Magyar akciósorozat jön karácsonykor az RTLII-re

2015. december 08. - Jasinka Ádám

 A Való Világ powered by Big Brother hír kapcsán éreztem ugyanazt, mint most, amikor az RTLII ünnepi tévéműsorában felfedeztem a Szérum című, a Glomax Entertainment - nemzetközi produkciós cég - támogatásával készült magyar akcióthriller sorozatot. A Stone in the River címre is hallgató széria idén februártól már elérhető volt a forgalmazók számára magyar valamint angol nyelven és ha jól olvastam, akkor az RTL Klubnak annyi köze van hozzá, hogy megvette a vetítési jogokat, azaz nem saját gyártás, mint a Válótársak. Emiatt érthető is, hogy miért nem kap olyan nagy reklámot, mint az amúgy korrekt nézettséget szállító, főadón képernyőn levő széria.

szerum.jpg

 A Szérum nyolc 52 perces epizódból áll és a sorozat első öt részét az ünnepi időszakban, december 21. és 25. között le is vetítik az RTLII-n 22:30-as kezdési időponttal. A sorozat műfaja akció, de az ajánló alapján a rejtélyeknek sincs híján a történet, amely szerint 1986-ban, egy Csernobilhoz közeli folyón, a végzetes atomrobbanás idején egy turistahajónak, és a rajta utazó 116 embernek is nyoma vész. A hajó azonban nem volt átlagos, ugyanis egy gyógyszergyár titkos emberkísérleteket folytatott rajta, amely során kifejlesztettek egy rejtélyes és különleges vakcinát. A gyógyszergyár egy láncvírus elterjesztésével próbál a csőd elől menekülni, a tulajdonosa pedig minden áron hatalmas vagyonra akar szert tenni. Az emberkísérleteknek helyet adó hajó roncsát, rajta a bizonyítékokkal egy felszámolás szélére sodródott kórház alá rejtették el, ahol azonban rejtélyes gyilkosság történik és kormányzati körökig elérő összeesküvésekre derül fény, miközben a három főszereplő, akik mind ebbe a kórházba kerülnek, egyre inkább részesei lesznek az eseményeknek.

 A Szérum december 21-én, 22:30-kor debütál az RTLII-n és a premier hetén le is darálja a tévéadó a szezon első felét. A sorozat főbb szereplőit Pető Kata, Czukor Balázs, Kálid Artúr, Vasvári Csaba, Mikola Gergely, Egres Katinka, Sztárek Andrea, Jakab Csaba, Seress Zoltán, Ruszina Szabolcs és Dóczy Péter játsszák. A széria rendezője Tóth Gergely. A hivatalos honlap szerint pedig már el is kezdték fejleszteni az esetleges második évad forgatókönyveit, ami azt is jelentheti, hogy nincs lezárása az évadnak, vagy van egy olyan ajtó a fináléban, amin tovább lehet a történetet görgetni.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: RTLII Sajtóklub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása