Magyar nézettség: 15. hét - Egyre mélyebben a Farm

2016. április 23. - Jasinka Ádám

 Nagyon úgy fest, hogy a Farm az RTL Klub eddig meglepően rövid, a bukott műsorokat sorba rendező listáján kaphat majd a szezon végén helyet, ugyanis a negyedik adáshetére irgalmatlanul közel volt ahhoz, hogy hétköznap este (!) benézzen hatszázezer alá. Azért emeltem ki, hogy hétköznapról van szó, mivel hétvégente, köszönhetően a TV2-s Kismenőknek, a Farm a kicsivel több mint félmillió nézőjével a saját sávját sem képes megnyerni, viszont az, hogy hétközben sem brillírozik, már meglepetés. Ez a reality, vagy talán maga a műfaj, azaz a beköltözős valóságshow már nem igazán működik országos adón, főműsoridőben celebek nélkül. Mivel az Éden Hotel is kísértetiesen hasonló cipőben járt, én azt sem zárnám ki, hogy a nézők a szavazás hiánya miatt sem érdeklődnek annyira most ezután a reality után.

farmnezettseg3.jpg

 A klasszikus ValóVilág persze lehet, hogy ugyanígy besült volna, de szerintem - ha magamból indulok ki - a tévézőknek kell az, hogy irányíthassák a műsorok folyását, azt hogy ki essen ki és ki nyerjen, mert csak külső szemlélőként nem valami nagy izgalom ezeket a műsorokat követni. És még egy példa; a Szombat esti láz ötödik szezonja, melyben szintén nem volt egy ideig szavazás, nem döngette meg a nézettségi toplisták sorrendjét. És itt egy ellenpélda; A konyhafőnökben minimális behatása sincs az eseményekre a közönségnek, mégis siker. Na, ezt fejtse meg valaki.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Megtört szívek magára talált, és a múlt heti alig 400 ezres eredménye után most már újfent félmillió körül hoz, de a TV2 főműsoridején ez nem mondhatnám, hogy sokat segít. Még így, a gyengébb Farm ellen sem tudnak mit felmutatni, a kvázi véletlenszerűen kiválasztott filmek, késő estére dugott sorozatok pedig nem tudják a képernyők elé ültetni a tévézőket. A hétvége persze más tészta, és látva, hogy sem a Kismenők, sem A nagy duett nézettsége nem csökkent a teljes lakosságban, vagy ha mégis, minimálisat, azt kell mondanom, hogy kihúzhatják a tavaszt és a nyár elejét, főleg ha Hajdú Péter új műsora jól tartja majd meg a felvezetését.

 A hétköznap esték persze a hétvégi sikerekkel nem lesznek megoldva, de mivel jön majd egy új napi műsor, a Drágám, add az életed! ki tudja, mi lesz majd a TV2-vel. Addig viszont rendre elszenvedik a vereséget az RTL Klubtól, ahol a Barátok közt valami parádés eredményeket szállít, 18-49-ben pedig az Éjjel-nappal Budapesttel kiegészülve uralják az estéket hétfőtől péntekig. A késő esti sorozatok iránt most kicsit csökkent az érdeklődés, és Szulejmán sem tudta megtartani háremének létszámát 700 ezer fölött, de így is pazar, amit ez a török sorozat hétről hétre produkál.

 A Duna TV-nek elég jó hete volt, mivel talán egyedüliként nem csökkent egyik műsorának nézettsége sem, sőt, volt amelyik még nőni is tudott. Ezzel pedig elérte azt a köztévé főadója, hogy a teljes lakosságban elég szépen jelen legyen a toplistán, az élmezőnyben pedig ott van két napi műsorának, az Alpesi őrjáratnak és a Maradj talpon!-nak egy-egy epizódja. A péntek este visszatérő Virtuózok közepes rajtot vett, ebből messzemenő következtetést nem érdemes levonni, mivel hasonlóan startolt a Fölszállott a páva is, és félmillió fölötti nézettség lett belőle. Az viszont beszédes, hogy nagyon sok köztévés műsor - akár saját gyártás, akár külföldi - 200-300 ezer fölötti eredményt hozott.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb.

Hétfő Műsorcím Teljes lakosság       18-49

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 476 759 (24.7%) 49 935 (10%)
TV2 Szeretned kell! 336 082 (22%) 36 330 (8.9%)
RTL Klub Fókusz 185 144 (9.1%) 61 082 (11.5%)
Duna TV Ridikül 168 108 (8.6%) 16 315 (3.2%)
Duna TV Tappancs, a mesterdetektív 4x04 144 015 (9.2%) 9 132 (2.2%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 85 421 (5.7%) 20 996 (5.2%)
RTL Klub Story Extra 81 177 (4.4%) 21 677 (4.6%)

18:00 - 20:00
RTL Klub Híradó 675 210 (25.2%) 167 847 (22.1%)
TV2 Tények 668 822 (24.1%) 145 829 (18.4%)
RTL Klub Farm 2x19 626 888 (18.1%) 218 719 (21.2%)
TV2 Jóban rosszban 529 954 (14.6%) 104 432 (9.4%)
Duna TV Alpesi őrjárat 3x15 465 590 (14.9%) 51 894 (5.8%)
Duna TV Híradó 161 153 (6.4%) 9 171 (1.3%)

20:00 - 22:00
RTL Klub Barátok közt 1 015 474 (26.1%) 404 964 (26.5%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 731 677 (17.8%) 359 826 (25.4%)
Duna TV Maradj talpon! 504 141 (13%) 71 457 (5.8%)
Duna TV Kékfény 386 830 (9.4%) 60 515 (4%)
TV2 Hal a tortán - Küldetés 376 698 (9.2%) 64 380 (4.6%)
Duna TV Bosszú 4x23 (SF) 133 620 (3.8%) 17 776 (1.2%)

22:00 - 00:00
RTL Klub Dr. Csont 10x15 508 271 (17.7%) 274 213 (22%)
RTL Klub Híradó 327 290 (15.3%) 177 003 (17.9%)
TV2 Piszkos lappal 235 654 (7.7%) 60 819 (4.7%)
RTL Klub Magyarul Balóval 235 596 (15%) 97 347 (13.5%)
TV2 Ügyféllista 2x09 82 509 (6.4%) 35 456 (6.1%)
Duna TV Magyar Krónika 39 167 (1.6%) 10 039 (0.9%)
Duna TV

Te tudtad ezt? - Csodálatos férfiak
lapáttal
26 688 (1.6%)

8 630 (1.1%)

 
Kedd Műsorcím Teljes lakosság   18-49

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 454 443 (23.8%) 47 072 (10.1%)
TV2 Szeretned kell! 320 857 (20.9%) 27 235 (6.7%)
RTL Klub Fókusz 196 459 (9.8%) 48 728 (10%)
Duna TV Ridikül 141 480 (7.3%) 13 295 (2.8%)
Duna TV Tappancs, a mesterdetektív 4x05 122 542 (7.8%) 12 349 (3%)
RTL Klub Story Extra 119 862 (6.6%) 33 183 (7.5%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 105 488 (7%) 31 599 (7.8%)

18:00 - 20:00
RTL Klub Híradó 708 956 (25.3%) 181 280 (22.3%)
RTL Klub Farm 2x20 664 862 (18.8%) 249 372 (22%)
TV2 Tények 655 047 (22.6%) 168 696 (19.9%)
TV2 Jóban rosszban 537 328 (14.5%) 134 491 (11.1%)
Duna TV Alpesi őrjárat 458 129 (14.1%) 39 829 (4%)
Duna TV Híradó 140 347 (5.4%) 10 237 (1.4%)

20:00 - 22:00
RTL Klub Barátok közt 1 002 802 (24.1%) 368 356 (22.9%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 744 209 (17.7%) 342 832 (23.1%)
Duna TV Maradj talpon! 454 608 (11.7%) 40 707 (3.1%)
TV2 Hal a tortán - Küldetés 422 917 (10.1%) 115 951 (7.9%)
Duna TV Önök kérték 334 375 (7.7%) 18 306 (1.2%)
Duna TV Laura rejtélyei 2x02 158 508 (4.2%) 17 830 (1.1%)

22:00 - 00:00
RTL Klub Castle 6x15 523 301 (17.4%) 202 094 (15.1%)
RTL Klub Híradó 300 322 (14.6%) 98 478 (10%)
RTL Klub XXI. század 183 917 (11.6%) 48 007 (6.3%)
TV2 Földre szállt boszorkány 138 124 (4.3%) 70 175 (5.2%)
TV2 Propaganda (P) 48 579 (4%) 14 009 (2.5%)
Duna TV A Nagyok 20 506 (0.8%) 397 (0%)
Duna TV MüpArt Classic 10 249 (0.8%) 33 (0%)
 
Szerda Műsorcím Teljes lakosság   18-49

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 438 210 (23.7%) 44 992 (8.4%)
TV2 Szeretned kell! 321 416 (22.5%) 25 169 (5.9%)
RTL Klub Fókusz 205 489 (10.5%) 58 710 (10.4%)
Duna TV Ridikül 124 444 (6.7%) 10 124 (1.9%)
Duna TV Tappancs, a mesterdetektív 4x06 123 147 (8.4%) 9 230 (2.1%)
RTL Klub Story Extra 117 668 (6.8%) 28 619 (5.7%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 88 910 (6.4%) 27 518 (6.6%)

18:00 - 20:00
RTL Klub Farm 2x21 715 969 (20.3%) 253 772 (22.5%)
RTL Klub Híradó 652 409 (24.3%) 175 244 (22%)
TV2 Tények 612 287 (21.9%) 146 717 (17.6%)
TV2 Jóban rosszban 511 885 (13.7%) 105 817 (8.7%)
Duna TV Alpesi őrjárat 3x17 449 750 (14.2%) 41 648 (4.3%)
Duna TV Híradó 133 433 (5.3%) 6 429 (0.9%)

20:00 - 22:00
RTL Klub Barátok közt 1 034 515 (25%) 375 504 (23.5%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 753 186 (17.6%) 353 953 (23.5%)
Duna TV Maradj talpon! 442 725 (11.1%) 40 144 (3%)
TV2 Hal a tortán - Küldetés 438 800 (10.3%) 99 348 (6.7%)
M4Sport

Futball: UEFA Bajnokok Ligája:
Atlético Madrid - FC Barcelona
350 094 (9.1%)

159 815 (10.8%)

Duna TV Hawaii Five-0 1x15 220 400 (5.1%) 22 467 (1.4%)
Duna TV Szabadság tér '56 96 715 (2.5%) 7 812 (0.5%)

22:00 - 00:00
RTL Klub Szulejmán 170. 691 806 (22.2%) 227 482 (17.5%)
RTL Klub Híradó 432 634 (20.5%) 152 488 (16.2%)
RTL Klub Házon kívül 296 529 (19.7%) 115 604 (16.6%)
TV2 A bébisintér 166 969 (4.8%) 80 009 (5.6%)
TV2 Red Carpet 91 800 (4.3%) 40 232 (4.2%)
TV2 Lángoló Chicago 3x08 82 260 (5.3%) 40 922 (5.8%)
Duna TV Angi Vera 42 796 (1.8%) 8 046 (0.8%)
 
Csütörtök   Műsorcím Teljes lakosság   18-49

14:00 - 16:00
TV2 Walker, a texasi kopó 3x18 283 831 (19.4%) nincs adat

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 503 206 (20.7%) 54 284 (7.6%)
TV2 Szeretned kell! 370 475 (20%) 45 773 (7.8%)
RTL Klub Fókusz 259 430 (10%) 92 483 (11.9%)
Duna TV Ridikül 200 953 (8.2%) 21 127 (2.9%)
RTL Klub Story Extra 165 616 (7.4%) 60 533 (9.2%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 146 063 (8%) 58 737 (10.2%)
Duna TV Szerencse Híradó 121 087 (5.8%) 9 032 (1.4%)

18:00 - 20:00
RTL Klub Híradó 792 776 (25.1%) 211 909 (21.3%)
RTL Klub Farm 2x22 766 292 (19.5%) 276 892 (21.6%)
TV2 Tények 716 696 (22%) 173 018 (16.9%)
TV2 Jóban rosszban 615 671 (14.9%) 147 210 (10.8%)
Duna TV Alpesi őrjárat 3x18 509 415 (14%) 47 572 (4.1%)
Duna TV Híradó 196 806 (6.6%) 19 360 (2%)

20:00 - 22:00
RTL Klub Barátok közt 926 703 (22.5%) 349 340 (21.6%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 744 244 (16.9%) 341 465 (21.8%)
Duna TV Maradj talpon! 470 841 (10.9%) 37 071 (2.5%)
TV2 Hal a tortán - Küldetés 454 166 (10.4%) 125 935 (8%)
Duna TV A Bagi Nacsa Show 314 162 (7.3%) 51 993 (3.2%)
TV2 NCIS 13x04 249 694 (6.7%) 99 551 (6.6%)

22:00 - 00:00
RTL Klub CSI: Miami helyszínelők 10x01 (P) 443 944 (15.2%) 190 287 (15.2%)
RTL Klub Híradó 268 808 (12.5%) 142 026 (14.8%)
TV2 NCIS: Los Angeles 6x23 176 852 (7.5%) 68 561 (6.6%)
Duna TV Éjszakai rohanás 140 850 (5.4%) 28 928 (2.6%)
RTL Klub Magyarul Balóval 135 834 (8.4%) 61 691 (8.2%)
TV2 Felejthetetlen 3x02 99 121 (7.8%) 33 388 (5.8%)
 
Péntek Műsorcím Teljes lakosság   18-49

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 482 824 (22.3%) 50 955 (8.5%)
TV2 Szeretned kell! 327 144 (19.2%) 30 734 (6.4%)
RTL Klub Fókusz 217 084 (9.7%) 58 552 (9.3%)
Duna TV Ridikül 159 359 (7.3%) 13 469 (2.2%)
Duna TV Tappancs, a mesterdetektív 4x08 143 471 (8.1%) 9 292 (1.9%)
RTL Klub Story Extra 134 211 (6.5%) 35 911 (6.5%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 112 349 (6.7%) 34 109 (7.2%)

18:00 - 20:00
RTL Klub Farm 2x23 685 240 (19.9%) 237 559 (22.4%)
RTL Klub Híradó 647 568 (23.9%) 144 060 (19.2%)
TV2 Tények 624 215 (22.2%) 127 774 (16.2%)
TV2 Jóban rosszban 543 292 (15.1%) 102 815 (9.2%)
Duna TV Alpesi őrjárat 3x19 461 346 (14.7%) 40 788 (4.4%)
Duna TV Híradó 167 288 (6.5%) 18 609 (2.6%)

20:00 - 22:00
RTL Klub Barátok közt 1 014 781 (25.2%) 394 142 (26.5%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 752 229 (18.2%) 339 912 (24.7%)
Duna TV Maradj talpon! 435 033 (11.4%) 47 244 (3.9%)
TV2 Hal a tortán - Küldetés 414 351 (10%) 91 491 (6.7%)
Duna TV Virtuózok 2x01 345 944 (8.3%) 69 399 (4.7%)

22:00 - 00:00
RTL Klub Showder Klub 17x02 444 107 (14.6%) 199 685 (15.5%)
RTL Klub Híradó 260 105 (11.4%) 122 536 (12.5%)
Film+ A szökevény 227 214 (6.9%) 106 844 (8.1%)
Duna TV Nora Roberts: Azúrkék égbolt 221 324 (7.9%) 25 390 (2.1%)
TV2 G.I. Joe: A kobra árnyéka 211 409 (6.9%) 91 321 (7.3%)
RTL Klub Magyarul Balóval 156 898 (9%) 70 708 (9.1%)
Duna TV Tavasz ünnep 2016: Fesztiválhíradó  65 396 (3.6%) 2 813 (0.3%)
 
Szombat Műsorcím Teljes lakosság   18-49

15:00 - 18:00
Duna TV Gasztroangyal: Orosz konyha 301 504 (13.3%) 36 339 (4.8%)
TV2 Őrangyalok 1x05 172 364 (8.3%) 31 592 (4.2%)
RTL Klub Beépített koszorúslány 156 241 (7.4%) 67 066 (9%)
Duna TV A Hamis Izabella 112 934 (6%) 5 921 (0.8%)

18:00 - 21:30
TV2 Kismenők 1x02 1 006 812 (26.1%) 272 876 (20.5%)
RTL Klub Híradó 576 993 (20.2%) 136 205 (15.3%)
RTL Klub Farm 2x24 559 720 (13.4%) 216 961 (14.5%)
TV2 Tények 486 300 (17.1%) 95 860 (10.8%)
RTL Klub Fókusz Plusz 350 804 (10.4%) 130 214 (12.4%)
Duna TV SzerencseSzombat 303 051 (9.5%) 33 353 (3.4%)
Duna TV Francia csók 193 045 (4.8%) 26 685 (1.9%)
Duna TV Híradó 179 808 (6.5%) 16 065 (1.9%)

21:30 - 00:00
RTL Klub Gyertek át szombat este! 2x04 493 570 (13.7%) 201 668 (13.4%)
TV2 Derült égből szerelem 316 402 (12.2%) 128 261 (11.1%)
RTL Klub Bankcsapda 215 211 (11%) 103 169 (11.3%)
Duna TV Jób lázadása 142 690 (4.1%) 21 229 (1.5%)
Duna TV Tavasz ünnep 2016: Fesztiválhíradó 46 669 (2%) 10 107 (0.9%)
Duna TV MüpArt 22 300 (1.4%) 2 364 (0.3%)
 
Vasárnap Műsorcím Teljes lakosság   18-49

07:30 - 10:00
M4Sport Formula 1: Kínai Nagydíj 436 522 (28.4%) 213 363 (34.1%)

15:30 - 18:00
RTL Klub Az ördög jobb és bal keze 2. 378 435 (14.3%) 113 029 (11.6%)
Duna TV Hogy volt?! 226 105 (8.1%) 12 171 (1.2%)
TV2 Házibuli 2. 179 037 (6.7%) 65 358 (6.7%)
Duna TV Kísértés 176 982 (6.9%) 8 091 (0.8%)

18:00 - 00:00
TV2 A nagy duett 4x02 1 349 114 (30.4%) 439 716 (27.1%)
RTL Klub Híradó 902 999 (26.1%) 243 440 (20.9%)
TV2 Tények 653 533 (19%) 175 438 (15.1%)
RTL Klub Cobra 11 20x04 623 415 (15.1%) 227 922 (16%)
RTL Klub Non-stop 494 498 (10.8%) 232 868 (13.3%)
Duna TV Magyarország, szeretlek! 345 746 (7.5%) 42 974 (2.6%)
TV2 Transformers: A bukottak bosszúja 283 877 (11.2%) 183 426 (16%)
Duna TV A magányos ügynök 274 601 (7.5%) 65 388 (4.2%)
Film+ Kutyahideg 236 829 (5.8%) 120 912 (7.2%)
RTL Klub 300 234 171 (9.2%) 112 610 (9.6%)
Duna TV Doc Martin 7x03 217 386 (5.6%) 16 775 (1.3%)
Duna TV Híradó 173 644 (5.2%) 16 012 (1.4%)
Duna TV Tavasz ünnep 2016: Fesztiválhíradó 51 248 (2.5%) 14 868 (1.5%)
Duna TV A nagyfőnök 33 853 (2.6%) 4 722 (0.7%)


A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása