Ash vs. Evil Dead - az első évad

2016. március 04. - Jasinka Ádám

 Jártatok már úgy, hogy miközben néztetek egy filmet vagy sorozatot, folyamatosan az a kérdés visszhangzott a fejetekben, hogy mi a francot is nézek én most? Mert az Ash vs. Evil Dead első, dupla része alatt én nem is tudom hányszor, de ezt ismételtem magamban, egyszerűen annyira nem tudtam hirtelenjében mit kezdeni a látottakkal. A sorozat már korábban is megviccelt, ugyanis sokáig azt gondoltam, hogy ez kőkemény horror, erre kiderül, hogy vígjáték, ráadásul az elvetemültebb fajtából.

vlcsnap-2016-03-04-13h59m24s483.png

 Az első rész azért is okozott zavart az érzékszerveimnél, mert egyfelől irgalmatlanul röhögtem a főszereplő beszólásain, mozdulatain és a rá támadó lenyűgözően jól elmaszkírozott gonosz szereplőkön, másfelől néha úgy rám tudtak ijeszteni, mint ahogyan azt a profi horrorok teszik. A sorozatba elsősorban azért is néztem bele, mert érdekelt, hogy Kautzky Armand mit fog alkotni ebben a különös történetben, és milyen lesz őt egy tőle talán nem annyira megszokott figurában hallani.

 Már az első epizód után meg volt a véleményem, de a szezont megnézve kristályosodott ki előttem véglegesen az a konklúzió, hogy ennél jobb szereposztást szerintem még nem hallottam. Nem igazán lehet olyan jelzőket találni, amik kifejeznék és teljesen visszaadnák, hogy mennyire zseniális választás volt a szinkronrendező, Marton Bernadett részéről Kautzky Armandot megtenni a főszereplő magyar hangjának.

vlcsnap-2016-03-04-14h01m09s090.png

 A legutóbb talán a Gyilkos hajszában hallott Kerekes József - James Purefoy kettős tetszett ennyire, mert kreatív, ötletes, frappáns és újszerű volt. Azt hiszem, tényleg nem lehet eléggé magasztalni ezt a hangválasztást, egyszerűen látnotok és hallanotok kell, mert nem csak a sorozat jó, nem ám, hanem a magyar változata is. Nagy szerencsére pedig a főszereplő mellett a többi állandó karakterhez is jól választott a szinkronrendező, és emelem a kalapom előtte és a dramaturgok előtt is. Ez faszagányos lett.

 Hogy magáról az Ash vs. Evil Deadről is beszéljek, azt előljáróban el kell mondanom, hogy nem ismertem a széria és karaktereinek alapjául szolgáló Gonosz halott (Evil Dead) filmeket, és még így, előképzettség nélkül is elképesztően jól tudtam szórakozni az első évad tíz epizódján. A történet főszereplője Ash 30 évvel ezelőtt egy könyvből, a Necronomiconból megidézte a gonoszt, akit szerettei halálának és jobb kézfejének árán, de sikerült hatástalanítania, véglegesen azonban nem tudta elpusztítani.

vlcsnap-2016-03-04-14h00m41s069.png

 Ash több évtizeddel a szörnyű események után elkövette azt a hibát, hogy kicsit módosult tudatállapotában felolvasott a Necronomiconból csak azért, hogy imponáljon egy csajnak, azonban ezzel újból szabadjára engedte a gonoszt, aki beleszáll majdnem mindenkibe és tejfehérszemű, torz arcú szörnyekké változtatja áldozatait. Ash élete felborul, ismét fel kell csatolnia magára levágott kézfeje helyére a láncfűrészét, és neki kell állnia hentelni, hogy újfent megállítsa a gonoszt.

vlcsnap-2016-03-04-14h02m25s543.png

 A történet így leírva elismerem, nem túl izgalmas, de nem szeretnék semmi olyat leírni, ami kicsit is csökkentené azt az élményt, amit a sorozat okoz. Az egész nagyon durván elborult, egyszerre zseniálisan összerakott horror és brilliáns komédia, tele kikacsintásokkal, utalásokkal, remek színészekkel, frankó zenékkel és jó sok vérrel. Az HBO GO-n szerencsére egyszerre elérhető volt az egész évad, mert ez így, darálva nagyon ütős volt.

 Az Ash vs. Evil Dead olyan meglepetés, ami számomra tényleg a semmiből jött, abszolút nem számítottam semmire a sorozattal kapcsolatban, nem vártam tőle semmit. Erre pofon vágott, a vállamnál fogva rángatott, megtépte a ruhámat és úgy megnevettetett, ahogyan szitkom már jó régen tette. Azt hiszem, ezt nem szabad kihagynia senkinek sem, főleg szinkronosan, mert Kautzky Armandnak ez valami brutálisan jól áll.

Tévés premier: Cinemax, Ash vs. Evil Dead 1x01-02, 03.05, 20:00

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása