Ők lesznek a Foglalkozásuk: Amerikai című sorozat magyar hangjai

2015. augusztus 21. - Jasinka Ádám

 A nyár közepén derült ki, hogy az RTL Klubnál vannak a The Americans című alvó orosz ügynökös drámasorozat vetítési jogai, valamint megtudtuk azt is, hogy nem kell a bemutatásra olyan sokat várnunk, mivel ősszel érkezik majd a Cool TV-re ez a széria. Azóta már lehullt a lepel arról is, hogy szeptember 3-án, késő este debütál hazánkban a Foglalkozásuk: Amerikai.

 Az internetre feltöltött, valamint a tévében is vélhetően leadott ajánlókból már kitalálható volt, hogy a sorozat magyar hangjai között ott lesz Szabó Máté, Zakariás Éva és Széles Tamás is, a többiekről viszont eddig nem sokat lehetett tudni. Az RTL-nek köszönhetően most azonban elolvashatjátok, hogy a szinkronrendező és nem mellesleg zseniális szinkronhang, Varga T. József kiket osztott be az egyes szereplőkhöz.

foglalkozasukamerikaiszinkron.jpg

 A két főszereplő, Keri Russell és Matthew Rhys is olyan hangot kapott, akivel korábban nem nagyon vagy csak kisebb szerepekben hallhattuk. Keri Russellt inkább filmekben láthattuk, ezért gyakran cserélődött a szinkronhangja, míg Matthew Rhys a Testvérek című sorozat egyik állandó szereplőjét formálta meg, ezért joggal gondolhatnánk, hogy van egy állandónak mondható szinkronhangja. Mivel azonban két magyar változat is készült a sorozathoz, ezért sem Seder Gábort, sem Crespo Rodrigot, sem a filmes hangjait nem lehet egyértelműen hozzá kötni.

 A sorozat többi szereplőjének is nagyrészt olyanok kölcsönzik majd a hangjukat, akik eddig vagy ritkán, vagy talán egyáltalán nem szólaltatták még meg őket és ez tényleg meglepetés, de nem gondolom, hogy emiatt, látatlanban, a párosítások meghallgatása nélkül előre kellene ítélkeznünk a minőségről. A szereposztást végigolvasva ugyanis nem tűnik ez rossz magyar változatnak, főleg hogy olyanok szinkronizálják a mellékszereplőket is, akik más sorozatban főszerepet visznek.

Foglalkozásuk: Amerikai (The Americans)

Keri Russell - Bognár Anna
Matthew Rhys - Szabó Máté
Holly Taylor - Laudon Andrea
Keidrich Sellati - Berecz Kristóf Uwe
Noah Emmerich - Széles Tamás
Annet Mahendru - Ősi Ildikó
Richard Thomas - Vári Attila
Susan Misner - Zakariás Éva
Alison Wright - Németh Kriszta
Margo Martindale - Menszátor Magdolna
Danny Flaherty - Baráth István
Maximiliano Hernández - Turi Bálint

Magyar szöveg: Monory Csaba Bulcs
Hangmérnök: Hadfi Dezső
Vágó: Kozma Judit
Gyártásvezető: Mázsár Gyula
Szinkronrendező: Varga T. József
Stúdió: Mikroszinkron

A kép forrása: Cool TV Sajtóklub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása