Ők lesznek a Csúcsformában című sorozat magyar hangjai

2016. augusztus 08. - Jasinka Ádám

 Az RTL Klub fogja bemutatni augusztus 19-én dupla résszel a Jackie Chan és Chris Tucker főszereplésével készült Csúcsformában-filmek alapján forgatott azonos című tévésorozatot, amely idén tavasszal debütált az amerikai CBS-en és mivel nem nézték az elvárásoknak megfelelően, a tévéadó nyolc epizód után le is vette műsoráról, majd az elkészült epizódokat az egyik legkevésbé nézett napra, szombat estére pakolta vissza. Az összesen egy évadból, azon belül is tizenhárom részből álló történet egy jópofa krimi, melynek főszereplőit, a szabálykövető Lee-t Jon Foo, míg a lazább Carter-t Justin Hires alakítja.

 A történetről igazán nincs mit elmondani; a két eléggé eltérő habitusú és mentalitású nyomozót egy ügy hozza össze, és bármennyire is idegenkednek először egymástól, kénytelenek együtt dolgozni, és szerintem azt kapják majd a nézők a szériától, és a két központi figurától, amit a filmektől is, könnyed és akciódús krimit. A magyar változatot Kozma Mari rendezi, a főszereplőket pedig Karácsonyi Zoltán és Szabó Máté szólaltatja meg magyarul. Amin elsőre megakadt a szemem a névsort olvasva az, hogy a Szulejmán után ismét újdonságban hallhatjuk majd Frajt Editet, és a hozzá hasonló nagy színészeket mindig öröm sorozatszinkronban hallani. A magyar hangok és a stábtagok névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

csucsformabanszinkron.jpg

Csúcsformában (Rush Hour)

Justin Hires (Carter) - Szabó Máté
Jon Foo (Lee) - Karácsonyi Zoltán
Aimee Garcia (Diaz) - Nádasi Veronika
Page Kennedy (Gerald) - Kálid Artúr
Wendie Malick (Cole) - Frajt Edit
Kirk Fox (Donovan) - Moser Károly

Magyar szöveg: Seregi Dávid
Hangmérnök: Hadfi Dezső
Vágó: Kozma Judit
Gyártásvezető: Mázsár Gyula
Szinkronrendező: Kozma Mari
Stúdió: Mikroszinkron

Forrás: RTL Klub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.