Ők lesznek Freddie ellenfelei az Eurovízión - 1. rész

2016. március 15. - Jasinka Ádám

 A 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot Freddie és Pioneer című dala fogja képviselni. A TV2 tehetségkutatójában, a Rising Starban feltűnt énekes rögtön az első elődöntőben, annak is első felében fog színpadra állni május 10-én, a stockholmi Ericsson Globe-ban. Az első elődöntőben 18 ország vesz részt, és közülük csak 10 juthat a közönség és a zsűri szavazatai alapján a döntőbe, melyben a Nagy Ötösön (Egyesült Királyság, Franciaország, Spanyolország, Olaszország és Németország) kívül ott van az idei házigazda, azaz a tavalyi győztes, Svédország.

euroviziofreddie1.jpg

 Az első elődöntőben a benne résztvevő országokon kívül még Franciaország, Spanyolország és Svédország fog majd szavazni, valamint az egyből a döntőbe jutott országok közül ők hárman ebben a fordulóban fogják megmutatni magukat először. Ez eltérő az eddigi lebonyolítási rendszertől, ugyanis régebben a Nagy Ötös és a címvédő csak a döntőben lépett színpadra, de most ezen, illetve a szavazati rendszeren is változtattak. A magyar versenydal a Duna TV által is élőben közvetített első elődöntőben lesz majd tehát hallható és ahogyan néztem, illetve hallgattam a többi ország dalát, nem lesz egyszerű feladat a döntőbe jutni.

 A május 10-i elődöntő legesélyesebb dalai közé tartozik szerintem a holland country behatású "Slow Down", a rendkívül energikus, a néző haját ventillátorként fújó, tipikus popsláger orosz "You Are the Only One", az osztrák - meglepő módon - francia nyelvű játékosan üditő és kellemes, bár kicsit ismétlődő "Loin d'ici", az azeri lendületes pop ballada, a "Miracle", illetve a cseh lírikus popszám, az "I Stand" is. Az esélyesek közé gondolom még a görög "Utopian Land"-et és a ciprusi "Alter Ego"-t, mert mind a kettő elüt a többitől, vagy azért, mert kicsit építkezik a népi motívumokra, vagy mert nem a tipikus popos stílust hozza. Az észtek dala, a "Play" egy swinges, kicsit Michael Bublé-szerű nóta, és azt is mondhatnám, hogy olyan mint amilyent idén is hallhattunk A Dalban Gájer Bálinttól, de kevésbé édes, jópofa, hanem sokkal inkább elegáns. A dal egyik társszerzője egyébként az a Stig Rasta, aki tavaly Elina Born-nal közösen képviselte Észtországot a Dalfesztiválon.

 Az én kedvenceim ebből az elődöntőből a cseh, az azeri, az osztrák dal és bár mostanára picit meguntam, de természetesen a magyar szám is bejön, és drukkolok is Freddie-nek. Nektek melyik tetszett meg?

Örményország (Iveta Mukuchyan - LoveWave)

Horvátország (Nina Kraljic - Lighthouse)

Finnország (Sandhja - Sing It Away)

Görögország (Argo - Utopian Land)

Magyarország (Freddie - Pioneer)

Moldova (Lidia Isac - Falling Stars)

Hollandia (Douwe Bob - Slow Down)

Oroszország (Sergey Lazarev - You Are the Only One)

San Marino (Serhat - I Didn't Know)

Ausztria (Zoe - Loin d'ici)

Azerbajdzsán (Samra - Miracle)

Bosznia és Hercegovina (Dalal & Deen feat Ana Rucner and Jala - Ljubav Je)

Ciprus (Minus One - Alter Ego)

Csehország (Gabriela Guncíková - I Stand)

Észtország (Jüri Pootsmann - Play)

Izland (Greta Salóme - Hear Them Calling)

Málta (Ira Losco - Walk on Water)

 Az elsőre kiválasztott dalt lecserélték, az újat pedig csütörtökön mutatják be.

Montenegro (Highway - The Real Thing)

A kép forrása: tvm.com.mt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása