Magyar nézettség: 21. hét - Magára talált A konyhafőnök?

2015. május 28. - Jasinka Ádám

 Az RTL Klub nem véletlenül rendelte be és indította el ősz helyett már tavasszal A konyhafőnök második évadát, viszont én elismerem, hogy ennél azért sokkal jobb nézettségre, főleg sokkal erősebb premierre számítottam. Az első évad általam rengetegszer emlegetett nézettségi görbéjére még most is öröm ránézni, főleg azért, mert mostanában elég ritka az ilyen teljesítmény. A második etap viszont nem büszkélkedhet ennyire jó számokkal, persze így is nézett és könnyen verik a TV2-t, de csak nem sikerült megugrani az egymillió nézős határt. Egészen a múlt hétig.

akonyhafonoknez.jpg

 A műsor a múlt héten ért a középdöntő második felvonásához, aminek végén, a pénteki adásban derült ki, hogy ki az a nyolc versenyző, aki bejut a döntőbe. Ez a hét végi epizód pedig képes volt egymilliónál is több embert a tévékészülékek elé ültetni, hozva az évad eddigi legmagasabb eredményét.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az mondjuk látva az utóbbi hetek számait nem nevezhető annyira mégsem fontos vagy kiemelendőnek, hogy a hét legnézettebb műsora ismét Az ének iskolája lett, de a fiatal felnőttek körében megint nem sikerült érdemben beleszólnia sem a toplistába, sem a vasárnap estébe. Az igaz ugyan, hogy a brutálisan gyengén teljesítő Cobra 11 ellen nyerni tudott, de a két RTL-es film már kifogott az éneklő kisdiákokon.

 Az ének iskolája nem, de az Összezárva Friderikusszal megint úgy teljesített, hogy arról érdemes pár karaktert megejteni. A műsorról már írtam, hogy az utóbbi idők egyik legjobb TV2-s húzásának tűnik a Sztárban sztár óta és nem is cáfolnak rám sem a nézők, sem pedig a készítők, mivel magabiztosan szállítja a produkció a versenyképes eredményeket. A műsor mellesleg jó felvezetésnek bizonyult a Swing című magyar filmhez, ami a mozis premier után viszonylag hamar a tévék képernyőin is bemutatkozott és nem rossz nézettséget hozott.

 A TV2 főműsoridős eredményeire rátérve érdekes látni, hogy a Jóban rosszban mennyi nézőt veszített az elmúlt időszakban, köszönhetően talán A konyhafőnöknek is, ami a múlt héten kifejezetten parádés számokat hozott. Azonban az alacsony nézettség ellenére sem a szappanopera a TV2 leggyengébb láncszeme, hanem a Kuzey Güney, ami a teljes lakosságban ugyan még hibahatáron belül teljesít, de erre is csak nagy jóindulattal nem mondom, hogy pocsék. A török sorozat ugyanis a fiatalok körében nem népszerű és lehúzza a TV2 amúgy sem túl erős nézettségű főműsoridejét.

 A másik, amiről szintén érdemes beszélni az az Eurovíziós Dalfesztivál, ami nem igazán rengette meg a Duna vizét. A két elődöntő és az egy döntő közül utóbbi hozott olyan nézettséget, ami versenyképessé tette a Duna TV-t, viszont így is csak nagyon neccesen tudott elcsípni egy-egy műsorsávot a konkurencia ellen.

 A Formula 1 jó számokat hozott és megdobta kicsit a köztévé eredményeit, de ezen kívül nem sok mindenre lehetnek büszkék, főként azt látva, hogy a Magyarország, szeretlek!, az egykoron legsikeresebb saját gyártásuk mennyire nem vonzó alternatíva már és mennyire nem tudja tartani a lépést a TV2 vasárnapi showműsoraival. A vetélkedő nézettségi ingadozásának az Egynyári kaland az egyik vesztese, de érdekes módon a célközönségnél lazán lekörözik a fiatalok a felvezető műsorukat.

  A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb.

Hétfő:

TV2: Emlékezz, Reina!: 284 605 (18.1%), 18-49: 55 468 (11.3%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 249 302 (15%), 18-49: 32 629 (6.3%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 100 745 (5.8%), 18-49: 23 779 (4.3%)

TV2. Fiorella: 454 908 (23.5%), 18-49: 102 401 (16.4%)
Duna TV: Ridikül: 138 675 (7.1%), 18-49: 12 073 (1.9%)

RTL Klub: Fókusz: 179 897 (9%), 18-49: 57 997 (8.9%)

TV2: Tények: 652 288 (24.6%), 18-49: 148 969 (18.3%)
RTL Klub: Híradó: 602 609 (23.6%), 18-49: 159 987 (20.5%)
Duna TV: Híradó: 89 672 (3.7%), 18-49: 316 (0%)

Duna TV: Don Matteo 7x16: 287 948 (9.6%), 18-49: 40 254 (4.4%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x25: 802 408 (24%), 18-49: 273 105 (26.5%)

TV2: Jóban rosszban: 602 525 (17.3%), 18-49: 155 047 (14.5%)
Duna TV: Brown atya 1x06: 290 386 (7.7%), 18-49: 38 699 (3.2%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 933 939 (22.1%), 18-49: 400 256 (26.2%)
TV2: Kuzey Güney: 448 185 (10.8%), 18-49: 87 565 (6%)

Duna TV: Kékfény: 419 158 (9.7%), 18-49: 78 248 (4.9%)

RTL Klub: Barátok közt 7413-7414.: 1 106 877 (26.7%), 18-49: 447 543 (26.1%)
TV2: Éden Hotel 3x61: 464 153 (11.4%), 18-49: 186 690 (11%)
Duna TV: Bábel: 128 585 (3.3%), 18-49: 22 241 (1.3%)

RTL Klub: Dr. Csont 9x21: 638 332 (21%), 18-49: 302 846 (21.2%)

TV2: Serenity: 110 704 (6%), 18-49: 51 604 (5.7%)
Duna TV: Birodalmi áldozatok - áldozatbirodalmak: 50 262 (1.9%), 18-49: 11 365 (0.9%)

RTL Klub: Híradó: 425 522 (19.7%), 18-49: 211 071 (19.4%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 268 437 (16.5%), 18-49: 109 236 (13.2%)

Kedd:

TV2: Emlékezz, Reina!: 313 723 (18.8%), 18-49: 57 316 (11.4%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 215 230 (12.8%), 18-49: 37 518 (7.4%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 114 017 (6.5%), 18-49: 30 744 (5.8%)

TV2: Fiorella: 466 770 (24.5%), 18-49: 110 619 (19.6%)
Duna TV: Ridikül: 122 963 (6.5%), 18-49: 20 099 (3.6%)

RTL Klub: Fókusz: 225 999 (11.5%), 18-49: 74 976 (13%)

RTL Klub: Híradó: 645 190 (25.4%), 18-49: 213 391 (27.9%)
TV2: Tények: 616 584 (22.9%), 18-49: 145 033 (17.7%)
Duna TV: Híradó: 91 016 (3.9%), 18-49: 7 808 (1.1%)

Duna TV: Don Matteo 7x17: 263 928 (8.8%), 18-49: 36 944 (3.9%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x26: 854 852 (25.3%), 18-49: 312 802 (27.9%)

TV2: Jóban rosszban: 607 734 (17.2%), 18-49: 169 672 (14.1%)
Duna TV: Rex felügyelő 2x10: 264 190 (7.2%), 18-49: 24 584 (1.9%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 907 735 (21.1%), 18-49: 411 911 (25.7%)
TV2: Kuzey Güney: 499 047 (11.8%), 18-49: 131 162 (8.4%)

Duna TV: Elővízió: 200 654 (4.7%), 18-49: 41 109 (2.6%)

Duna TV: Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő: 379 414 (10%), 18-49: 162 380 (10.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7415-7416.: 981 993 (23.2%), 18-49: 386 990 (21.7%)
TV2: Éden Hotel 3x62: 470 740 (11.7%), 18-49: 171 383 (10%)

RTL Klub: Castle 5x15: 561 903 (18.9%), 18-49: 254 672 (18.5%)

TV2: Kasza!: 217 353 (9.7%), 18-49: 102 575 (9.4%)

RTL Klub: Híradó: 63 442 (4.2%), 18-49: 36 734 (4.9%)
Duna TV: Memento: 384 324 (18.2%), 18-49: 172 273 (16.5%)

RTL Klub: XXI. század: 243 775 (15.4%), 18-49: 95 928 (12.1%)

Szerda:

TV2: Emlékezz, Reina!: 260 173 (16.3%), 18-49: 39 447 (8%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 234 459 (14.2%), 18-49: 48 222 (9.5%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 113 887 (6.4%), 18-49: 23 292 (4.2%)

TV2: Fiorella: 424 287 (20.9%), 18-49: 83 555 (13.1%)
Duna TV: Ridikül: 118 275 (5.8%), 18-49: 17 446 (2.7%)

RTL Klub: Fókusz: 228 913 (10.7%), 18-49: 66 883 (9.8%)

TV2: Tények: 700 474 (24.5%), 18-49: 181 428 (20.5%)
RTL Klub: Híradó: 647 066 (23.6%), 18-49: 180 148 (21%)
Duna TV: Híradó: 135 717 (5.2%), 18-49: 17 842 (2.2%)

Duna TV: Don Matteo 7x18: 320 644 (9.9%), 18-49: 32 544 (3.3%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x27: 864 236 (24%), 18-49: 316 300 (27.5%)

TV2: Jóban rosszban: 612 651 (16.3%), 18-49: 160 645 (13.2%)
Duna TV: Futball: Magyar labdarúgókupa: Videoton FC - Ferencvárosi TC: 321 036 (7.8%), 18-49: 108 630 (6.9%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 904 140 (21%), 18-49: 408 090 (25.3%)
TV2: Kuzey Güney: 524 376 (12.3%), 18-49: 102 570 (6.6%)

RTL Klub: Barátok közt 7417-7418.: 988 421 (24.6%), 18-49: 395 714 (23.5%)
TV2: Éden Hotel 3x63: 413 170 (10.6%), 18-49: 167 914 (10.2%)
Cool TV: Dr. Csont 7x12: 324 270 (7.9%), 18-49: 177 771 (10.5%)

RTL Klub: Szulejmán 124.: 747 968 (26.6%), 18-49: 289 617 (22%)

TV2: A konyha ördöge 1x13: 175 657 (7.7%), 18-49: 85 014 (7.6%)
Duna TV: Szabadság tér '89: 47 205 (1.7%), 18-49: 5 668 (0.4%)

RTL Klub: Híradó: 422 632 (21.2%), 18-49: 167 224 (16.4%)
Duna TV: Fapad 1x22: 32 169 (1.6%), 18-49: 9 050 (0.9%)

RTL Klub: Házon kívül: 283 623 (19.4%), 18-49: 93 515 (12.6%)

Csütörtök:

TV2: Emlékezz, Reina!: 293 134 (14.4%), 18-49: 56 706 (8.4%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 269 854 (13.4%), 18-49: 42 445 (6.4%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 136 100 (6.1%), 18-49: 33 583 (4.5%)

TV2: Fiorella: 468 516 (18.6%), 18-49: 88 280 (10.8%)
Duna TV: Ridikül: 207 602 (8.2%), 18-49: 23 045 (2.8%)

RTL Klub: Fókusz: 258 506 (9.8%), 18-49: 91 694 (10.8%)

RTL Klub: Híradó: 818 736 (25.1%), 18-49: 220 045 (20.5%)
TV2: Tények: 777 950 (22.9%), 18-49: 201 387 (17.9%)
Duna TV: Híradó: 164 765 (5.4%), 18-49: 12 851 (1.3%)

Duna TV: Don Matteo 7x19: 387 536 (9.8%), 18-49: 55 374 (4.1%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x28: 978 800 (23.7%), 18-49: 326 712 (23.1%)

TV2: Jóban rosszban: 661 838 (15.5%), 18-49: 179 063 (12.1%)
Duna TV: Szálka avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán: 364 318 (8.2%), 18-49: 99 822 (6.2%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 893 900 (20.1%), 18-49: 370 196 (22.1%)
TV2: Kuzey Güney: 486 055 (10.9%), 18-49: 101 600 (6.2%)
Cool TV: A mentalista 5x18: 269 424 (6%), 18-49: 133 112 (8%)

Duna TV: Eurovíziós Dalfesztivál - Második elődöntő: 230 199 (6.3%), 18-49: 96 396 (6.3%)

RTL Klub: Barátok közt 7419-7420.: 930 673 (23.4%), 18-49: 351 879 (21.3%)
TV2: Éden Hotel 3x64: 434 309 (11.1%), 18-49: 157 164 (9.7%)

RTL Klub: CSI: Miami helyszínelők 10x03: 546 860 (18.7%), 18-49: 222 442 (17.2%)

TV2: NCIS 12x15: 227 384 (9%), 18-49: 85 264 (7.4%)

RTL Klub: Híradó: 337 288 (15.8%), 18-49: 141 544 (14.1%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 4x22: 87 430 (4%), 18-49: 46 199 (4.5%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 200 777 (12.8%), 18-49: 75 280 (9.9%)
TV2: Belső ellenfél 1x07: 138 242 (9.7%), 18-49: 65 716 (9.5%)

Péntek:

TV2: Emlékezz, Reina!: 348 148 (15.9%), 18-49: 60 346 (9.3%)
Duna TV: Charlie, majom a családban: 268 372 (12%), 18-49: 36 055 (5.4%)

RTL Klub: A szerelem foglyai: 165 087 (6.9%), 18-49: 33 015 (4.6%)

TV2: Fiorella: 524 326 (19.5%), 18-49: 109 405 (13.5%)
Duna TV: Noé barátai - Minden, ami állat: 184 634 (7.2%), 18-49: 32 818 (4.3%)

RTL Klub: Fókusz: 336 681 (11.9%), 18-49 64 288 (7.6%)
Duna TV: Így készült: Bazi nagy francia lagzik: 98 839 (3.5%), 18-49: 12 333 (1.4%)

RTL Klub: Híradó: 915 578 (27%), 18-49: 233 004 (22.7%)
TV2: Tények: 773 341 (22.1%), 18-49: 189 584 (17.8%)
Duna TV: Híradó: 124 126 (3.8%), 18-49: 6 906 (0.7%)

Duna TV: Don Matteo 7x20: 363 125 (9.5%), 18-49: 41 366 (3.5%)

RTL Klub: A konyhafőnök 2x29: 1 005 472 (24.6%), 18-49: 378 716 (28.6%)

TV2: Jóban rosszban: 589 580 (14%), 18-49: 144 773 (10.4%)
Duna TV: Rocca parancsnok 4x10: 297 838 (6.8%), 18-49: 33 927 (2.3%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 996 190 (22%), 18-49: 442 225 (27.8%)
TV2: Kuzey Güney: 463 222 (10.2%), 18-49: 83 923 (5.4%)
Cool TV: CSI: Miami helyszínelők 9x03: 271 877 (6%), 18-49: 111 124 (7.1%)

Duna TV: Columbo: 348 386 (7.8%), 18-49: 75 827 (4.6%)

RTL Klub: Barátok közt 7421-7422.: 930 236 (22.1%), 18-49: 338 702 (20.5%)
TV2: Éden Hotel 3x65: 500 221 (12.2%), 18-49: 170 124 (10.6%)

RTL Klub: Showder Klub 15x05: 517 142 (16.6%), 18-49: 230 156 (17.1%)
Duna TV: King 2x09: 219 846 (6.2%), 18-49: 61 276 (4.1%)

Duna TV: Frizbi Hajdú Péterrel: 336 336 (12%), 18-49: 90 645 (7.3%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 209 319 (11.8%), 18-49: 85 259 (9.8%)
TV2: Propaganda: 98 489 (6%), 18-49: 35 949 (4.4%)
Duna TV: Formula 1 - Monacoi Nagydíj - Szabadedzés: 69 454 (4.2%), 18-49: 46 298 (5.7%)

Szombat:

RTL Klub: Mindenütt jó: 261 288 (10.1%), 18-49: 85 896 (9.7%)
Duna TV: Futball: OTP Bank Liga: MTK Budapest - Szombathelyi Haladás: 247 010 (9.5%), 18-49: 65 747 (7.4%)

TV2: Jégkorszak: 255 632 (9.8%), 18-49: 94 467 (10.6%)

TV2: Tények: 712 844 (23%), 18-49: 205 823 (20.5%)
RTL Klub: Híradó: 697 610 (22.6%), 18-49: 182 668 (18.2%)
Duna TV: Híradó: 149 946 (5%), 18-49: 22 921 (2.3%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 414 624 (12.4%), 18-49: 74 398 (7%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 648 372 (19.1%), 18-49: 176 438 (16.6%)
TV2: A szupercsapat: 578 252 (14.7%), 18-49: 211 860 (16.1%)

RTL Klub: Alkonyat - Hajnalhasadás I.: 610 873 (15.3%), 18-49: 258 611 (19.4%)
Duna TV: Gasztroangyal - Tata: 420 052 (11%), 18-49: 66 951 (5.5%)

Duna TV: Elővízió: 396 571 (9.4%), 18-49: 103 757 (7.1%)

Duna TV: Eurovíziós Dalfesztivál - Döntő: 614 229 (19.3%), 18-49: 246 193 (17.6%)

RTL Klub: A feláldozhatók 2.: 660 447 (16.6%), 18-49: 305 787 (18.1%)
TV2: Hogyan veszítsünk el egy pasi 10 nap alatt: 261 021 (7.4%), 18-49: 128 069 (8.2%)

RTL Klub: A zöldfülű: 221 608 (11.5%), 18-49: 99 465 (10.4%)

Vasárnap:

Duna TV: Formula 1 - Monacoi Nagydíj - Futam: 609 918 (25.5%), 18-49: 258 861 (28.2%)

RTL Klub: Piedone Hongkongban: 466 302 (18.3%), 18-49: 117 348 (12.7%)

TV2: Jégkorszak 2.: 235 585 (9.3%), 18-49: 113 674 (12.6%)

RTL Klub: Híradó: 762 845 (24.1%), 18-49: 203 937 (19.8%)
TV2: Tények: 720 863 (22.7%), 18-49: 226 499 (22%)
Duna TV: Híradó: 101 866 (3.4%), 18-49: 11 169 (1.1%)

Duna TV: Hogy volt?!: 179 568 (5%), 18-49: 19 577 (1.7%)

TV2: Az ének iskolája 3x08: 1 120 225 (27.4%), 18-49: 274 208 (19.7%)
RTL Klub: Cobra 11 19x15: 646 328 (17.5%), 18-49: 189 552 (15.5%)

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 353 309 (8.4%), 18-49: 49 295 (3.4%)

RTL Klub: Esti mesék: 684 044 (15.5%), 18-49: 314 656 (20.1%)

Duna TV: Egynyári kaland 1x05: 237 158 (5.2%), 18-49: 62 121 (3.7%)

TV2: Összezárva Friderikusszal 1x05: 773 219 (18.1%), 18-49: 200 784 (11.7%)

RTL Klub: Másnaposok: 651 978 (18.5%), 18-49: 340 429 (22%)
Duna TV: Rómeó és Júlia: 94 242 (2.9%), 18-49: 35 073 (2.4%)

TV2: Swing: 327 209 (14.6%), 18-49: 105 387 (9.7%)

RTL Klub: Őrült szív: 193 522 (13.6%), 18-49: 94 831 (13.2%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: A konyhafőnök Facebook oldala

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása