Ők lesznek a Láncra vert szerelem című sorozat magyar hangjai

2016. június 24. - Jasinka Ádám

 A nagyipari telenovella-beszállítást a TV2 űzi jelenleg, és náluk is hozzák a legjobb nézettséget ezek a produkciók, de ez nem jelenti azt, hogy más adón ne tűnnének fel a latin-amerikai szappanoperák. Az RTL2 késő délelőtti kínálatát jelenleg három spanyol ajkú széria határozza meg, melyek közül az egyik hamarosan leköszön, a helyére pedig egy újdonság, a Láncra vert szerelem érkezik. A 90 részes mexikói széria 2013 és 2014 között volt képernyőn, és meglepő módon még nem volt látható idehaza egyik tévécsatorna műsorán sem.

lancravertszerelemszinkron.jpg

 Az RTL2-n június 27-én, 11:00-kor bemutatkozó telenovella történetének főszereplője Gabriela, aki egy nála jóval idősebb, gazdag üzletember, Ignacio Aguilera felesége, aki mellett saját divatcéget tudott létrehozni. A férfi azonban egy nap megtudja, hogy halálos beteg, ezért fia javára megváltoztatja a végrendeletét és ez persze nem tetszik Ignacio fiatal szeretőjének, aki egyből botrányt is rendez az egyik tengerparti divatbemutatón. A történtek miatt letört és szomorkodó feleséget egy Rafael nevű férfi igyekszik felvidítani, aki saját feleségével már kevésbé törődik ilyen lelkesen és inkább szállodáival van elfoglalva. Azt azonban sem Rafael, sem pedig Gabriela nem sejti, hogy a véletlen találkozás mindkettejük életét örökre megváltoztatja majd.

 A magyar változatot Bárány Emese rendezi, és úgy látszik a trend már állandósulni látszik, hiszen ez a telenovella is kifejezetten jó szereposztást kapott. Úgy tűnik, a sokak által emlegetett, tényleg megkérdőjelezhető minőségű szinkront hozó időszaknak már jó ideje vége, és a spanyol nyelvű szériák szinkronjainak abszolút nincs miért szégyenkezniük, sőt, van amikor jobban sikerülnek, mint egy amerikai produkció magyar változata. A főszereplőnőt Kiss Virág szinkronizálja, a férjét alakító Ignaciot Rosta Sándor, és hallhatjuk még többek között Orosz Annát, Zakariás Évát, Posta Victor és Gergely Róbertet is, csak hogy néhányukat kiemeljem. Köszönet a stáblistáért az RTL Klub-nak! A magyar hangok listáját a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Láncra vert szerelem (Prohibido amar)

Rossana Najera (Gabriela) - Kiss Virág
Fernando Ciangherotti (Ignacio) - Rosta Sándor
Anna Ciocchetti (Alicia) - Orosz Anna
Iliana Fox (Laura) - Zakariás Éva
Marco de Paula (Rafael) - Posta Victor
Ari Telch (Salomón) - Gergely Róbert
Andrea Marti (Olga) - Győrffy Laura
Maria José Magan (Rosario) - Lamboni Anna
Claudia Lobo (Cecilia) - Szórádi Erika
Edurardo Arroyeulo (Guillermo) - Szatmári Attila
Cinthia Vazquez (Nina) - Roatis Andrea
Emilio Guerrero (Léon) - Bácskai János
Juan Martin Jauregui (Marcos) - Seder Gábor
Hermán Mendoza (Félix) - Németh Gábor
Fabián Corres (Mauricio) - Kisfalusy Lehel
Giovanna Romo (Andrea) - Kis-Kovács Luca
Sandra Quiroz (Lorena) - Solecki Janka
Diana Ferreti (Patricia) - Csonka Anikó
Arancha (Mónica) - Erdős Borcsa
Dianella (Tatiana) - Pekár Adrienn
Carlos Diaz (Emiliano) - Berecz Uwe
Tamara Guzmán (Jimena) - Kokas Piroska
Alejandra Ley (Maclovia) - Tóth Szilvia
Pascacio López (Celso) - Potocsny Andor

Magyar szöveg: Csontos Judit, Miklós Lívia, Bajnok Gábor
Hangmérnök és vágó: Schuták László
Gyártásvezető: Masoll Ildikó
Szinkronrendező: Bárány Emese
Stúdió: Hang-Kép

A leírás forrása: RTL2 Sajtóklub
A kép forrása: network54.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása