Itt vannak a CSI: Cyber helyszínelők című sorozat magyar hangjai

2015. november 30. - Jasinka Ádám

 Az AXN-en novemberben debütált egy különleges, zsenikből álló csapat munkáját nyomon követő széria, a Skorpió - Agymenők akcióban, melynek köszönhetően egy kissé már belekóstolhattunk a kiber világban zajló támadásokba és azok kivédésbe. A héten, pontosabban december 2-án viszont egy olyan széria mutatkozik be a tévéadón, amiben kizárólag olyan bűnesetek lesznek terítéken, melyeket "arctalan emberek", az informatikában roppant jártas alakok követnek el.

csicyberhelyszinelokszinkron.jpg

 A CSI: Cyber helyszínelők a CSI: A helyszínelők harmadik spinoffja, és egyben az utolsó megmaradt CSI-széria is. Az Észak-Amerikában történő kiberbűnözéseket felderítő csapat tagjait zömében nagyon is ismert színészek alakítják; a főszereplőnőt A médium sztárja és az idén Oscar-díjjal jutalmazott Patricia Arquette formálja meg, állandó szereplőként pedig láthatjuk majd többek között James Van Der Beeket is.

 A főszereplőnőnek A médiumban Nagy-Kálózy Eszter volt a szinkronhangja, azonban ha jól emlékszem, akkor a CSI: A helyszínelők azon részében, melyben felvezették, bemutatták a CSI: Cyber-t, már Orosz Anna szinkronizálta, akit meg is tartottak a színésznő magyar hangjának. A másik, nagyon is népszerű színészt, James Van Der Beeket pedig most nem Markovics Tamás, hanem Széles Tamás szinkronizálja majd.

 A CSI: Cyber helyszínelők magyar változatát a sok más mellett a Trónok harcát és a Keresem...-et is jegyző Juhász Anna rendezi és az én legnagyobb örömömre az idei két kedvenc férfi hangomat, Fehér Tibort és Horváth-Töreki Gergelyt is beválogatta ebbe a szereposztásba. A sorozatban mellettük szinkronizál még Bogdányi Titanilla, Kerekes József és Szvetlov Balázs is, akit én a Túlélni Jack-et óta nem sokszor hallottam sorozatban. A stáblistáért köszönet az AXN-nek!

CSI: Cyber helyszínelők (CSI: Cyber)

Patricia Arquette - Orosz Anna
James Van Der Beek - Széles Tamás
Charley Koontz - Szvetlov Balázs
Peter MacNicol - Kerekes József
Jason George - Horváth-Töreki Gergely
Shad Moss - Fehér Tibor
Hayley Kiyoko - Bogdányi Titanilla

Magyar szöveg: Szojka László
Hangmérnök: Bokk Tamás
Vágó: Kránitz Bence
Gyártásvezető: Molnár Melinda
Szinkronrendező: Juhász Anna

A kép forrása: AXN

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása