Ők lettek a Préda című sorozat magyar hangjai

2016. október 05. - Jasinka Ádám

 A Cinemax őszi újdonságát sokan a Banshee utódjának is tekintik, hiszen a főszereplőik egymáshoz hasonlóan megtört, valamilyen súlyos traumát megélt férfiak, akiknek múltja saját viselkedésüket, emberekkel való kapcsolatukat nagyban - és nem a jó irányba - befolyásolta. A Préda történetének fő alakja Mac Conway, tengerészgyalogosként harcolt a vietnami háborúban, majd mikor visszatér hazájába, szülővárosába, azon találja magát, hogy körülötte minden megváltozott.

predaszinkron.jpg

 A főszereplőt hazatérése után a közösség eltaszította magától, még azok is távolságtartóak vele, akik szerették őt. Miközben megpróbálja feldolgozni a dzsungelháborúban átélt és megtapasztalt szörnyűségeket, a gyilkosság és korrupció ördögi hálójába kerül, és kénytelen egy befolyásos ember kvázi bérgyilkosának szegődni. A sorozat 1972-ben, Memphisben játszódik, ennek megfelelően a hangulat elképesztően élvezetes és ízes, amit nem csak a zene, hanem az autók és jelmezek korhű sokasága tesz elképesztően látványossá.

 A Préda magyar változatát Szalay Éva rendezi, a főszereplőt alakító Logan Marshall-Greent Sarádi Zsolt szinkronizálja, és anélkül hogy bármit is hallottam volna a sorozatból, amint megláttam az első képkockákat és magát Mac-et, Sarádi hangja szólalt meg a fejemben, ilyen is ritkán van. Mac feleségét, Jodi Balfourt Tarr Judit szólaltatja meg és ez egészen jó párosítás, de aki az első két részt látva a személyes kedvencem lett, az Fekete Zoltán, ugyanis mesterien hozza már nem először a Buddy-hoz hasonló nem kicsit defektes figurákat. Epres Attila karcos hangja pedig nagyon jól passzol a mindent irányító és átlátó Brókerhez. A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Préda (Quarry)

Logan Marshall-Green (Mac) - Sarádi Zsolt
Jodi Balfour (Joni) - Tarr Judit
Damon Herriman (Buddy) - Fekete Zoltán
Peter Mullan (Bróker) - Epres Attila
Nikki Amuka-Bird (Ruth) - Pálmai Anna
Josh Randall (Olsen nyomozó) - Bozsó Péter
Happy Anderson (Ratliff nyomozó) - Törköly Levente
Cariella Smith (Hattie) - Kardos Eszter
Skipp Sudduth (Mac apja) - Koncz István
További magyar hangok: Welker Gábor, Farkasinszky Edit, Berecz Uwe, Sipos Eszter, Varga Lilia, Stern Hanna, Hábermann Lívia, Horváth-Töreki Gergely, Takátsy Péter

Magyar szöveg: Szentmihályi Hunor
Hangmérnök: Simkó Ferenc
Vágó: Kajdácsi Brigitta
Gyártásvezető: Kablay Luca
Szinkronrendező: Szalay Éva
Stúdió: Mafilm Audio

A kép forrása: HBO

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása