Premieridőpontot kapott Az ének iskolája harmadik évada

2015. március 16. - Jasinka Ádám

 A TV2 talán legsikeresebb saját gyártású tehetségkutatója a kimondottan kisgyerekekre, tinédzserekre szabott Az ének iskolája, ami első két évadával olyan nézettséget hozott, amit csak a Sztárban sztár tudott megugrani, míg a hasonló műfajú, szintén tehetségkutató Rising Star-nak csak egyszer-kétszer sikerült Az ének iskolája számainak közelébe férkőzni. Ez talán mutatja azt is, hogy a nézőknek egyre kevésbé van igényük a kvázi normális tehetségkutatókra, de ez csak az én elképzelésem.

azenekiskolajapremier.png

 Az ének iskolája a harmadik tanévét kezdi majd, az új évadra pedig frissült a zsűri, ugyanis Friderikusz Sándor helyére új igazgató, Király Viktor helyére pedig új osztályfőnök érkezik. Az iskola és a műsor vezetője Ördög Nóra lesz, míg a zsűri Caramellel újul meg. A többi zsűritag, azaz Szandi, Szulák Andrea és Hajós András változatlan felállásban fogják terelgetni a tehetséges ifjakat. A harmadik évad április ötödikén debütál, azaz a TV2 tovább építi az eddig ügyesen bejáratott vasárnapi főműsoridejét.

A kép forrása: Az ének iskolája Facebook oldala

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása