Magyar nézettség: 3. hét - Zseniális Magánnyomozók, átlagos Való Világ

2014. január 21. - Jasinka Ádám

 A múlt héten több, nézettség szempontjából is, érdekes dolog történt. Az első, hogy bemutatkozott az M1-en, a Kékfény felvezetésével a Párizsi mentősök című sorozat, de nem hozott nagy nézettséget. A második, hogy a Magánnyomozók nézettsége növekedett; a teljes lakosságban az első hat résszel 817 172, míg a második hat epizóddal 880 207 nézőt tudott átlagban a képernyők elé ültetni. Ugyanez a célközönségnél 245 204 és 267 506 nézőt jelent.

 A Való Világ hatodik évadának első része a maga hatszázezres nézettségével pazarnak számított, de mivel a napi összefoglalók olyan időpontban vannak, amikor az országos adókon saját gyártások és import sorozatok vannak képernyőn, ezért nem meglepő, hogy csökkent a nézettség. A reality 21:30-as összefoglalója átlagban háromszázezer nézőt érdekel, de a legjobb nézettséget a vasárnapi, 19:00 órás epizóddal hozta. Az érdekes az, hogy a VV 6x01 egy műsorsávban ment a Cobra 11 ismétléssel, ami nem hozott acélos nézettséget, a múlt heti, vasárnapi összefoglalóval egy sávban levő német sorozat javított és körülbelül annyival nézték többen, mint amennyien elkapcsoltak két hete. Azaz, persze lehet, hogy nem fedi a valóságot, de az RTLII az RTL Klub-tól vesz el nézőket.

 A külföldi sorozatoknál is faramuci a helyzet, mivel a teljes lakosságban a Cobra 11 lett az első mind a két korosztályban, de az egyik legkiemeltebb műsorsávban van képernyőn. A hétköznapi sorozatok közül a Szulejmán a teljes lakosságban, míg a Glades - Tengerparti gyilkosságok a célközönségnél lett az első. A zöld íjász második évada a második epizódjával is kikapott a Jóban rosszban című sorozattól, ami azért égő, mivel tavaly a legnézettebb sorozatpremiert hozta az RTL Klub-nak.

 A filmek közül A múmia második része és a Taxi negyedik része lettek a legnézettebbek. A részletes nézettséget a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A per jel utáni adatok a célközönségre vonatkoznak.)

Hétfő:

TV2: Magánnyomozók 1x07: 974 756 (20%) / 306 057 (17.4%)

M1: Kékfény: 405 105 (8.2%) / 63 673 (3.3%)

RTL Klub: Castle 4x02: 682 675 (17.1%) / 280 660 (16.7%)
TV2: Jóban rosszban: 634 508 (16%) / 221 775 (13.2%)
M1: Párizsi mentősök 1x01: 246 060 (5.6%) / 46 260 (2.6%)

RTL Klub: CSI: A helyszínelők 5x06 (ism.): 448 082 (15.9%) / 186 766 (14.4%)
TV2: NCIS 8x15 (ism.): 418 197 (16.4%) / 158 460 (13.5%)

TV2: NCIS: Los Angeles 3x24 (ism.): 276 199 (19.3%) / 115 031 (16.1%)

Kedd:

TV2: Hal a tortán: 582 340 (17.7%) / 165 551 (15.7%)
M1: Az élet sava-borsa 31.: 196 652 (6.3%) / 10 718 (1.1%)

M1: Kézilabda: Magyarország - Izland: 455 858 (10.6%) / 169 274 (11.7%)

RTL Klub: Híradó: 984 247 (22.2%) / 290 072 (19.2%)

RTL Klub: Fókusz: 999 344 (21%) / 373 610 (21.8%)

M1: Párizsi helyszínelők 6x20: 362 688 (7.4%) / 94 079 (4.8%)

RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 1x03: 720 482 (18.2%) / 326 023 (18.9%)

RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 1x04: 630 931 (23.5%) / 272 843 (21.4%)
TV2: Tor-túra 2.: 158 043 (8%) / 88 189 (9.4%)
M1: Besence open: 70 346 (2.5%) / 17 984 (1.4%)

RTL Klub: XXI. század: 276 522 (15.8%) / 141 475 (17.1%)
M1: Gyilkosság 2x10: 63 526 (3.7%) / 12 251 (1.5%)

Szerda:

RTL Klub: Csók és csata 32.: 369 853 (12.8%) / 73 332 (7.8%)

RTL Klub: A gyanú árnyékában - A párom volt szerelme egy bűnöző!: 684 673 (18.4%) / 156 495 (13.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 1 246 149 (25%) / 554 765 (29.6%)

TV2: Édes élet: 902 837 (18.4%) / 345 714 (17.9%)
M1: Szabadság tér '89: 208 051 (4.2%) / 30 826 (1.6%)

RTL Klub: Barátok közt 6761-6762.: 1 340 632 (27.9%) / 487 737 (25.2%)
M1: On The Spot 4x07: 154 341 (3.3%) / 51 915 (2.7%)

RTL Klub: Szulejmán 63.: 803 996 (22.6%) / 287 753 (18.3%)

TV2: Vadidegen: 274 933 (13.6%) / 167 620 (17.1%)

Csütörtök:

TV2: Családi titkok: 452 039 (18.3%) / 134 425 (17.5%)

M1: Kézilabda: Magyarország - Norvégia: 543 305 (11.1%) / 208 770 (11%)

RTL Klub: Rendőrakadémia 3.: 509 531 (15.8%) / 255 187 (18.2%)
TV2: Anakodna 2.: 183 213 (9.5%) / 85 293 (9.7%)

Péntek:

M1: Ridikül: 211 121 (5.5%) / 27 297 (2.1%)

M1: A következő!: 389 307 (8.9%) / 60 750 (4.1%)

M1: Bízunk benned! 1x06: 248 358 (5.1%) / 57 374 (3.1%)

Film+: Blitz: 338 022 (7.8%) / 160 892 (9.2%)

RTL Klub: A zöld íjász 2x02: 550 833 (13.2%) / 272 432 (15.8%)
M1: Századszor is bejön!: 246 796 (5.3%) / 74 520 (4%)

RTL Klub: Gyilkos elmék 6x02 (ism.): 402 182 (14.6%) / 206 868 (17%)
TV2: Lepattintva: 221 510 (10.5%) / 96 247 (10.1%)

M1: Válaszcsapás 1x02 (ism.): 83 252 (4.5%) / 17 019 (2%)

RTL Klub: Odaát 5x04: 179 027 (11.7%) / 104 529 (14.5%)

Szombat:

M1: Kézilabda: Macedónia - Magyarország: 469 095 (13.6%) / 151 418 (12%)
RTL Klub: Észak és dél 1x03: 257 047 (6.6%) / 72 695 (5.2%)

TV2: Irigy Hónaljmirigy-show (ism.): 370 710 (9.6%) / 161 038 (11.5%)

M1: Gasztroangyal 6x03: 543 508 (12.6%) / 128 676 (8.4%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 629 770 (13.7%) / 227 980 (14.1%)
TV2: Aktív Extra: 621 396 (13.5%) / 199 420 (12.4%)

TV2: Magánnyomozók 1x12: 725 362 (15.2%) / 215 302 (12.5%)
M1: Híradó: 586 436 (12.4%) / 92 441 (5.4%)
RTL Klub: Szerva itt, pofon ott: 492 418 (10.3%) / 210 813 (11.7%)

M1: Fogd a nőt, és fuss!: 413 746 (9.1%) / 101 943 (5.4%)
TV2: A múmia: 399 629 (9.4%) / 226 115 (12.5%)

RTL Klub: X-men - A kívülállók: 342 327 (8.8%) / 198 385 (11.4%)

Vasárnap:

TV2: Napló: 943 588 (17.8%) / 288 044 (14.6%)
RTL Klub: Cobra 11 15x08 (ism.): 884 252 (16.7%) / 333 248 (16.9%)
RTLII: Való Világ 6x08: 374 359 (7%) / 192 434 (9.8%)

TV2: A múmia 2.: 801 796 (15.6%) / 801 796 (21.5%)
RTL Klub: Taxi 4.: 768 152 (14.7%) / 357 926 (16.5%)
M1: Fábry: 604 202 (11.6%) / 96 614 (4.4%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása