Magyar nézettség: 43. hét - Az RTL Klubon nem fogott ki semmi

2015. október 28. - Jasinka Ádám

 A Hungary's Got Talent a számomra meglepően közepes nézettségű kezdés után immáron másodjára volt képes növelni nézőtáborát és letaszította a zsinórban négy hete tartó elsőségéből a Sztárban sztárt, aminek úgy látszik nem feltétlenül tett jót Lewis Hamilton és a vasárnap este adott motorcsónakverseny Formula 1.

balazsdombinezettseg.jpg

 A két nagy showműsort érdemes kicsit a közönségarányuk alapján is összehasonlítani, ugyanis érdekes dolgokat lehet felfedezni. A Hungary's Got Talent adásideje a selejtezők alatt tudom, hogy rövidebb mint az élő adásokkal jelentkező Sztárban sztáré, de akkor is beszédesek a közönségarányok, mivel az RTL Klubos műsor a félórás bontásokat tekintve a teljes lakosságban 32,1%-ról 39,6%-ra tornázta fel az eredményeit, míg a TV2 saját gyártása iránti érdeklődés 32,8%-ról 29,1%-ra esett vissza a műsor legutóbbi epizódjának végére.

 A Sztárban sztár persze így is bitang erős és ezt ki is használta Friderikusz Sándor, aki az előző héten Rubint Rékával töltött el összezárva egy napot és ez olyan jól sikerült, hogy arra a szintre lépett a műsor nézettsége, ahol legutóbb a Gyurcsány Ferences adással volt. A jó felvezetést persze nem hagyta kihasználatlanul Sebestyén Balázs sem, ugyanis a Gyertek át szombat este! végre átlépte azt a 900 ezres küszöböt, amit eddig csak megközelíteni tudott.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy csütörtökön az Éjjel-nappal Budapest hatalmas pofont adott házon belül minden RTL Klubos produkciónak és azoknak az embereknek, akik leírták a sorozatot és azt mondták, hogy manapság a jó felvezetés mellett is az egyik legkevésbé nézett RTL Klubos műsor. Igen, ezzel most toronymagasan rám cáfolt az Éjjel-nappal Budapest, ugyanis nem csak, hogy nézettebb volt a Barátok köztnél a fiatal felnőttek körében, de a célközönségnél közel félmillió nézőt ültetett a tévéképernyők elé és ilyenre nem is tudom, legutóbb mikor volt példa.

 A múlt hét péntek több szempontból is izgalmas nézettségeket hozott. Először is, az RTL Klub jó lóra tett az Aranyhajjal, ugyanis több mint egymillióan figyelték ezt az animációs filmet, másrészt a Mamma Mia! című film most nem húzta ki a TV2-t a csávából és első félórás idősávban A hegyi doktor is leénekelte Meryl Streepet. A Duna TV általam sokszor magasztalt nézettségű sorozata ismét megugrotta a 600 ezres nézőszámot.

 A köztévénél maradva említsük meg a Laura rejtélyeit, ami meglepően jól nyitott és nem csak házon belül hozott korrektül, de verte a vele egyszerre adott A titkok könyvtárát is a teljes lakosságban. A Duna TV-s saját gyártások viszont már nem brillíroznak és a Játék határok nélkül nem tudja azt a nézettséget, amit tavaly, pedig akkor is egy RTL Klubos show volt az ellenfele, de most úgy látszik nem tudja kifogni a tehetségkutató vitorlájából a szelet Varga Edit és Gundel Takács Gábor.

 A sorozatok között a teljes lakosságban és a célközönségnél is a Szulejmán lett a legnézettebb.

Hétfő:

TV2: Veronica aranya: 426 564 (19.1%), 18-49: 71 104 (10.7%)
Duna TV: Rex felügyelő 7x07: 279 564 (12.2%), 18-49: 14 384 (2.1%)

RTL Klub: A mentalista 5x13 (ism.): 164 820 (6.5%), 18-49: 53 926 (7.2%)

TV2: Fiorella: 522 475 (18.2%), 18-49: 83 042 (9.7%)
Duna TV: Ridikül: 203 757 (7%), 18-49: 20 992 (2.4%)

RTL Klub: Fókusz: 321 224 (10.7%), 18-49: 94 408 (10.5%)

RTL Klub: Híradó: 871 419 (23.5%), 18-49: 226 413 (19.4%)
TV2: Tények: 796 511 (20.8%), 18-49: 194 069 (16%)
Duna TV: Híradó: 230 083 (6.5%), 18-49: 20 923 (1.9%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 7x09: 582 349 (14%), 18-49: 95 502 (7.1%)

RTL Klub: A konyhafőnök 3x11: 913 404 (20.5%), 18-49: 308 978 (20.1%)

TV2: Jóban rosszban: 750 032 (16.4%), 18-49: 232 320 (14.5%)
Duna TV: Maradj talpon!: 490 240 (10.7%), 18-49: 93 909 (5.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 867 162 (18.8%), 18-49: 365 206 (21.1%)
TV2: Az 50 milliós játszma 3x06: 769 673 (16.6%), 18-49: 239 249 (13.9%)

Duna TV: Kékfény: 470 406 (10.2%), 18-49: 106 605 (6.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7627-7628.: 1 115 637 (27.9%), 18-49: 402 722 (24.8%)
TV2: A milliomos szakács 1x07: 351 688 (9.2%), 18-49: 132 001 (8.4%)
Duna TV: Bosszú 4x02: 163 116 (4.1%), 18-49: 32 456 (2%)

RTL Klub: Dr. Csont 8x14 (ism.): 559 497 (20%), 18-49: 231 257 (18.6%)
Duna TV: Bábel: 51 927 (1.9%), 18-49: 21 871 (1.8%)

TV2: Az ősi prófécia 1x07: 128 527 (5.2%), 18-49: 60 679 (5.4%)

RTL Klub: Híradó: 395 911 (21.2%), 18-49: 141 399 (15.7%)
Duna TV: Magyar Krónika: 28 745 (1.5%), 18-49: 16 554 (1.8%)

TV2: Doktor D 2x06: 94 698 (6.7%), 18-49: 43 023 (6.4%)

Kedd:

TV2: Veronica aranya: 360 257 (17.1%), 18-49: 55 282 (8.4%)
Duna TV: Rex felügyelő 7x08: 228 501 (10.6%), 18-49: 25 690 (3.8%)

RTL Klub: A mentalista 5x14 (ism.): 146 897 (6.2%), 18-49: 55 342 (7.6%)

TV2: Fiorella: 551 710 (20.2%), 18-49: 89 933 (10.6%)
Duna TV: Ridikül: 174 738 (6.3%), 18-49: 22 104 (2.6%)

RTL Klub: Fókusz: 260 980 (9%), 18-49: 96 604 (10.7%)

TV2: Tények: 854 179 (22.8%), 18-49: 227 255 (18.7%)
RTL Klub: Híradó: 766 786 (21.3%), 18-49: 209 099 (17.9%)
Duna TV: Híradó: 192 721 (5.7%), 18-49: 22 489 (2%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 7x10: 554 450 (13.5%), 18-49: 81 768 (6.1%)

RTL Klub: A konyhafőnök 3x12: 923 228 (21.1%), 18-49: 323 359 (21.9%)

TV2: Jóban rosszban: 755 831 (16.9%), 18-49: 197 820 (13%)
Duna TV: Maradj talpon!: 356 399 (7.9%), 18-49: 47 961 (3.1%)

M3: Szomszédok: 275 957 (6%), 18-49: 130 571 (8.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 873 438 (18.7%), 18-49: 390 514 (22.5%)
TV2: Az 50 milliós játszma 3x07: 719 536 (15.4%), 18-49: 219 491 (12.7%)

Duna TV: Önök kérték: 250 921 (5.4%), 18-49: 26 630 (1.5%)

RTL Klub: Barátok közt 7629-7630.: 1 020 008 (24.5%), 18-49: 350 931 (20.6%)
Duna TV: Laura rejtélyei 1x01: 216 595 (5.3%), 18-49: 30 725 (1.8%)
TV2: A titkok könyvtára 1x08: 202 679 (5.2%), 18-49: 86 358 (5.4%)

