Variál az RTL Klub - Új időpontban a Híradó

2014. május 10. - Jasinka Ádám

 A TV2 azzal, hogy a Tényeket fél hétről hat órára hozta előre és körülbelül másfél óra hosszúra nyújtotta elérte azt, hogy bizony bokán rúgta az RTL Klub-ot, ami így csak a hírműsor utáni idősávokat tudja megnyerni, bár a múlt hét nézettsége alapján ezt sem tudjuk biztosan kijelenteni. A TV2 megtalálta az ellenszerét az RTL Klub nézettségbeli dominanciájának, amivel a célközönségnél ugyan még nem, de a teljes lakosságban jócskán lefaragta a hátrányát. Az egyik legszembetűnőbb az, hogy a délutánt és úgy nyolcig viszi a főműsoridőt a TV2, valamint nem egyszer nézettebb a késő esti Jóban rosszban, mint az RTL Klub-os import sorozatok.

 Az RTL Klub először azt találta ki, hogy a Fókuszt a híradója elé hozza, de mivel A gyanú árnyékában című műsorból többnyire ismétlést adnak, ezért a nézettség nem olyan acélos, mint az első évadban, így a magazinműsor nem tud a Tényekkel mit kezdeni. Emiatt pedig az RTL Klub-os Híradó olyan számokat hoz, amit bizony nem lehet szó nélkül hagyni. A Sebestyén Balázsos vetélkedő pedig amilyen jól kezdett olyannyira nézik most kevesen. Az RTL Klub-nál ezért azt gondolták ki, hogy a TV2-höz hasonlóan hat órás kezdéssel adják a hírműsort, de nem olyan hosszú műsoridővel, mint a konkurenciánál.

 A Fókuszt visszateszik a Híradó mögé, amit aztán a Négyen négy ellen, az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt követ az import sorozatok és filmek előtt. Az egyik új, délutáni műsor az a Segítség, bajban vagyok! lesz, amit az RTLII-n előszeretettel ismételnek. Az RTL-nek érdekes a stratégiája, mivel nem csak, hogy a főadón vetített műsorokat ismétli a kábelcsatornákon, de a kábeles premiereket is megismétli az országos adón. Ugyanis Az örökség, a Glades - Tengerparti gyilkosságok és a tanácsadós dokureality már képernyőn volt az RTLII-n. Persze lehet, hogy bejön ez a húzás, mivel sokan nem hiszem, hogy látták ennek a sorozatnak a részeit, így akár jó is kisülhet ebből a premierből.

16:15: Az örökség
16:50: Segítség, bajban vagyok!
18:00: Híradó
19:00: Fókusz
19:30: Négyen négy ellen
20:10: Éjjel-nappal Budapest
21:30: Barátok közt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása