A köztévé idén két saját gyártású szitkomot is ad, így akik kedvelik a magyar sorozatokat, vagy csak szórakozni szeretnének, azoknak az igényeit, ha nem is teljesen, de kiszolgálja a negyedik évados Munkaügyek - IrReality Show valamint az újonc Fapad. A két sorozat humora és megvalósítása is különbözik egymástól, habár van az írók, készítők között átfedés, nem biztos, hogy akinek az előbbi tetszik, annak az utóbbi is fog és ez fordítva is igaz.
A Munkaügyek - IrReality Show a negyedik évad első részeiben nem igazán tudta hozni azt a minőséget, amit én elvártam volna, de így, az évad felénél kijelenthetem, hogy sikerült összekapniuk magukat és olyan epizódokat tettek le a készítők és a színészek, amiket öröm volt nézni.
A harmadik évadban bevezetett új felállás és behozott új szereplő elsőre szokatlan volt és tényleg zavaró volt, hogy a szerintem remekül működő gárdát picit felbolygatták és kiírták a történetből az egyik legszimpatikusabb figurát. A lépés azonban érthető volt, hiszen Lengyel Tamás egy másik sorozat, a Kossuthkifli miatt lépett ki a Munkaügyekből, tehát nem azért, mert az írók megunták volna a karakterét. Az új csapatfelépítést viszont tényleg szokni kellett, mert nem csak egy új főnököt kaptunk, hanem át is rendezték a kollégák egymás közti viszonyát. Ez pedig csak a negyedik évadra tisztázódott le szerintem.
A negyedik évadban történt még egy csere is, ugyanis Murányi Tündét, nem tudni, miért, de lecserélték Szalontay Tündére, és Katalin helyett kaptunk egy új HR-est, Erzsébetet. A kollégák azonban hamar összecsiszolódtak és mindenki megtalálta a saját helyét a történetben, a sorozatban, így mindenki egyaránt kap vicces jeleneteket, úgy, hogy közben a karakter sem veszít igazi énjéből. A negyedik évad egyik legnagyobb pozitívuma az szerintem, hogy sikerült rendbe szedni a csapatot, és nincs az az érzésem a sorozat epizódjait nézve, hogy kihasználatlanul hagynak szereplőket.
A történet is új irányt vett, konzervatívabb, az irodától kevésbé elrugaszkodottabb témákkal foglalkoznak az írók, és azzal, hogy újra hangsúlyosabb a magyar közigazgatási rendszer paródiája én egyre jobban szórakozom. Az írók mellett természetesen a színészek teljesítményét sem lehet dicséret nélkül hagyni, ugyanis mindenki hozza a tőle megszokott színvonalat, és a játékuk nagyban is hozzájárul ahhoz, hogy ilyen jó legyen ez a sorozat.
A karakterekre visszatérve megjegyzem, hogy továbbra is Elvira a kedvencem, aki a negyedik évad első felében is parádés köszönhetően Molnár Piroskának és annak is, hogy az íróktól a legviccesebb mondatokat szerintem az ő figurája kapja. A humoros mondatok mellett az arcjáték és a testbeszéd is mind kell ahhoz, hogy Elvira karaktere ilyen vicces legyen. A másik szereplő akit kiemelnék az Róbert és az ő cinikus humora. Az írók ezt a szereplőt is nagyon érzik, nem egyszer Róbert mondja az epizódok legviccesebb poénjait.
A negyedik évad habár más fajta humort hoz, mint amit a sorozat az első, vagy a második évadban tudott, de szerintem kihozták az írók a Munkaügyek - IrReality Show-t a harmadik évados kis gödörből, ami így utólag nézve nem volt olyan rossz, csak más irányt vett a poénok forrása és az iroda dolgozóinak használata. A negyedik évad eddig leadott epizódjaival én meg vagyok elégedve, igaz, néha kicsit felemás az összkép, de minden részben van egy-két olyan jelenet vagy beszólás, amin igazán jól lehet szórakozni.
desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2015.01.09. 16:57:14