Rihanna játssza majd Norman Bates áldozatát

2016. július 23. - Jasinka Ádám

 A Bates Motel az egyik legjobb zsigeri dráma, amelynek harmadik évada ugyan kevesebb psycho-t hozott, mint a korábbi etapok, de ilyen érzelmi hullámvasutat és erős színészi játékot csak nagyon kevés sorozattól láthatunk. A szerintem mindenki által ismert Hitchcock-film előzményeit modern környezetbe helyező szériából eddig négy szezon került képernyőre (idehaza egyelőre csak három), és sajnos nem is fogunk még tíz résznél többet kapni belőle, ugyanis a Bates Motelt vetítő tévéadó az ötödik szezonnal szeretné befejezni Norman és Norma történetét.

batesmotelrihanna.png

 Az ötödik évad kapcsán, amikor kiderült, hogy ez lesz az utolsó felvonás, egyből az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy vajon a fináléra elérik-e valamilyen formában a filmet, vagy mégis, hogyan fogjuk ott hagyni az elkerülő út miatt csak nagyon ritkán látogatott Bates Motelt és alkalmazottait. A most zajló tévés banzájon, a Comic-Con-on a készítők tettek egy hatalmas bejelentést, amely abba az irányba viheti az ötödik évadot, amelyek végén bizony elérhetjük a filmet. A záró szezonban ugyanis feltűnik majd a Psycho-ban látott Marion Crane, akinek fürdőkádas, zuhanyzós jelenete nem hogy klasszikus, de talán a legtöbbet emlegetett filmes jelenetek egyike.

 Marion Crane-t az 1960-as Hitchcock-filmben Janet Leigh alakította, az 1998-as feldolgozásba Anne Heche, a 2017-ben érkező Bates Motel-évadban pedig az énekesnő, Rihanna formálja majd meg a filmtől eléggé eltérőre vett figurát. Úgy látszik, hogy Lady Gaga megnyitotta az utat az énekesnők előtt, hogy ne csak epizód- vagy vendégszerepeket kapjanak, hanem bizony komolyabb sorozatos munkákat is. Az ominózus, zuhanyzós jelenetet, amely gondolom, hogy a sorozatból sem fog kimaradni, a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok megnézni.

A képek forrása: ibtimes.com, curitibainenglish.com.br

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása