Szünet nélkül folytatódik a köztévé fantasy-je

2015. október 20. - Jasinka Ádám

 Az Egyszer volt, hol nem volt anno nagyon jó nézettséggel mutatkozott be vasárnap este, a Magyarország, szeretlek! felvezetésével, majd miután kikerült az akkoriban remekül teljesítő showműsor mögül és kedd esténként láthatták a tévézők, már kevésbé végzett olyan előkelő helyen a toplistán. A teljes lakosságot nem igazán tudta megnyerni magának a sorozat, viszont a fiatal felnőttek igencsak ráfanyalodtak a varázslatos történetre.

egyszervoltholnemvolt.jpg

 A második szezon viszont ezek ellenére sem kapta meg az előkelő, főműsoridős idősávot és hétvége délutánra pakolták, ami csak elsőre tűnik olyan rossz helynek. A Gasztroangyal előtt ugyanis a Doc Martin kifejezetten jól érezte magát és a nézők is kedvelték a dokit, ám a matiné sáv mégsem vált be ennél a mesés fantasy-nél és még kevesebben nézték, mint az első etapot. Ennek is volt köszönhető talán az, hogy a folytatást a megújult, de a sorozathoz profilban jobban passzoló M2/Petőfi TV-re rakták.

 A sorozat pedig úgy látszik hozza azt, amit elvárnak tőle, ugyanis a harmadik évad fináléja után érkezik is a negyedik szezon. Az Egyszer volt, hol nem voltból jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban az ötödik etapot láthatják a nézők, azaz nem lesz olyan nagy a köztévé lemaradása, ha megszakítás nélkül, tartva a heti egy részes tempót, vetíti a sorozatot. A negyedik szezonban feltűnik majd Feketeszakáll, Ariel, Pinokkió, Szörnyella de Frász, Demóna és megelevenedik a Jégvarázs című film is. Az új évad premierje november 4-én, szerda este lesz az M2/Petőfi TV-n.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: entertainmentoutlook.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása