A címet, ha előttem valaki már megalkotta, akkor elnézést kérek tőle, de az egész évadot ezzel lehet a legjobban jellemezni, mivel az új mentorhölgy nem egyszer volt érdekesebb, viccesebb, és nem egyszer hozott emlékezetesebb pillanatot, mint maguk a versenyzők. De ez az egész mentorgárdára igaz, hiszen drámaian jó és drámaian rossz produkciók hiányában a zsűri volt kénytelen feldobni a hangulatot.
Ez nem is baj, egy jól összeválogatott ítészgárda el is viheti a hátán a műsort, csak az ciki, ha jobban várom Alföldi éles megjegyzéseit, Geszti kovácsoltvas szóvirágait vagy Tóth Gabi extrovertált megmozdulásait, mint a versenyzőket, és jobban izgulok azért, hogy Szikora hogyan fejezi be a mondatait, mintsem az énekesekért. Szó se róla, nem negatívumnak szántam az utóbbit, nagyon is bírom Szikora bohókás stílusát.
A frissített mentorgárda jó ötlet volt, bár nekem se Keresztes Ildikóval, se Malek Miklóssal, se Nagy Feróval nem volt problémám, de kellett az új vonal, mivel picit egysíkúak voltak az értékelések, a szóhasználat. Alföldi Róbertnek nagyon örültem, mivel kedvelem őt. Tóth Gabi nem volt meglepetés, mivel az X-faktor vendégfellépései, mentorségkezései, az Éjjel-nappal Budapest főcímdala és a Szombat esti láz után kinézett neki egy szék a tehetségkutató zsűrijében. A csatorna pedig nem lőtt mellé vele, hiszen a legszórakoztatóbb embere ő volt az évadnak. Szikora Róbert elsőre volt érdekes, de látva a zsűriben ő is jó döntésnek vehető, hiszen szórakoztatott és érdemi meglátásai is voltak. Geszti Péter pedig mind tapasztalt marketinges maradt a zsűriben.
Valamiféle rendszert azért nem ártana az írásba belevinni, szóval legyünk kronologikusak, s egyszersmind logikusak is, és kezdjük a válogatókkal.
A négy évad alatt tagadhatatlan, hogy a legfeszesebb és legjobban szerkesztett adások a felvételről képernyőre kerülők, főként a válogatók. A versenyzőkön és a zsűri beszólásain lehet nevetni, meghökkeni, egyszóval élvezni az egészet. Nincs feszültség, nincs SMS tarhálás, semmi olyasmi, ami az élő adásokban zavaró szokott lenni. Ezért nem is meglepő hogy a nézőknek is a válogatók jönnek be a legjobban, ám ezek nem csak a szórakoztatásunkat szolgálják, hanem képet is adnak az aktuális felhozatalról. Ez pedig idén is sok jóval kecsegtetett.
A Tábor és a Mentorok háza a picit unalmasabb, lassabb része a műsornak, de idén se volt panasz, hiszen voltak igen ígéretes, érdekes és izgalmas énekesek, akiket szívesen láttak volna többen is az élő műsorban. Persze ilyenkor van az, hogy az énektudás és az eladhatóság nem mindig jár jegyben, s közepesebb hangú előadók is az élő show-kba kerülnek.
Az élő adásokra tehát összeállt egy garnitúra, ami nem tűnt ugyan rossznak, de nem kaptunk olyan botrányos-bulváros témát, mint tavaly és olyan tehetséges énekeseket se, mint az első két évadban. Nem mondom, voltak kedvenceim, jó hangú és különleges versenyzők, de egyikőjüket se tudtam megkedvelni annyira nagyon, hogy szurkoljak érte. Talán ez volt az egyik olyan X-faktor szezon, amikor a legtöbb adást közömbösen ültem végig, s nem érdekelt, ki esik ki. Ez pedig egy reality-nél hátránynak számít. Persze volt egy-két jó dal, amit olyan kapott, akihez passzolt és szórakoztató is volt egy-két mozzanata az élő adásoknak, de összességében az érdektelenség jellemezte a negyedik etapot a döntőig.
Az első adásokban habár nem volt favoritom, azért hazudnék, ha azt mondanám, nem volt olyan valaki, aki tetszett. Krasznai Tünde az egyik, s az egyetlen az idei szezonból, aki pár kivételtől eltekintve a stílusához illő dalokat kapott és azokat jól is adta elő. Nem feltétlen arra gondolok, hogy nem énekelt hamisan, nem is tudnám ezt annyira jól megítélni, persze a nagyon hamisat kiszúrom, de nincs olyan edzett hallásom, hogy az apró kisiklásokat is kihalljam. De mivel nem csak énekverseny az X-faktor, ezért az összképet is nézve mondom azt, hogy Krasznai az egyetlen a negyedik szezonos felhozatalból, aki nem a tucaténekesek közé tartozik, s hozott olyan érzelmes pillanatot, amiért érdemes volt nézni ezt az évadot.
Nem örültem annak, hogy ő lett a harmadik, főleg, hogy akkor volt a legjobb, amikor kiesett. A két finalistáról nem igazán mondanék sokat, jó, mondhatjátok, hogy pont róluk kellene azért hosszabban értekezni, de megint csak azt tudom írni, hogy közömbös vagyok mind a kettőjükhöz; se Danics Dóra, se a ByTheWay nem a kedvencem, s egy-két jobb produkciójukat leszámítva nem csináltak olyat, amiért megkedveltem volna őket. Danics Dórában több dolog is zavart, először is van egy olyan hangfekvése, a recsegtetős, reszelős, amitől a hideg futkos a hátamon, másodsorban belőlem az ő érzelmes, drámai éneklései semmilyen érzelmet nem váltottak ki, mert manírosnak, művinek és túlságosan megcsináltnak tűnt az egész, amit Geszti Péter kitalált. Jó, meg is nyerte, de attól még nem volt szimpatikus se Dóra, se a mentora, aki a fináléban végig ekézte a ByTheWay-t. Dóra a tavalyi szériában kedvenc volt, de idén belerakták egy olyan skatulyába, amitől a természetessége elveszett.
Szikora csapata nem volt jobb hangilag, mint Dóra, viszont sokkal szimpatikusabbak és kedvelhetőbbek voltak. A fináléban picit a ByTheWay-nek szurkoltam, de nem ütött arcon az, hogy Dóra nyert, de nem is érdekelt különösképpen. A finálé, a már hallott és előadott dalokkal nem volt szórakoztató, a győztesek dala nem tetszett, fasorban sincs az előző három évad nótáihoz képest. Az extra fellépők viszont bejöttek, mind Keresztes Ildikó új dala, mind a Való Világ főcímdala, amit Tóth Gabi énekelt el, kb elverte az összes énekest az idei szezonból az előadásával.
Furcsa, de vagy az RTL Klub precízen szerkesztett adásai, gépies monotonitása miatt nincs szerethető, emberi vonása a műsornak, vagy egyszerűen meguntam a tehetségkutatókat, mivel nincsenek olyan talentumok, akiknek drukkolni lehetne.
Képek: RTL Klub Sajtóklub
