Magyar nézettség: 3. hét - Kiénekelték az RTL Klub szájából a sajtot

2016. január 27. - Jasinka Ádám

 A Duna TV ritkán zár jó hétvégét, bár mióta nincs konkurenciája a Magyarország, szeretlek!-nek, azóta képesek olyan jó eredményt elérni amivel megverik valamelyik vagy esetleg mind a két, országosan elérhető kereskedelmi adót. Arra viszont régen volt példa, hogy mind szombat, mind vasárnap este nyerni tudjon a köztévé főadója.

adalnezettseg.jpg

 A Dal idei szériájának első részén még a rutinos Bujtor István-film sem tudott kifogni, bár azért egy-két pofont kiosztott az Eurovíziós Dalfesztiválra selejtező műsornak, viszont így sem bírt el a teljes lakosságban ezzel a show-val. A Dal idei évadkezdése egyébként a műsor eddigi legalacsonyabb nézettséget produkálta, soha egyik szezonpremiert sem nézték még ilyen kevesen, viszont ez is elég volt a dobogó legfelső fokára házon belül.

 A Magyarország, szeretlek!-ből ez volt az utolsó olyan adás, amelyben Jakupcsek Gabriella és Csiszár Jenő volt a csapatkapitány és ez meg is látszik a nézettségen, ami nem is annyira a teljes lakosságban, inkább a célközönségnél remekelt. A pazar eredményt a Csak színház és más semmi ki tudta használni, de érdekes módon a teljes lakosságot valahogy nem igazán hozza lázba ez a könnyed, nagyon is vicces sorozat.

 A múlt héten több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Kisvárosi doktor valami elképesztő magasságokba húzta a nézettségét és már-már olyan eredményeket szállít, mint anno A hegyi doktor - Újra rendel, ez pedig nem csak a saját műsorsávjának, de a Maradj talpon!-nak is jót tett. Ez a két produkció nagyon sok tévézőt érdekel, de mivel az utánuk következő műsorok vagy már máshol adott, vagy annyira nem tévézőcsalogató tartalmak, hogy nem igazán tudják felvenni a versenyt a főműsoridőben a mai napig a Halálcsillag-pozíciót betöltő Barátok közttel.

 Az RTL Klubon meglepetésre nem teljesít valami jól A mentalista utolsó évada, úgy látszik, az új környezet és stílus kevésbé jön be a nézőknek. A Valótársak nézettsége egy ideje stagnálni látszik a teljes lakosságban, ami jó hír, főleg hogy az évad vége felé úgy tudja ezt a szintet tartani, hogy a célközönségnél egy-két kivételtől eltekintve közel folyamatosan a hét legnézettebb sorozata szokott lenni.

 A TV2-vel kapcsolatban sok mindent nem tudok most mondani; szombat este jól hozott számukra a Bujtor István-film, vasárnap pedig habár a teljes lakosságban kikaptak a filmjeik, a célközönségnél elverték az RTL Klubot. A hétköznap délutáni telenovelláik most nem hoznak valami magas nézettséget, de ez is elég ahhoz, hogy nyerjék a műsorsávokat, mert a teljes lakosságban sem a Duna TV, sem pedig az RTL Klub nem tudja megelőzni őket. A Story Extra nézettsége picit csökkent és nem igazán hoz jobban mint a Szulejmán ismétlése.

 A hét legnézettebb sorozata a teljes lakosságban A szállító, míg a célközönségnél a Válótársak lett.

Hétfő:

TV2: Veronica aranya: 400 329 (16.9%), 18-49: 43 491 (6.6%)
Duna TV: Rex Rómában 15x07: 293 253 (12%), 18-49: 23 325 (3.5%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 233 315 (8.9%), 18-49: 55 957 (7.6%)

TV2: Szeretned kell!: 419 406 (14.2%), 18-49: 49 158 (5.6%)
Duna TV: Ridikül: 269 386 (9%), 18-49: 28 532 (3.2%)

RTL Klub: Story Extra: 267 263 (8.6%), 18-49: 89 223 (9.3%)

RTL Klub: Híradó: 896 632 (23.3%), 18-49: 225 858 (18.8%)
TV2: Tények: 757 898 (19.1%), 18-49: 192 549 (15.4%)
Duna TV: Híradó: 234 362 (6.4%), 18-49: 14 947 (1.3%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 4x11: 517 888 (12.2%), 18-49: 47 799 (3.5%)

RTL Klub: Fókusz: 801 907 (18.7%), 18-49: 261 705 (18.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 738 886 (16%), 18-49: 302 407 (19.2%)
TV2: Jóban rosszban: 646 270 (14.1%), 18-49: 179 745 (11.7%)
Duna TV: Maradj talpon!: 521 897 (11.3%), 18-49: 82 953 (5.3%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 383 381 (8.2%), 18-49: 85 073 (5%)

RTL Klub: Barátok közt 7741-7742.: 1 041 080 (22.6%), 18-49: 367 218 (21.1%)
Duna TV: Kékfény: 420 864 (9.2%), 18-49: 90 211 (5.2%)

RTL Klub: Mi kell a nőnek?: 471 748 (17.1%), 18-49: 243 971 (19.7%)
TV2: Megtört város: 217 937 (7.1%), 18-49: 76 780 (5.6%)
Duna TV: Bosszú 4x12: 155 152 (4.3%), 18-49: 23 749 (1.5%)

Duna TV: Utam az iskolába: 61 529 (3.4%), 18-49: 16 074 (1.8%)

TV2: Mennyei tippek 1x05: 85 701 (5.1%), 18-49: 45 155 (5.6%)

Kedd:

TV2: Veronica aranya: 422 247 (17.9%), 18-49: 52 173 (8.2%)
Duna TV: Rex Rómában 15x08: 257 490 (10.7%), 18-49: 29 567 (4.6%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 273 813 (10.3%), 18-49: 49 564 (6.8%)

TV2: Szeretned kell!: 468 299 (15.1%), 18-49: 59 872 (6.7%)
Duna TV: Ridikül: 287 155 (9.1%), 18-49: 20 509 (2.3%)

RTL Klub: Story Extra: 318 037 (9.7%), 18-49: 87 028 (9.2%)

RTL Klub: Híradó: 1 029 394 (26.3%), 18-49: 256 618 (21.1%)
TV2: Tények: 808 502 (20.3%), 18-49: 221 139 (17.8%)
Duna TV: Híradó: 228 519 (6%), 18-49: 27 687 (2.4%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 4x12: 572 567 (13.7%), 18-49: 56 923 (4.3%)

RTL Klub: Fókusz: 796 704 (18.9%), 18-49: 235 380 (17.5%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 802 403 (17.6%), 18-49: 351 453 (22.4%)
TV2: Jóban rosszban: 604 993 (13.4%), 18-49: 178 048 (11.9%)
Duna TV: Maradj talpon!: 501 659 (11%), 18-49: 62 049 (4%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 382 173 (8.3%), 18-49: 96 116 (5.7%)
M3: Életképek: 284 466 (6.2%), 18-49: nincs adat

RTL Klub: Barátok közt 7743-7744.: 1 067 251 (23.3%), 18-49: 397 878 (22.9%)
Duna TV: Önök kérték: 263 340 (5.8%), 18-49: 16 081 (0.9%)

Film+: Ölve vagy halva: 293 183 (8.2%), 18-49: 109 911 (7.4%)

RTL Klub: A mentalista 7x03: 579 258 (16.5%), 18-49: 268 948 (18.4%)
TV2: Sherlock és Watson 3x03: 134 390 (3.6%), 18-49: 57 531 (3.7%)
Duna TV: Laura rejtélyei 1x14: 133 782 (3.7%), 18-49: 6 920 (0.5%)

RTL Klub: XXI. század: 299 590 (12.5%), 18-49: 144 268 (13.5%)
TV2: Hűtlen vágyak 1x10: 132 314 (5.4%), 18-49: 59 967 (5.5%)
Duna TV: A Nagyok: 40 197 (1.5%), 18-49: 1 274 (0.1%)

RTL Klub: Híradó: 248 530 (12.5%), 18-49: 118 795 (13.6%)
Duna TV: MüpArt Classic: 7 198 (0.5%), 18-49: 73 (0%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 141 436 (9.6%), 18-49: 57 506 (8.6%)
TV2: Propaganda: 68 822 (4.6%), 18-49: 30 105 (4.5%)

Szerda:

TV2: Paloma: 293 924 (16.1%), 18-49: nincs adat

TV2: Veronica aranya: 461 346 (18.9%), 18-49: 66 549 (8.9%)
Duna TV: Rex Rómában 15x09: 210 859 (8.4%), 18-49: 28 293 (3.7%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 275 958 (10.3%), 18-49: 59 158 (7.1%)

TV2: Szeretned kell!: 459 045 (14.8%), 18-49: 64 583 (6.6%)
Duna TV: Ridikül: 290 324 (9.3%), 18-49: 35 450 (3.6%)

RTL Klub: Story Extra: 338 192 (10.4%), 18-49: 103 841 (10%)

RTL Klub: Híradó: 1 013 629 (25.5%), 18-49: 281 519 (21.9%)
TV2: Tények: 752 920 (18.7%), 18-49: 178 260 (13.6%)
Duna TV: Híradó: 240 177 (6.2%), 18-49: 20 782 (1.7%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 4x13 (évadzáró): 555 666 (13.2%), 18-49: 70 324 (5.1%)

RTL Klub: Fókusz: 872 883 (20.4%), 18-49: 269 165 (19.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 788 800 (17.2%), 18-49: 344 238 (21%)
TV2: Jóban rosszban: 626 830 (13.9%), 18-49: 176 986 (11.3%)
Duna TV: Maradj talpon!: 511 434 (11.2%), 18-49: 72 585 (4.5%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 389 836 (8.4%), 18-49: 97 070 (5.5%)
Cool TV: A mentalista 5x15: 277 965 (6%), 18-49: 125 386 (7.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7745-7746.: 1 072 640 (23.4%), 18-49: 387 525 (21.6%)
Duna TV: Hawaii Five-0 1x04: 198 814 (4.3%), 18-49: 41 188 (2.3%)

Cool TV: Dr. Csont 7x08: 311 635 (7.7%), 18-49: 170 553 (10.1%)

RTL Klub: Szulejmán 158.: 801 504 (21.7%), 18-49: 250 576 (15.9%)
TV2: Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag: 237 487 (7.9%), 18-49: 128 558 (9.8%)
Duna TV: Emberrablás és váltságdíj 2x01: 137 655 (3.7%), 18-49: 18 311 (1.2%)

RTL Klub: Házon kívül: 477 067 (18.4%), 18-49: 169 485 (14.5%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 5x15: 64 558 (2.5%), 18-49: 29 764 (2.6%)

RTL Klub: Híradó: 304 882 (14%), 18-49: 118 675 (11.7%)
Duna TV: Római helyszínelők 3x20 (sorozatfinálé): 63 555 (3.6%), 18-49: 15 065 (1.8%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 190 573 (11.7%), 18-49: 68 115 (8.8%)

Csütörtök:

TV2: Veronica aranya: 401 909 (16.3%), 18-49: 65 567 (8.9%)
Duna TV: Rex Rómában 15x10: 261 783 (11%), 18-49: 26 916 (3.8%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 249 192 (8.9%), 18-49: 42 178 (5%)

TV2: Szeretned kell!: 461 650 (14.4%), 18-49: 73 273 (7.5%)
Duna TV: Ridikül: 234 097 (7.2%), 18-49: 27 304 (2.8%)

RTL Klub: Story Extra: 272 647 (8.1%), 18-49: 60 093 (5.9%)

RTL Klub: Híradó: 877 086 (22.7%), 18-49: 220 945 (18.3%)
TV2: Tények: 789 742 (20%), 18-49: 221 379 (17.8%)
Duna TV: Híradó: 206 770 (5.5%), 18-49: 24 403 (2.1%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 5x01: 583 018 (14.1%), 18-49: 78 474 (5.9%)

RTL Klub: Fókusz: 762 763 (18.1%), 18-49: 241 976 (17.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 786 871 (17.4%), 18-49: 358 130 (23.1%)
TV2: Jóban rosszban: 670 785 (15%), 18-49: 205 080 (13.6%)
Duna TV: Maradj talpon!: 476 330 (10.5%), 18-49: 36 087 (2.3%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 417 905 (9.1%), 18-49: 106 480 (6.4%)

RTL Klub: Barátok közt 7747-7748.: 959 725 (21.1%), 18-49: 357 960 (21.4%)
Duna TV: Páva Gála - Újévköszöntő Gálaműsor 1.: 243 887 (5.4%), 18-49: 20 980 (1.3%)

RTL Klub: Válótársak 1x09: 662 731 (17.5%), 18-49: 329 239 (21.6%)
TV2: NCIS: Los Angeles 6x02: 286 359 (7.5%), 18-49: 77 257 (5%)
Duna TV: Páva Gála - Újévköszöntő Gálaműsor 2.: 225 526 (6.1%), 18-49: 22 110 (1.5%)

RTL Klub: Gyilkos elmék 8x21: 323 453 (12.7%), 18-49: 172 504 (15.5%)
TV2: NCIS: Los Angeles 6x03: 235 258 (9.1%), 18-49: 70 690 (6.3%)
Duna TV: Eldorádó: 59 594 (2.9%), 18-49: 11 256 (1.2%)

RTL Klub: Híradó: 208 505 (12.1%), 18-49: 110 718 (13.7%)
TV2: Felejthetetlen 2x03: 147 972 (9.8%), 18-49: 45 258 (6.4%)

Péntek:

TV2: Veronica aranya: 449 550 (17.9%), 18-49: 56 067 (8.2%)
Duna TV: Rex Rómában 15x11: 217 913 (8.6%), 18-49: 21 942 (3.2%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 224 117 (8.2%), 18-49: 39 928 (5.3%)

TV2: Szeretned kell!: 448 968 (14.3%), 18-49: 49 338 (5.7%)
Duna TV: Ridikül: 270 670 (8.6%), 18-49: 18 025 (2.1%)

RTL Klub: Story Extra: 287 916 (8.7%), 18-49: 80 356 (8.7%)

RTL Klub: Híradó: 826 584 (21.5%), 18-49: 211 980 (18.7%)
TV2: Tények: 732 029 (18.6%), 18-49: 146 585 (12.5%)
Duna TV: Híradó: 195 644 (5.2%), 18-49: 21 764 (2%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 5x02: 514 164 (12.3%), 18-49: 45 883 (3.6%)

RTL Klub: Fókusz: 866 241 (20.4%), 18-49: 255 129 (19.9%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 747 209 (16.7%), 18-49: 304 328 (20.5%)
TV2: Jóban rosszban: 592 702 (13.4%), 18-49: 164 912 (11.6%)
Duna TV: Maradj talpon!: 453 661 (10.2%), 18-49: 45 990 (3.1%)

M4Sport: Vízilabda: Női Európa-bajnokság: Magyarország - Hollandia: 328 000 (7.7%), 18-49: nincs adat

TV2: Magánnyomozók (ism.): 427 037 (9.4%), 18-49: 102 553 (6.4%)

RTL Klub: Barátok közt 7749-7750.: 991 062 (21.9%), 18-49: 349 694 (21.4%)
Duna TV: Mindenből egy van 4x03: 118 196 (2.6%), 18-49: 21 426 (1.3%)

RTL Klub: Hova lettek Morganék?: 555 020 (16.7%), 18-49: 228 129 (16.3%)
TV2: X-Men 2.: 229 111 (7.2%), 18-49: 110 472 (8.2%)
Duna TV: Az ajtó: 168 656 (4.9%), 18-49: 47 888 (3.4%)

RTL Klub: Híradó: 274 365 (13.6%), 18-49: 104 688 (10.7%)
Duna TV: Sherlock 3x01: 52 784 (2.9%), 18-49: 20 574 (2.4%)

Szombat:

TV2: Kuzey Güney - Tűz és víz: 299 210 (11%), 18-49: nincs adat

TV2: Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (ism.): 353 150 (10.6%), 18-49: 124 851 (11%)
Duna TV: Egy pikoló világos: 234 516 (7.4%), 18-49: 20 917 (1.9%)

RTL Klub: Káoszelmélet: 229 486 (6.6%), 18-49: 82 711 (7.1%)

Duna TV: Gasztroangyal - Selmecbánya: 436 104 (11.7%), 18-49: 52 344 (4.3%)

RTL Klub: Híradó: 908 525 (22.3%), 18-49: 221 516 (16.9%)
TV2: Tények: 774 394 (19%), 18-49: 219 164 (16.7%)
Duna TV: Híradó: 272 986 (6.8%), 18-49: 39 622 (3.1%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 488 680 (11.2%), 18-49: 47 475 (3.3%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 846 901 (19.5%), 18-49: 231 569 (16.4%)
TV2: Az elvarázsolt dollár: 647 598 (14%), 18-49: 206 072 (12.8%)

RTL Klub: Kincsvadászok társasága: 533 172 (11.4%), 18-49: 212 775 (12.8%)

Duna TV: A Dal 5x01: 654 085 (14.2%), 18-49: 132 174 (7.8%)

RTL Klub: Harcban élve: 480 532 (13.1%), 18-49: 197 172 (12.5%)
TV2: S.W.A.T. - Különleges kommandó: 359 164 (9.8%), 18-49: 106 901 (6.8%)

Duna TV: A keresztapa: 193 440 (7.6%), 18-49: 61 351 (5.1%)

TV2: A gyűjtő: 173 848 (11.5%), 18-49: 70 698 (9.1%)
RTL Klub: Az ördög kriptája: 154 764 (8.8%), 18-49: 76 553 (8.5%)

Vasárnap:

TV2: Gyilkos sorok 8x06: 277 037 (8.4%), 18-49: nincs adat

RTL Klub: A szív bajnokai: 445 610 (12%), 18-49: 145 382 (10%).
Duna TV: Csak kétszer élsz!: 266 849 (7.6%), 18-49: 55 514 (4.2%)

TV2: Ajkamon lakat: 224 382 (5.8%), 18-49: 79 542 (5.5%)

Duna TV: Hogy volt?!: 228 254 (5.5%), 18-49: 25 637 (1.6%)

RTL Klub: Híradó: 1 158 037 (24.6%), 18-49: 343 321 (19.4%)
TV2: Tények: 832 439 (17.6%), 18-49: 288 204 (16.2%)
Duna TV: Híradó: 220 458 (4.7%), 18-49: 27 882 (1.6%)

Duna TV: A muskétások 2x10 (évadzáró): 226 931 (4.6%), 18-49: 20 092 (1.1%)

RTL Klub: A szállító 2x04: 850 273 (17.2%), 18-49: 216 396 (11.7%)
TV2: Csizmás, a kandúr: 685 432 (13.8%), 18-49: 357 000 (18.9%)

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 648 109 (13%), 18-49: 103 583 (5.4%)

RTL Klub: Bolondok aranya: 649 484 (14.2%), 18-49: 235 805 (12.5%)

TV2: A Múmia - A Sárkánycsászár sírja: 443 307 (11.2%), 18-49: 250 577 (14.4%)

Duna TV: Csak színház és más semmi 1x03: 262 769 (6.1%), 18-49: 61 553 (3.3%)

RTL Klub: Túl mindenen: 252 215 (11.2%), 18-49: 96 717 (8.9%)
Duna TV: Az utolsó dobás: 112 264 (4.3%), 18-49: 36 648 (2.9%)

TV2: Watchmen - Az őrzők: 135 226 (10.2%), 18-49: 85 750 (13%)

Duna TV: Egy hét Marilynnel: 41 850 (3.6%), 18-49: 13 932 (2.4%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: mediaklikk.hu / Penziás Nikolett

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása