Ők lesznek a Paloma című sorozat magyar hangjai

2015. november 26. - Jasinka Ádám

 A TV2-re idén utoljára érkezik a délutáni telenovellasávba új tartalom, ugyanis lassan itt a téli szünet a tévéadók számára is, és bár nem kétlem, hogy az ünnepi időszakban is lenne közönsége, pláne délutánonként a napi szappanos tartalmaknak, ilyenkor azért mégiscsak mást illik (?) adni. A szünet miatt így a hamarosan kifutó Fiorella váltása csak jövőre mutatkozik be, viszont a december elején befejeződő Az én bűnöm helyére már a finálé hetében érkezik is az újdonság, mégpedig a Paloma című, 2015-ös telenovella.

paloma.jpg

 A tévéadónál ezzel folytatják a Maricruz és a Fiorella kapcsán is megismert, "a főszereplő nevét használjuk címnek" mintát, ami látva ezen sorozatok sikerét, annyira nem is meglepő. Az már más kérdés, hogy erről rögtön a kávé ugrott be, de így legalább jobban meg lehet majd tolni a reklámokat.

 A TV2-nek egyébként idén megkérdőjelezhetetlenül a délutáni, telenovellasávja a legerősebb sorozatos sávja, amely házon belül levert eddig szinte mindent, legyen akár bejáratott márka, akár valami újdonság. Emiatt nem is csoda, hogy folyamatosan frissítik és töltik fel az új produkciókkal a láthatóan stabil és hűséges közönséggel rendelkező műsorblokkot, amin a Sherlock és Watson és A bura alatt című sorozatokat is elintéző Szulejmán sem talál fogást.

 A Paloma két korábbi, az 1970-es években nagy sikerrel futó telenovella újrafeldolgozása és Mexikóban idén június és november között vetítették le mind a 111 epizódját. A címszereplő a színes, nyüzsgő és változatos karakterekkel teli La Lagunillaban éli mindennapjait. Paloma mindamellett, hogy keményen dolgozik a napi megélhetésért, még segít is a rászoruló, reményvesztett embereken. Emellett pedig, mint minden fiatal lány, a szerelmet is keresi, a magyar hangja pedig a szinte sosem hibázó Bogdányi Titanilla lesz. A sorozat december 10-én, 15:15-kor debütál majd a TV2-n. A magyar változat stáblistájáért köszönet a TV2-nek!

Paloma (Amor de Barrio)

Renata Notni - Bogdányi Titanilla
Mané de la Parra - Szabó Máté
Manuel Landeta - Jakab Csaba
Juan Carlos Barreto - Laklóth Aladár
Marco Munoz - Tokaji Csaba
Alejandra García - Sipos Eszter
Pedro Moreno - Kisfalusi Lehel
Josh Gutiérrez - Moser Károly
Jessica Coch - F. Nagy Erika
Lisardo Guarinos - Kárpáti Levente
Montserrat Maranón - Orosz Anna
Gabriela Carrillo - Roatis Andrea
Marisol del Olmo - Zakariás Éva
Julieta Rosen - Szórádi Erika

Magyar szöveg: Frenkel Gergely
Hangmérnök: Takács György
Szinkronrendező: Zákányi Balázs
Stúdió: Masterfilm Digital

A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása