A FOX adta Magyarországon is, az Amerikai Egyesült Államokban brutálisan sikeressé és nézetté vált új, zenés sorozat, az Empire első évadát. A sorozathoz a Masterfilm Digitalban, Kertész Andrea rendezésében készült a magyar változat, ami kapcsán a tévécsatornának és a stúdiónak köszönhetően interjút készíthettem a történet szempontjából két, elég meghatározó karakter magyar hangjával. A Szatory Dáviddal készített interjút itt és itt, ebben a cikkben pedig a Bognár Gyöngyvérrel való beszélgetésemet olvashatjátok el.
A színésznő jelenleg a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja, de nem csak színházból, hanem a filmes munkáiról is ismerhetjük. Többek között szerepelt a díjnyertes A nagy füzetben is, ahol ő alakítja a főszereplő ikerpár édesanyját, de játszott már tévésorozatban is, amellett hogy számos sorozat és film magyar változatában a hangját is hallhatjuk. Ő szinkronizálja Gwendoline Christie-t a Trónok harcában, Viola Davist a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? című drámában és Taraji P. Hensont az Empire-ben. Legutóbbi nagy sorozatos szinkronszerepe Cookie, egy kimondottan szórakoztató, csípős stílusú karakter, akihez nagyon jól passzol Bognár Gyöngyvér különleges hangja.
Hogyan kezdtél szinkronizálni?
Legelőször Báthory Orsi hívott a Mafilmbe. Teljesen véletlenül találkoztunk egymással. A Stúdió K-ban voltam egy társasággal, néztünk egy előadást, ott volt ő is és hallotta a hangomat egyik asztaltól a másikig. Egyszer csak átszólt, hogy nincs-e kedvem szinkronizálni. Én meg mondtam, hogy hát dehogynem! Telefonszámot cseréltünk, másnap hívtak is, kimentem és ő ült a stúdióban mint szinkronrendező. Így kezdődött.
Tömegezés volt?
Persze, tömegezés, meg pici szerepek.
Nehéz volt beletanulni?
Nekem igen (nevet). Nem állítom, hogy ez egy könnyű munka, de nyilván akinek nagyon jó ritmusérzéke van, aki nagyon jól olvas, meg könnyen képes váltani, annak egyszerűbb. Nekem azért ez nem volt egy könnyű feladat.
Azért mostanra beleszoktál?
Igen, persze. Most már nem csak munka, hanem kimondottan élvezem is (nevet). Az elején is nagyon jó emberekkel volt szerencsém együtt dolgozni, akik megtanították ezt a szakmát nekem. Dezsőffy Rajz Katalin az egyik, akitől rengeteget tanultam.
Ő mostanában rendszeresen foglalkoztat is. A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? című sorozatot például közösen csináltátok.
A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? egy jó sorozat, szeretem. A Kati nagyon kemény szinkronrendező, de rendkívül plasztikus instrukciókat ad. Nagyon lehet érteni, hogy mik az elképzelései és segít abban, hogy ezeket hogyan tudod megcsinálni. Például hogy hova tegyed a hangot vagy hogy mit gondolj egyes jelenetek közben. Remekül instruál, sokat tanultam tőle.
Hálás feladat egy ilyen komolyabb, drámai szerep?
Hogyne, nagyon lehet vele azonosulni.
Volt a sorozatban egy olyan jelenet, amikor Annalise a tárgyalóteremben nagyon hadart. Azt nehéz volt egyszerre megcsinálni?
Persze, hiszen szájon és tempóban kellett lenni, ráadásul még a magyar hangsúlyt is jól kellett tartani, mivel ebben a sorozatban a színésznő (Viola Davis – a szerk.) nagyon leteszi a pontot, nagyon lefelé viszi a hangot, nem énekelget úgy, ahogy általában a legtöbb szereplő az amerikai filmekben. Nem szó szerinti éneklésre gondolok persze, hanem arra, hogy nála figyelni kellett, hogy kevés dallam legyen a mondatokban és meg kellett próbálni minél szikárabban, minél szárazabban beszélni, mivel egy határozott, visszafogott, érzelmeit visszanyomó nőt alakít.
Nehéz volt, hogy ebben a jelenetben hangban ott legyek, főleg amikor nagyon közelről mutatják az arcát, mert akkor látszik az artikuláció és az is, hogy máshol lenne a magyar hangsúly. Az ilyen közeli jeleneteket ezért volt nehéz összehozni.
Nem szabad leesni a képernyőről.
Nem, megpróbálja ezt megdolgozni az ember. Ez munka, na. Ritkán megy elsőre.
Az Empire-beli szereped majdhogynem teljes ellentéte ennek a karakternek.
Igen, egy sokkal színesebb figura. Nincsenek is olyan mélységei, mint Annalise-nek, nála nagyon komoly lélektani drámák vannak.
Mennyiben más olyat szinkronizálni, akit már ismersz, mint egy idegen színészt? Viola Davis-t még nem szinkronizáltad, de Taraji P. Henson-nak (Empire) már kölcsönözted a hangodat például a Benjamin Button különös élete című filmben.
Jesszusom, tényleg! (nevet) Tudtam, hogy valahonnan ismerős, de azt hittem, csak láttam valamiben. Nem is emlékeztem rá, hogy ő volt az. A Benjamin Button-re Nikodém Zsigmond hívott és nagyon nagy élmény volt, mert fokozatosan öregszik meg a szereplő, akit szinkronizálok. Fiatalon kezdi, majd idős, telt és lassabb is lesz. Ezt nagyon izgalmas és jó munka volt megcsinálni.
A kérdésre visszatérve, látod, most például föl sem ismertem ezt a színésznőt, de nyilván, amikor Queen Latifah-t csinálom, akkor más a helyzet, mivel már ismerem. Vannak figurák, akiket ki lehet ismerni és ez nyílván valamennyire könnyebbé teszi a velük való munkát.
Mostanában elég sok színesbőrű szereplőt kapsz. Ez rossz?
Nem. Gyakran csinálok afro-amerikai nőket és mindig azt szoktam mondani, hogy így vagyok önazonos (nevet). A hangom nem is illik annyira a saját megjelenésemhez. Ha meglátok egy kövér, afro-amerikai nőt, akkor én már boldog vagyok (nevet).
Összefér a szinkron a színházzal úgy, hogy ingáznod kell miattuk Budapest és Kecskemét között?
Igen, összefér. Az Empire-nél itt most nagyon rendes volt a Kertész Andi (a sorozat szinkronrendezője – a szerk.) meg a Derzsi Éva (a gyártásvezető – a szerk.), mert mindig hétfőre tették a munkákat, ami nekem szünnap Kecskeméten és ez így nagyon jó.
Nem megterhelő így dolgozni?
De, de nagyon szeretem, élvezem a munkát. Szeretek dolgozni, szeretek sokat dolgozni és nagyon örülök, ha van munkám. Amennyire megterhelő, amennyit kivesz az emberből annyit bőven vissza is ad.
A színházra áttérve, drámai vagy vidámabb szerepeket szoktál játszani?
Általában drámai szerepeket, de például a Csongor és Tünde Ilmája kevésbé drámai, a Talizmán Flórája meg határozottan nem az, hiszen egy bohózatról van szó. De általában komolyabb hangvételű szerepeket játszom és hiányzik is, hogy vígjátékban, bohózatban lehessek, ezért is örülök most nagyon a Talizmánnak.
Melyik áll hozzád közelebb, a színpadi alakítás, amikor a közönség felől érkezik visszajelzés, vagy a szinkron, ami lényegében másfajta munka?
Mindkettőt nagyon szeretem. Nagyon jó érzés, amikor visszajelzést kapok, de az elmúlik. Volt egy nagyon érdekes élményem, pont a Benjamin Button-nal kapcsolatban. Ritkán nézek tévét és egyik éjszaka pont ezt adták, de már a vége felé volt a film, amikor odakapcsoltam. Láttam a figurát és valami furcsa volt. Két nap múlva mentem Nikodém Zsigmondhoz a Mafilmbe és mondtam neki, hogy azért szólhatott volna, hogy lecserél. Rám nézett és kérdezte, hogy hogy lecserélt, mikor? A Benjamin Button-ben. Dehogy cseréltelek le – mondta. Nem mondod, hogy az én voltam? - kérdeztem vissza. A saját hangomat nem ismertem fel. Ő instruálta akkor azt, hogy hogyan öregedjen meg a karakter és ezt hogyan lehet hangban kifejezni. Ez határozott sikerélmény volt számomra.
A saját szinkronos munkáidat akkor nem is szoktad visszahallgatni, hogy megnézd milyen lett?
A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? végeredményét láttam és nagyon tetszik a sorozat, mindenképpen nézni fogom tovább. Meg is kértem a páromat, hogy vegye föl nekem, mert nagyon ritkán vagyok otthon annyit, hogy tévét tudjak nézni este kilenctől. Remélem az Empire-t is sikerül majd megnéznem.
Mit szólsz ahhoz, hogy ez zeneközpontú, lényegében egy szappanos történet?
Tök jó, szeretem, élvezem. Örültem a feladatnak.
A színházon, szinkronon kívül van most valami másban is szereped?
Egyelőre nincs, a színházi munkákat tudom csak. Jövőre vagyok Zsótér Sándornál, A macska a forró bádogtetőn című Tennessee Williams darabban és utána pedig a Hamletben leszek Gertrúd.
Az utcán meg szoktak szólítani, felismerik a hangodat?
Nem, nem szoktak megszólítani. Soha senki nem azonosít a hangom alapján a külsőmmel. A piacon szokták mondani, hogy hú de ismerős a hangja, nem színésznő? Erre azt szoktam mondani, hogy áh, nem (nevet). Abszolút nem jut eszébe senkinek egy telt, színesbőrű nő, amikor engem lát csak úgy reggel, vásárlás közben.
Figyelni szoktad, hogy a színházi vagy a szinkronos szerepeiddel kapcsolatban milyenek a visszajelzések? Keresed, hogy miket írnak?
Nem, annyira nem. Nyilván kritikákat szoktam olvasni, de igazából nem nagyon foglalkoztat a dolog, mert Magyarországon a színházi meg a filmes kritikák szerintem nagyon elfogultak. Akivel pozitív a kapcsolatuk, arról pozitívan, akivel negatív, arról negatívan írnak. Leosztott lapok vannak és ezeken nagyon nincs mit olvasni. Nem tudom, igazából kinek írnak a kritikusok, saját maguknak talán.
A képek forrása: origo.hu, FOX