RTL Klub: Castle 6x03: 495 535 (17%), 18-49: 178 515 (14.1%)
Duna TV: A Nagyok: 52 106 (1.7%), 18-49: 10 500 (0.8%)

TV2: Hawaii Five-0 5x15: 103 179 (4.2%), 18-49: 25 346 (2.4%)

Duna TV: MüpArt Classic: 13 071 (0.8%), 18-49: 2 236 (0.3%)

RTL Klub: Híradó: 289 380 (15.1%), 18-49: 92 939 (10.9%)

RTL Klub: XXI. század: 208 964 (14.5%), 18-49: 54 754 (8.5%)
TV2: Franklin és Bash 2x09: 37 789 (2.8%), 18-49: 13 893 (2.3%)

Szerda:

TV2: Veronica aranya: 377 958 (19.4%), 18-49: 65 391 (10.5%)
Duna TV: Rex felügyelő 7x09: 189 531 (9.5%), 18-49: 7 954 (1.2%)

RTL Klub: A mentalista 5x15 (ism.): 137 735 (6.3%), 18-49: 51 050 (7.3%)

TV2: Fiorella: 537 667 (21.2%), 18-49: 86 059 (10.7%)
Duna TV: Ridikül: 162 484 (6.4%), 18-49: 11 936 (1.5%)

RTL Klub: Fókusz: 253 147 (9.6%), 18-49: 79 340 (9.5%)

TV2: Tények: 842 193 (23.2%), 18-49: 209 510 (17.8%)
RTL Klub: Híradó: 757 548 (21.7%), 18-49: 211 894 (19%)
Duna TV: Híradó: 164 168 (5%), 18-49: 14 451 (1.4%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 7x11: 579 298 (14.3%), 18-49: 108 939 (8.1%)

RTL Klub: A konyhafőnök 3x13: 963 488 (22.3%), 18-49: 354 093 (23.7%)

TV2: Jóban rosszban: 679 140 (15.4%), 18-49: 216 284 (14%)
Duna TV: Maradj talpon!: 441 643 (9.9%), 18-49: 70 916 (4.5%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 878 545 (19.5%), 18-49: 399 034 (23.6%)
TV2: Az 50 milliós játszma 3x08: 704 825 (15.6%), 18-49: 215 499 (12.8%)

Duna TV: Szabadság tér '89: 123 578 (2.7%), 18-49: 17 267 (1%)

Cool TV: Dr. Csont 5x16: 268 020 (6.4%), 18-49: 138 113 (8.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7631-7632.: 1 109 951 (27.3%), 18-49: 401 706 (24%)
TV2: Hazudj, ha tudsz! 2x19: 182 196 (4.7%), 18-49: 59 079 (3.7%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 5x05: 91 812 (2.2%), 18-49: 28 276 (1.7%)

RTL Klub: Szulejmán 146.: 762 555 (25.1%), 18-49: 256 278 (19.8%)
Duna TV: Római helyszínelők 3x10: 65 214 (2%), 18-49: 13 701 (1%)

TV2: Lángoló Chicago 2x16: 112 796 (4.4%), 18-49: 35 881 (3.2%)

RTL Klub: Híradó: 361 383 (19%), 18-49: 146 974 (16.8%)

RTL Klub: Házon kívül: 269 534 (18.6%), 18-49: 99 171 (14.6%)
TV2: Életfogytig zsaru 1x08 (ism.): 63 145 (4.4%), 18-49: 18 586 (2.8%)

Csütörtök:

TV2: Veronica aranya: 386 450 (18.6%), 18-49: 64 509 (10%)
RTL Klub: A mentalista 5x17 (ism.): 154 546 (7.3%), 18-49: 50 538 (7.7%)

Duna TV: Szerencse híradó: 122 707 (6%), 18-49: 6 825 (1.1%)

Duna TV: Ridikül: 182 219 (7.4%), 18-49: 6 825 (0.9%)

TV2: Fiorella: 498 443 (19.2%), 18-49: 78 257 (9.8%)
RTL Klub: Fókusz: 255 169 (9.8%), 18-49: 82 691 (10.4%)

RTL Klub: Híradó: 815 349 (24.4%), 18-49: 232 057 (23%)
TV2: Tények: 769 079 (22%), 18-49: 188 552 (17.7%)
Duna TV: Híradó: 179 279 (5.7%), 18-49: 7 924 (0.8%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 7x12: 539 246 (13.9%), 18-49: 79 262 (6.6%)

RTL Klub: A konyhafőnök 3x14: 953 549 (22.7%), 18-49: 358 417 (26.3%)

TV2: Jóban rosszban: 663 446 (15.5%), 18-49: 199 808 (14.2%)
Duna TV: Maradj talpon!: 458 583 (10.5%), 18-49: 70 830 (4.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 949 850 (20.7%), 18-49: 468 298 (28%)
TV2: Az 50 milliós játszma 3x09: 711 321 (15.5%), 18-49: 204 945 (12.3%)

Duna TV: Apácashow: 383 685 (8.6%), 18-49: 80 911 (4.8%)

Film+: Féktelenül: 327 839 (8.5%), 18-49: 162 819 (10.6%)

RTL Klub: Barátok közt 7633-7634.: 1 056 865 (24.8%), 18-49: 410 461 (24.6%)
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 364 067 (9.1%), 18-49: 115 433 (7.2%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 9x18: 487 095 (15.3%), 18-49: 220 364 (16.2%)

TV2: NCIS 12x24 (évadzáró): 237 700 (8.7%), 18-49: 85 230 (7%)
Duna TV: A mérkőzés: 40 676 (1.9%), 18-49: 8 902 (0.9%)

RTL Klub: Híradó: 328 440 (14.3%), 18-49: 142 507 (13.5%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 232 816 (12.7%), 18-49: 96 404 (11.3%)
TV2: Felejthetetlen 1x14 (ism.): 172 134 (10.1%), 18-49: 55 851 (7%)

Péntek:

RTL Klub: Scooby-Doo - A nagy csapat: 316 611 (11.3%), 18-49: 151 587 (14.5%)
TV2: Hanta Boy: 253 273 (9.1%), 18-49: 88 169 (8.4%)

Duna TV: Melbourne 1956: 161 521 (5.5%), 18-49: 15 625 (1.4%)

RTL Klub: Híradó: 896 210 (23%), 18-49: 287 660 (21.6%)
TV2: Tények: 788 847 (20.8%), 18-49: 206 901 (15.9%)
Duna TV: Híradó: 160 074 (4.3%), 18-49: 8 886 (0.7%)

Duna TV: A hegyi doktor - Újra rendel 7x13: 604 258 (14%), 18-49: 76 410 (5.1%)

RTL Klub: Aranyhaj és a nagy gubanc: 1 037 930 (22.4%), 18-49: 515 819 (30.3%)
TV2: Mamma Mia!: 554 175 (12%), 18-49: 193 328 (11.4%)

Duna TV: Maradj talpon!: 486 047 (10.3%), 18-49: 41 460 (2.4%)

Duna TV: Fölszállott a páva 3x08: 323 787 (7%), 18-49: 43 454 (2.5%)

RTL Klub: Másnaposok 2.: 676 682 (17.9%), 18-49: 372 900 (23.1%)
TV2: Apa ég!: 363 144 (10.3%), 18-49: 155 914 (10.1%)

Duna TV: Szabadság, szerelem: 187 256 (5.5%), 18-49: 50 150 (3.3%)

RTL Klub: Híradó: 323 044 (12.6%), 18-49: 151 926 (12.5%)

RTL Klub: 6:3, avagy játszd újra, Tutti!: 153 435 (10.6%), 18-49: 81 843 (11.5%)
TV2: A berni követ: 108 918 (7.1%), 18-49: 40 102 (5.2%)
Duna TV: Égjen inkább az olajmező...: 68 255 (3.8%), 18-49: 23 620 (2.6%)

Szombat:

Duna TV: Csárdáskirálynő: 157 035 (7.1%), 18-49: 11 106 (1.4%)

TV2: Pincérlány - Édesen is csípős: 222 769 (8.9%), 18-49: 55 305 (6.2%)

RTL Klub: Scooby-Doo 2.: 198 093 (7.7%), 18-49: 80 288 (8.9%)

Duna TV: Gasztroangyal - Gömörszőlős: 340 508 (12%), 18-49: 41 264 (4.3%)

RTL Klub: Híradó: 849 499 (22.8%), 18-49: 256 837 (20.5%)
TV2: Tények: 689 431 (18.5%), 18-49: 160 355 (12.8%)
Duna TV: Híradó: 227 983 (6.3%), 18-49: 30 061 (2.5%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 382 766 (9.2%), 18-49: 46 525 (3.2%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 873 825 (20.4%), 18-49: 288 389 (18.9%)
TV2: Narnia Krónikái - A Hajnalvándor útja: 394 231 (8.7%), 18-49: 179 161 (10.6%)

Duna TV: Játék határok nélkül 2x02: 354 070 (7.6%), 18-49: 84 414 (4.9%)

RTL Klub: Hungary's Got Talent 1x03: 1 662 126 (35.7%), 18-49: 634 344 (35.5%)

Duna TV: Ments meg, Uram!: 130 680 (3.2%), 18-49: 21 313 (1.3%)

TV2: Halálos iramban - Ötödik sebesség: 404 459 (12%), 18-49: 197 461 (13.4%)

RTL Klub: Gyertek át szombat este! 1x07: 907 192 (23.3%), 18-49: 373 518 (22.8%)

RTL Klub: Egy cipőben: 303 764 (15%), 18-49: 154 138 (15.8%)

Duna TV: Brazil: 27 239 (1.5%), 18-49: 14 373 (1.6%)

Vasárnap:

Duna TV: Tóparti látomás: 236 106 (7.9%), 18-49: 21 940 (2%)

RTL Klub: A szomszéd nője mindig zöldebb: 337 948 (10.3%), 18-49: 116 653 (9.8%)
TV2: Mamma Mia! (ism.): 307 342 (9.4%), 18-49: 108 660 (9.2%)

Duna TV: A muskétások 1x07: 258 178 (7%), 18-49: 30 996 (2.4%)

RTL Klub: Híradó: 960 513 (21.5%), 18-49: 322 792 (20.2%)
TV2: Tények: 910 342 (20.6%), 18-49: 246 582 (15.6%)
Duna TV: Híradó: 166 798 (3.8%), 18-49: 13 600 (0.9%)

Duna TV: Hogy volt?!: 171 832 (3.6%), 18-49: 20 596 (1.2%)

TV2: Sztárban sztár 3x05: 1 542 102 (31.1%), 18-49: 563 283 (28.9%)
RTL Klub: Perzsia hercege - Az idő homokja: 819 294 (16.5%), 18-49: 369 601 (19%)

M4Sport: Formula 1 - Amerikai Nagydíj: 528 960 (11.5%), 18-49: 264 543 (13.9%)
Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 319 858 (6.3%), 18-49: 35 915 (1.8%)

RTL Klub: Az éhezők viadala: 414 462 (13.6%), 18-49: 229 087 (16.8%)
Duna TV: A király látogatása: 139 761 (3.5%), 18-49: 9 926 (0.6%)

TV2: Összezárva Friderikusszal 2x05: 993 113 (25.7%), 18-49: 349 701 (20.7%)

TV2: Ügynöklista 1x05: 167 841 (7.8%), 18-49: 50 480 (5.1%)
Duna TV: Budavári Palotakoncert 2015: 38 930 (1.6%), 18-49: 13 362 (1.2%)

Duna TV: A gyilkos médium: 47 229 (3.5%), 18-49: 9 439 (1.5%)

TV2: Keletről jött emberek - A kunok 1.: 75 637 (6.3%), 18-49: 26 822 (4.7%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása