Teljesen felborul az RTL Klub műsorrendje

2015. október 27. - Jasinka Ádám

 Az RTL Klub idén harmadszor kalibrálja újra az őszi kínálatát és harmadjára jelentkezik teljesen új műsorfelhozatallal. Az 1 perc és nyersz! indította be náluk az őszt, amelyet aztán A konyhafőnök követett, melyből jelenleg is láthatjuk az új, harmadik évados részeket. A főzős reality fináléja után azonban valami olyan jön, amire én személy szerint már régóta várok; az RTL Klub végre rendbe teszi a délutánját.

 Ez ugyanis az a terep a délelőtt mellett, ahol nem nagyon akad legyőzője a TV2-nek és úgy tűnt, mintha a Dr. Tóth óta nem nagyon próbálkozna semmi érdemlegessel és ismétlésekkel, régi telenovellákkal rakta tele délutáni kínálatát az RTL Klub. A novemberi változás, ha úgy tetszik ismétlések tekintetében nem fog sok újítást hozni, de a felhozatal mindenképpen nagyobb nézettséget ígérhet, ugyanis a Híradót a főműsoridőben brutális nézettséget hozó Szulejmán ismétlései vezetik majd fel november 9-től.

rtlklubmusorrendszulejman.jpg

 Az RTL Klub délutáni kínálatába a Szulejmánon felül érkezik még a Négyen négy ellen ismétlése, valamint A mentalista váltásaként a Nyomtalanul című krimi első szezonja.

 A főműsoridő is tartogat számunkra meglepetéseket; a Fókusz visszakerül a Híradó mögé és azzal, hogy november 9-től nem lesz napi vetélkedő az RTL Klubon, a Barátok közt újra barátibb időpontban, 20:45-kor kezdődik majd. Ezzel pedig el is érkeztünk a főműsoridő, de talán az egész RTL Klubos kínálat legizgalmasabb részéhez, az esti sorozatokhoz és saját gyártásokhoz.

 Hétfő esténként november 9-től a Dr. Csont tizedik évados premier részei kerülnek majd adásba 21:25-ös kezdéssel, keddenként a Barátok közt felvezetésével jön majd a Keresem a családom, a szerda, csütörtök és péntek este pedig egyelőre nagyrészt változatlannak ígérkezik, már ami a kora estéket illeti. Késő este és hajnalban ugyanis lesz pár premier az RTL Klubon; képernyőn lesz még novemberben is, igaz csak pár epizód erejéig az utolsó évadát taposó A főnök, de láthatjuk még a Totál szívás negyedik etapját, valamint november 13-án, 00:55-ös kezdéssel érkezik országos premierként Glenn Close főszereplésével A hatalom hálójában negyedik szezonja, ráadásul dupla részekkel.

 A hétvégi kínálatban egyelőre nincs változás és azt sem tudtuk még meg, hogy mikor és melyik nap indul majd a Válótársak, a tévéadó új, saját gyártású sorozata.

12:45: Éjjel-nappal Budapest (ism.)
13:55: Négyen négy ellen (ism.)
14:35: A szerelem foglyai
15:45: Nyomtalanul (1. évad)
16:45: Szulejmán (ism.)
18:00: Híradó
18:55: Fókusz
19:30: Éjjel-nappal Budapest
20:45: Barátok közt
21:20:

Hétfő: Dr. Csont (10. évad)
Kedd: Keresem a családom
Szerda: Szulejmán
Csütörtök: CSI: A helyszínelők (9. évad)
Péntek: Showder Klub (16. évad)

22:25: Híradó
22:55:

Hétfő: Glades - Tengerparti gyilkosságok (2. évad, ism.)
Kedd: XXI. század
Szerda: Házon kívül
Csütörtök: CSI: A helyszínelők (9. évad)
Péntek: Gyilkos elmék (8. évad)

23:30/00:00: Magyarul Balóval

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása