Nézettség 2013: A Duna TV ellopta a show-t – 2. rész

2014. január 10. - Jasinka Ádám

 Az előző bejegyzésből kiderült, hogy melyek voltak a 2013-as esztendő legnézettebb műsorai, sorozatai, s melyik csatornák kínálata érdekelte a legjobban a nézőket. Ez utóbbi miatt viszont nem kaptunk képet arról, hogy az egyes adókon mik a legnézettebbek, s milyen tartalom vonzza a tévézőket mondjuk a közszolgálati csatornákra, vagy épp a többi kereskedelmi adóra.

 A második részben azt nézzük meg, hogy a vezető kábelcsatornák közül melyik milyen nézettségi eredményekkel karcolta fel magát a toplistákra. A részletesebb csatornanézettségeket a tovább mögött találjátok.

Duna TV:

 A Duna TV a legnagyobb nyertese a digitális átállásnak, ugyanis nem csak, hogy több ember kapcsolt erre az adóra, mint régen, de jobb nézettséget is hozott a 2013-as karácsonyi, ünnepi időszak alatt, mint az M1. A csatorna kínálatát nem nagyon tudom elhelyezni, hogy mégis milyen célcsoportja és milyen missziója van, de a nézett műsorait és a tévéműsorát nézve valahogy az közszolgálati egyes és hármas (retró) adó közé lövöm be, s inkább a kulturális vonalat képviseli a populáris helyett.

 A nézettségi eredmények pedig a programigazgatót igazolják, hiszen mind a csatornán vetített régi, magyar sorozatok, mind a magyar filmek érdeklik a nézőket. A legnagyobb nézőszámot a Sissi című filmmel érték el, ami jobb számokat hozott, mint az előző évben, amikor az M1-en került képernyőre.

Teljes lakosság: Célközönség:
1. Sissi (13/12/27):
907 468 (18.7%)
1. Indul a bakterház (13/8/8):
221 828 (13.7%)
2. Ludas Matyi (13/12/27):
586 827 (13.3%)
2. Sissi (13/12/27):
186 901 (10.1%)
3. Indul a bakterház (13/8/8):
572 938 (14.7%)
3. Angyalbőrben (13/11/21):
146 203 (8.1%)
4. Maga lesz a férjem (13/12/28):
496 823 (13.1%)
4. Ludas Matyi (13/8/18):
144 620 (10%)
5. Liliomfi (13/12/26):
466 112 (10.6%)
5. Futball: Ferencváros – Újpest (13/9/22):
130 109 (10.6%)
6. Monte Cristo grófja (13/12/31):
457 171 (10.8%)
7. Hyppolit, a lakáj (13/12/22):
392 029 (9.5%)
8. Sándor Mátyás (13/8/25):
376 107 (7.8%)
9. Futball: Ferencváros – Újpest (13/9/22):
350 749 (11%)
10. Katyi (13/12/1):
333 407 (8.8%)

ATV:

 Az ATV ritkán kerül be a legnézettebb ötven műsor közé a heti nézettségi adatoknál, azonban a szilveszteri csatornakínálata mindig sok nézőt vonz. Sas József kabaréi minőségtől függetlenül az adó húzóműsorai, hiszen aközött a négy műsor között, amivel az összesített listán szerepel a csatorna, három Sas Kabaré.

Teljes lakosság:
1. Szilveszteri Sas Kabaré (13/12/31):
637 063 (15.7%)
2. Sas Fészek – Felettünk a béka (13/12/31):
529 429 (12.3%)
3. Egyenes beszéd (13/12/17):
330 056 (6.8%)
4. Mikroszkóp Sas Kabaré (13/8/17):
308 376 (9.3%)

 

Film+:

 Az RTL Klub kábelcsatornái közül a Film+ és a Cool TV azok, amik a három országos adó után következnek a nézettségi toplistában, hiszen van egy olyan nézőbázisuk, akikre a programigazgató(k) tudnak építeni. A két csatorna közül viszont előbbi az, ami a jobb nézőszámokat hozza a kábelportfólióhoz, de a Cool TV-nek se kell szégyenkeznie, hiszen nem egyszer volt nézettebb, mint a közszolgálati egyes adó.

Teljes lakosság: Célközönség:
1. Die Hard 4.0 (13/4/1):
626 398 (13.5%)
1. Die Hard 4.0 (13/4/1):
365 888 (17.6%)
2. A szállító 2. (13/3/2):
409 711 (9.0%)
2. Hat töltény ára (13/1/2):
221 577 (11.6%)
3. Tango és Cash (13/6/15):
346 337 (9.0%)
3. Underworld (13/5/5):
206 755 (11.1%)
4. A feláldozhatók (13/9/15):
332 083 (7.4%)
4. Tango és Cash (13/6/15):
201 563 (12.6%)
5. A szökevény (13/8/3):
312 184 (9.2%)
5. A szállító 2. (13/3/2):
197 444 (10.4%)
6. Életre-halálra (13/12/22):
309 845 (6.4%)
6. A feláldozhatók (13/3/29):
190 225 (10.1%)
7. Született pusztító (13/7/19):
299 952 (7.7%)
7. A rettenthetetlen (13/3/30):
187 603 (10.2%)
8. Kéjjel-nappal (13/7/27):
291 857 (8.3%)
8. A szállító (13/2/23):
187 449 (9.2%)
9. Rambo 2. (13/8/27):
288 004 (7.8%)
9. Terminátor (13/11/13):
184 373 (12.1%)
10. Mad Max 2. (13/7/21):
286 886 (7.1%)
10. Vámpíros film (13/5/25):
180 981 (9.1%)

RTLII: 

 A csatorna legnézettebb műsora a táncos reality volt, azonban azóta egyik import, vagy saját gyártásával nem tudott ilyen pazar nézőszámot elérni.

Teljes lakosság: Célközönség:
1. Szombat esti lát (13/4/6):
607 649 (13%)
1. Szombat esti láz (13/4/6):
189 896 (9.9%)

Sport1 

 JAVÍTVA! A sportcsatornák közül a Sport1 tudott olyan nézettséget hozni, amivel bekerült a legnézettebb műsorok közé. A nézettségi adatok picit csalókák, mivel nem csak a mérkőzés nézettségét mutatják, hanem a fel- és levezető műsorokét is.

Teljes lakosság: Célközönség:
1. Futball: Real Madrid - Dortmund (13/4/30):
411 743 (9.9%)
1. Futball: Real Madrid – Dortmund (13/4/30):
193 648 (11.4%)

Cool TV: 

 A csatorna kínálata egy-két premier sorozatot és filmet leszámítva ismétlésekből áll, s meglepő, de ezeknek is van közönsége, azaz az átlag tévézőket nem igazán érdekli az, hogy egy sorozatból a premier epizódot, vagy az ismétlést nézi meg. Ezért is szerencsés az epizodikus, nyomozós műsorok ismétlése, mivel bármelyik résznél be lehet kapcsolódni a történetbe, hiszen ezeknél a sorozatoknál az átívelő történetszál párkapcsolati dolgokat jelent, s csak néha (általában a nézettség feltornázása miatt) írnak sorozatgyilkost, nemezist az ilyen nyomozósok történetébe.

Teljes lakosság: Célközönség:
1. Másnaposok (13/12/21):
362 635 (9.6%)
1. Másnaposok (13/12/21):
237 843 (14.9%)
2. Dr. Csont (13/11/14):
338 751 (8.8%)
2. Angyalok és démonok (13/5/20):
220 506 (11.6%)
3. A mentalista (13/9/19):
323 525 (6.8%)
3. A feláldozhatók (13/3/16):
205 271 (11.6%)
4. Gorilla bácsi (13/8/10):
296 109 (8.1%)
4. Neveletlen hercegnő 2. (13/3/23):
195 246 (10.6%)
5. Halálos fegyver 4. (13/5/31):
192 735 (12.8%)
6. Alkonyat 3. (13/1/12):
188 381 (10.1%)
7. Dr. Csont (13/4/3):
185 413 (9.9%)
8. Jégkorszak 2. (13/4/1):
183 166 (9.5%)
9. Gorilla bácsi (13/3/16):
171 054 (9.3%)
10. Con Air – A fegyencjárat (13/2/18):
170 646 (10.8%)

Viasat3:

 A Viasat csatornák legnézettebb műsorai nem igazán cserélődnek, pedig a vezetőség becsületére legyen mondva, rengeteg premier sorozatot mutatnak be. A toplistára viszont ezek közül egyik se került fel, ami azért elárulja a Viasat3 nézőinek érdeklődési körét. Talán nem is véletlen, hogy a tömbösített vetítés mellett döntöttek a premierek bemutatását illetőleg.

Teljes lakosság: Célközönség:
1. Különben dühbe jövünk (13/10/23):
320 176 (6.4%)
1. Jurassic Park 2. (13/8/31):
214 116 (14.2%)
2. Jurassic Park 2. (13/8/31):
316 654 (8%)
2. Két pasi meg egy kicsi (13/2/4):
192 738 (9.6%)
3. Halálosabb iramban (13/10/16):
165 591 (10.4%)
4. A múmia (13/11/3):
155 554 (10.2%)
5. Jurassic Park 3. (13/9/7):
151 696 (10.6%)
6. Különben dühbe jövünk (13/10/23):
148 164 (7.8%)
7. Jóbarátok (13/2/4):
143 476 (7.6%)
8. Amerikai pite 3. (13/9/22):
134 238 (9.7%)
9. Észbontók (13/6/13):
131 466 (7.3%)
10. Jurassic Park (13/8/25):
130 714 (11%)

M2:

 A közszolgálati csatornaportfólió gyerekorientált adója rendkívül korrekt és felnőttebb gondolkodásmóddal is élvezhető műsorokat kínál. A legnézettebb műsorai, amik bekerültek az összesített listára, nem mesék, vagy animációk, hanem filmek és sportközvetítések.

Teljes lakosság: Célközönség:
1. Tüskevár (13/7/28):
272 203 (8.8%)
1. Telesport (13/6/8):
118 804 (6.7%)
2. Formula 1 Koreai Nagydíj (13/10/6):
115 683 (8.1%)
3. Ace Ventura 2. (13/11/17):
107 920 (6.5%)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása