Finálé előtt: Sztárban Sztár

2013. december 06. - Jasinka Ádám

 A TV2 saját gyártású zenés reality-je Az Ének Iskolája után az egyik olyan műsora a csatornának, amit a bloggerek és a tévénézők is dicsérnek. Vagyis biztos van még olyan gyártásuk, ami azért többnyire pozitív visszhangot kap, de az idei őszi struktúra egyértelmű sikere a Sztárban Sztár. A nézettségre pedig nem lehet panasz, mivel mind a teljes lakosságban, mind a célközönségnél nyeri a pénteki főműsoridőt.

 Az én véleményem picit vegyes a műsorról, mivel nem tudom egyértelműen kijelenteni se azt, hogy tetszik, se azt, hogy nem. Az első adások való igaz nem jöttek be, untam is, bakik is voltak, de az összkép szórakoztató volt úgy is, hogy nem röhögtem térdcsapkodva. De mindig volt az adásokban egy-egy olyan dalválasztás, előadás ami tetszett (Feke Pál: Soltész Rezső, Kozsó, Szandi: Csepregi Éva), s ennyi általában elég nekem ahhoz, hogy élvezzem a műsort. A múltkori adás viszont felemás volt; egyik énekes se tetszett, no nem azért mert hamisak voltak, inkább azért, mert vagy nem szeretem azt a dalt, amit előadtak, vagy úgy az egész produkció semmilyen volt.

 A zsűri az egyik érdekes pontja a Sztárban Sztárnak, főként azért, mert Hajós Andrást leszámítva nem vártam tőlük semmi értelmeset. Az ex-Csillag Születik ítész és ex-Heti Hetes tag humorát nagyon bírom, s ő tényleg sziporkázik az adásokban, remek választás volt. A többiek viszont, hogy is mondjam, különösek. Vannak jó meglátásaik, poénjaik, de többnyire csak tessék-lássék értékelnek, és legtöbbször nem is az adott előadást kritizálják, ha kritizálnak. A másik érdekes pont a műsorvezető, Friderikusz Sándor. A bakik után gondoltam, nem neki való az élő műsorozás, de belerázódott, nem vág a zsűritagok szavába, nem csinál úgy, mint ha ez az ő one man show-ja lenne. Ami zavar az a beszólogatás (vagy átszólogatás) az RTL Klub-nak. Oké, mondhatjátok, hogy vicces, és nem tagadom, a fricskák viccesek is, de nem kéne minden adásban, erőltetett módon emlegetni a konkurenciát. (Jó, azért ezen nevettem: a pontszám pedig barátok közt is... várjunk, melyik csatornán vagyok? szóval jóban rosszban...)

 Összességében könnyed szórakozás a Sztárban Sztár, ami Az Ének Iskolájával együtt húzó műsora lehet a csatornának, ha ezt az irányt, a nem kimondott tehetségkutatást veszik célkeresztbe. Mert ugye a Sztárban Sztár is tehetségkutatószerű, mivel a versenyeztetett énekesek több arcukat is meg tudják mutatni több zenei stílusban és esetleg olyan nézők is megkedvelhetik őket, akik valamiért nem szimpatizáltak velük, a zenei világukkal.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása