Ők lesznek A túlélés ára című sorozat magyar hangjai

2016. május 02. - Jasinka Ádám

 A 2016-os évnek még finoman szólva sincs vége, de lassan nem lehet számon tartani a jobbnál jobb újonc sorozatszinkronokat, és amikor azt hiszed, hogy egy kis nyugalom jön a nyári szezon miatt, akkor befut egy egy évados széria olyan szereposztással, hogy azóta mosolygok, hogy végigolvastam a szinkronhangok listáját. Egyszerűen ilyenbe tényleg nem lehet minden héten belebotlani, libabőrős lettem, na, nem is ragoznám tovább.

 A túlélés ára (American Odyssey) a PRO4-en fog bemutatkozni május 3-án este tíz órakor, és mivel nem hozta az amerikai NBC adón az elvárt nézettséget, ezért csak egy szezon készült belőle, de talán pont emiatt is sikerült egy ilyen elképesztő szinkronszereposztást összehozni hozzá. Ugyanis ha több évadra kellett volna tervezni, akkor lehet hogy nem mindenki ért volna rá azok közül, akiket végül Berzsenyi Zoltán rendezésében hallhatunk majd játszani. A túlélés ára főszereplője Odelle Ballard őrmester, aki egy észak-afrikai titkos akció során bizonyítékot talál arra, hogy az S.O.C. nevű, vezető amerikai cég terroristákat pénzel. Ballard őrmester felettese kivonulásra szólítja fel a csapatot, akik ezért elindulnak a határ felé, de az éj leple alatt rajtuk ütnek. Eközben, Manhattan egykori államügyésze, Peter Decker kompromittáló információ birtokába jut, mely szerint az S.O.C.-nél bizony lenne mit átvizsgálni.

tv2ujmusrrend2.jpg

 A két főszereplőt, Ballard őrmestert és Peter Deckert két szerintem sokak által ismert színész, Anna Friel és Peter Facinelli alakítja, utóbbi pedig meg is kapta azt a szinkronhangját, akivel eddig a legtöbbször hallhattuk. Így, ennek a sorozatnak az apropóján viszonylag hosszú kihagyás után újra tévés szinkronban hallhatjuk majd Anger Zsoltot, aminek én kifejezetten örülök, mivel zseniális hangja van. A női partnerét a csodálatos Németh Kriszta fogja szinkronizálni, akit én szinte minden szerepében imádok.

 Ahol pedig mostanában ott van Németh Kriszta onnan A férjem védelmében sem hiányozhat, és lehet, hogy kicsit már unalmas, elnézést is kérek azért, hogy mindig felemlegetem, de mit tehetnék, amikor egy új szinkronban együtt lesz hallható Alicia, Will, Cary és David Lee is, a The Good Wife négy igencsak oszlopos tagja. Azért pedig külön dicséret jár, hogy Györgyi Anna is szinkronizál majd a sorozatban, mert az ő hangját is méltatlanul keveset hallhatjuk új szériákban. Berzsenyi Zoltán kitett magáért, ez valami fantasztikus lesz. Köszönet a stáblistáért a TV2-nek!

 A magyar hangokat a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

A túlélés ára (American Odyssey)

Anna Friel (Odelle) - Németh Kriszta
Peter Facinelli (Peter) - Anger Zsolt
Grégory Fitoussi (Luc) - Czvetkó Sándor
Jake Robinson (Harrison) - Dányi Krisztián
Omar Ghazaoui (Aslam) - Molnár Levente
Nate Mooney (Bob) - Hamvas Dániel
Treat Williams (Glen) - Sörös Sándor
Jim True-Frost (Ron) - Rába Roland
Orla Brady (Sofia) - Györgyi Anna
Adewale Akinnuoye-Agbaje (Frank) - Csuja Imre
Jay O. Sanders (Baker) - Várkonyi András
Sarah Wynter (Sarah) - Spilák Klára
Tasilimn Emiabata (Sámán) - Berzsenyi Zoltán
Sadie Sink (Suzanne) - Pekár Adrienn

Főcím: Endrédi Máté
Magyar szöveg: Dömötör Éva
Hangmérnök: Horváth G. Zoltán
Gyártásvezető: Masoll Ildikó
Szinkronrendező: Berzsenyi Zoltán
Stúdió: Masterfilm Digital

A leírás és a kép forrása: PRO4 Sajtószoba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása