel nélkül mindenki meg is kedvelte a karakterét. Lady Mary a sorozat egyik olyan figurája, aki az eltelt idő alatt bár változott, nem olyan látványosan, mint mások. A folyamatosan elegáns, kimért hölgy életét jó pár tragédia beárnyékolja, nem is csoda talán, hogy távolságtartó lett.
„Matthew halála óta valóban úgy tűnik, mintha páncélt hordana és kissé hideg is lenne, de neki nagyon jó, szarkasztikus humora van. Bezárkózott, de azért néha megmutatja az érzéseit, és éppen az az izgalmas benne, hogy váratlan helyzetekben lesz egészen emberi és megejtő, nekem abszolút tetszik. Nem baj szerintem, hogy rejti az érzelmeit, attól érdekes és titokzatos, hogy nem játszik el mindent. Bár ebben az évadban mintha megváltozott volna. Új a frizurája, és a sok udvarló után végre újra rátalál a szerelem.” – mesélte karakteréről Györgyi Anna.
Málnai Zsuzsa, Cora magyar hangja az epizódok alatt végig finoman, már-már légiesen könnyedén beszél: „A színésznő is ilyen, és szerintem Virág nem véletlenül gondolta azt, hogy alkalmas leszek a szereplő magyar hangjának, hiszen hasonló a karakterünk. Ő egy szelíd anyuka, aki mindig a gyerekeiért szorít és szorong, és egy nagyon alkalmazkodó típus. Nem igazán szeret konfrontálódni, és ez mondjuk kicsit rám is érvényes, mert csak akkor veszem fel a kesztyűt, ha azt érzem, muszáj kiállnom magamért.”
Pont az ötödik évadban került Cora igen kényes helyzetbe, ha úgy tetszik egy szerelmi háromszögbe. A karaktert megszólaltató színésznőnek erről is megvan a véleménye: „Szereti Robertet, csak kicsit megszürkült már a házasságuk és jól esett neki, hogy az a másik férfi észrevette benne a színes egyéniséget. Nem akart ő semmit se tőle, ezért is volt mérhetetlenül megsértve, amikor a férje azt feltételezte, hogy történt valami közte és az a férfi között csak azért, mert amikor Robert benyitott, akkor egy intim, lefekvés előtti időpontban ott találta őket a hálószobában. Ahova az a férfi ráadásul hívatlanul is jött be.
Cora ebben a helyzetben is a karakterének megfelelően, elegánsan és visszafogottan intézte az ügyet. Ami számomra rokonszenves, hiszen nem attól nyerünk csatát az életben sem, hogy hangosak vagyunk és ordítunk, és nem ettől lesz igazunk. Az eltökéltség, a szilárdság és elkötelezettség valami mellett szerintem sokkal érvényesebb, mint egy agresszív szócsata.
Nem ártana, ha néha a mai világban is tudnánk követni ezt a viselkedésmódot. Tudom, hogy ez sok mindentől függ, az életünk túl bonyolult és nehéz, és vannak, akik nem tudják a felgyülemlett feszültséget máshogyan levezetni. Elfogadom, de tőlem ez nagyon messze áll. Én nem vagyok üvöltözős, haragvós típus.”
Andresz Kati karakterének, Mrs. Hughesnak igencsak új irányt vett az élete az ötödik évadban, ugyanis a karácsonyi epizódban Mr. Carson végre feltette neki azt a kérdést, amire régóta várt(unk) és a hatodik szezonban elérkezhettünk a jó ideje tervezett esküvőhöz is. A színésznő arra a kérdésre, hogy mennyire kedvelte meg a figuráját egyértelmű választ adott:
„Nagyon megszerettem, és örülök, hogy ilyen fordulatot vett a sorsa. Benne volt a levegőben, hogy ez lesz belőle, úgy láttam, hogy mindig is vonzódtak egymáshoz. Megható volt egyébként az a jelenet, amikor megkérték Mrs. Hughes kezét. Olyan kedves volt, ahogy aztán azon vacillált, hogy mi is lesz majd a házasság alatt, és mit fog szólni Carson ahhoz, hogy ő már nem fiatal. Az pedig nagyon szép pillanat volt, amikor Carson elmondta, hogy számára Mrs. Hughes gyönyörű.”
Az ominózus, házasság előtti momentumokat áthatotta a szemérmesség, ami a színésznő szerint nem csak a korszak sajátossága: „Könnyen el tudom képzelni, hogy ma, ha két ilyen idős ember összekerül, akkor hasonlóan szemérmesen állnának a kérdéshez. Kényes témák ezek. Eszembe juttatta Marqueznek a „Szerelem a kolera idején” című könyvét. Csináltak belőle egy csodálatos filmet, és ott, a történet végén, amikor a főszereplők már idős korukban ismét találkoznak, akkor beteljesül a szerelmük. Nagyon szép pillanat volt az is. Nem csak a fiataloké a szerelem.”
A Németh Kriszta által megszólaltatott Mrs. Drew a férje kérésére befogadott a sajátjai mellé egy idegen kisgyermeket, akit kis idő múltán egyszer csak elszakított tőle a gyermek igazi anyja. Ezek a pillanatok pedig elég megrázóra sikeredtek: „Nem is annyira csinálni nehéz az ilyen jeleneteket, hanem megtalálni a megoldást arra, hogy letegyem, és ne vigyem magammal.” – mondta a színésznő.
„Alapvetően nem minden munka hat rám ilyen mértékben, de az olyan filmeknél, amik közel állnak hozzám, azoknál ez erősebben működik. Nyilván egy idő után elhagyom ezeket, nem vihetek haza minden fájdalmat vagy megőrülést, de volt olyan, hogy úgy jöttem ki a stúdióból, hogy nem tudtam a felvétel után kommunikálni, annyira megviselt. Mrs. Drew története is előttem van, nagyon megrázó volt. Nem gyakori, hogy ilyen hosszú kihagyás után is ennyire emlékszem egy jelenetre.”
Németh Kriszta idén nem első alkalommal kapott olyan sorozatszereplőt, akit valamilyen erős trauma ért, a végeredmény pedig szinte mindig elemi erővel hatott rám: „Ahogyan idősödik, érik az ember, úgy gyűlnek fel az évek során a tapasztalatok, amelyeket egyre jobban vissza tud forgatni a munkába. Talán a korombeli szereplők már érettebbek is, és emiatt nagyobb hullámokat járnak be.
Ha visszahallom korábbi, mondjuk tíz évvel ezelőtti munkáimat, akkor azokat felszínesebbnek érzem. Nyilván egy 20 éves embernek nincs annyi a háta mögött, mint egy kétszer idősebbnek, és csak abból a tapasztalásból lehet dolgozni, ami az évek alatt ránk rakódik.”
Kiss Virág ugyan most már csak rendezője a Downton Abbey magyar szinkronjának, az első három évadban még az egyik állandó szereplőt, Sybillt is megszólaltatta. A család talán legnyitottabb, legbohémebb figuráját csupán pár évad erejéig láthattuk, azonban nem a szerep rövidsége miatt osztotta magára a karaktert a színésznő: „Közel éreztem magamhoz, és úgy gondoltam, hogy meg tudom csinálni. Nagyon sajnáltam, hogy ilyen brutálisan és gyorsan kiírták a történetből, de a színésznő elment filmezni az Egyesült Államokba, így ki kellett vezetni a karaktert a történetből.”
A harmadik, záró rész jövő pénteken, december 30-án jelenik meg.
A képek forrása: Story4, pbs.org, theoscarboy.wordpress.com
